A mágia veszélyei és esélyei a parapszichológia tükrében…
Paulinyi Tamás pszi-kutató a cikk korábbi, első részében a megszállottsággal kapcsolatosan főképp a nem „evilági” hatásokról ejtett szót, a folytatásban pedig az ember és ember közötti, hasonlóan misztikus befolyásolásokkal foglalkozik.
Van rá bizonyíték?
Szintén az ősidőktől ismert az átok és a megátkozottság fogalma, csakúgy, ahogy az is, hogy bizonyos emberek másokat láthatatlan erőkkel tudnak befolyásolni. Az afrikai eredetű vudu szertartásokból és a középkori mágikus gyakorlatokból egyaránt ismert módszer az, hogy valakit a képmásán, például a viaszszobrán keresztül is lehet a megfelelő technikákkal kínozni vagy megbetegíteni. Ugyanígy például a boszorkánysággal kapcsolatosan is számos olyan feljegyzés maradt ránk, amelyek szerint pusztán ráolvasással vagy szemmel veréssel embereket súlyosan megbetegítettek vagy akár a halálukat okozták.
A korábbiakkal egyetemben mindezek a mai ezoterikus szubkultúrában is fellelhetők, elég, ha a bevezetőben idézett szolgáltatásokra, vagy az e téren egyre inkább szaporodó vélt vagy valós problémákra gondolunk. Ezek szerint az emberek jelentős hányada szenved attól, hogy lényéhez más dimenziók lakói kötődnek, vagy éppen valaki mágikus erőkkel gyakorol rá negatív hatást. De vajon túl a misztikus meggyőződéseken, tulajdoníthatunk-e tudományos szempontok szerint is realitást a megszállottságnak és a mágikus befolyásolásoknak?
Általános természettudományos vélemény szerint nem, hacsak a pszichológiai vagy pszichiátriai okfejtéseket annak nem tekintjük. Ha viszont a tudat különös képességeit vizsgáló parapszichológia kísérleti eredményeit és megfigyeléseit vesszük alapul, akkor legalábbis valószínű párhuzamokat mindenképpen találhatunk. Mint említettük, a parakutatások a médiumitás előretörésével vették kezdetüket, elsősorban a „túlvilági” lét valóságosságát vizsgálva. Ha a másvilág létét bebizonyítani nem is tudták, azt mindenképp nyilvánvalóvá tették, hogy a tudati hatások magasabb dimenziókban is működnek, akár az általunk ismert tér-idő határain túl is.
Ha mindehhez hozzávesszük az ezerkilencszázhetvenes években tudományosan is rendszerezett halál-közeli élmények tanulságait, azt mondhatjuk, hogy egyfajta szellemvilág léte, ha nem is feltétlenül a spiritiszta leírásoknak megfelelően, de végső soron elképzelhető. Az ember és ember közötti nem fizikai természetű kapcsolatok terén szintén világossá vált, hogy például a gondolatátvitel vagy más néven telepátia, létező képességként működik, ráadásul árnyékolhatatlanul és térbeli távolságoktól függetlenül. Ha ebben már a mágia működését véljük felfedezni, akkor tudni kell hozzá azt is, hogy elvárásaink ráadásul valóban képesek befolyásolni az eseményeket, de legalábbis az azokhoz kapcsolódó véletleneket.
Végeztek olyan sikeres kísérleteket is, amelyekben növények fejlődését vagy sejttenyészetek állapotát kellett tudati úton megváltoztatni, továbbá olyan megfigyelések is történtek, ahol természetgyógyászok akár több száz vagy több ezer kilométerre lévő betegeknél tudtak mérhető gyógyulást elérni. Ezek ismeretében joggal merülhet fel az a gondolat, hogy a tudat ilyen képességei ártani is tudnak, vagyis a rontó mágiák működésének elvileg sincs akadálya. Ez valóban így van, azonban a megszállás és mágia hatása mindig kettőn áll, így érdemes eltűnődni azon is, ki és mikor érezheti magát veszélyben, illetve mi az, amit az ilyen veszélyek elhárítására magunk is megtehetünk.
Mágia a hétköznapokban, veszélyek és védekezések
Kezdjük azzal, hogy a mágia, mint fogalom, önmagában nem rossz és nem jó, sőt végső soron természetes összetevője mindnyájunk életének. Jelentése röviden csupán annyi, hogy gondolataink és vágyaink hatnak a környezetünkre, akkor is, ha ezt a hatást sem fizikailag, sem logikailag nem tudjuk megmagyarázni. Ezt a hatást a parapszichológia is ismeri, ám azt is tudja, hogy elvárt sikeressége több feltételhez is kötődik. Tudatunk ugyanis lelkivilágunk mélyebb, valósabb elvárásai, és nem a kimondott szándékaink szerint mozgósítja varázsos képességeinket, így ezekkel akarva-akaratlanul is árthatunk vagy használhatunk másoknak és magunknak is. Egy dühös, agresszív ember környezetében például nemcsak az emberek érzik rosszabbul magukat, de még a háztartási eszközök és a gépek is gyakrabban romlanak el a várhatónál. Ennek természetesen a fordítottja is igaz, egy kiegyensúlyozott, pozitív felfogású ember lénye szinte akaratlanul is „gyógyítja” magát és a körülötte élőket.
A szándékolt mágikus ártások – véleményem szerint – így kisebb hányadát képezik gondjainknak, az egymáshoz – és az önmagunkhoz – való negatív hozzáállások ugyanis sokkal mindennaposabban fejtik ki hatásukat. Ehhez tartozik az is, hogy ártani annak lehet, aki nyitott a negatívumokra, hiszen a harmonikus lelkiállapot egysége olyan védelmet is jelent, amelyről mintegy „lepattannak a nyilak”. Ugyanígy a problémák elmélyítését jelentheti, ha valaki áldozatként merül el a mágikus megtámadottság vagy megszállottság képzetében, mert ha esetleg van is alapja ezeknek, az ilyen hozzáállással csak a saját felelősségét hárítja és a saját erejét adja fel. A „védekezés” így nem mást jelent, mint önmagunk lelki megerősítését, egyfajta olyan „egyoldalú fegyverletételt”, ami az árnyékokkal való „harcot” feladva, végső soron győzelmet jelent a sötétség felett.
Ilyenkor döbbenhetünk rá, hogy a megszállottságok többnyire saját gondolataink kizökkenthetetlen megszállottságát jelentik vagy jelentették, mint ahogy általában a külső „rontás” is leginkább az önsorsrontás kivetülésének tekinthető. Ahogy a misztikus receptek is védőburkokat, fénylő „asztrálköpenyeket” javasolnak a negatív hatások ellen, úgy javaslom én is a belső fény élményét, ami új megvilágításba helyezi problémáink lényegét. Végül pedig a fekete mágia egy olyan közmondásos tulajdonságára hívnám fel a figyelmét az azoktól rettegőknek, amit igencsak komolyan vehetnek: Ne fessük az ördögöt a falra, mert végül megjelenik!