Hogyan magyarázhatóak a transzcendens élmények a pszichológia szerint?
Mint az előző részben olvashattuk a sámáni szellemvilágok, összevethetők a tudat magasabb dimenzióival. Ennek a téridőnkön túli valóságnak az első tudományos igényű leírását F. W. H. Myers filozófus, pszichikus kutató adta, aki a XIX. század végén alkotta meg a „küszöb alatti én” elméletét. Ez C. G. Jung „kollektív tudattalan” teóriáját megelőzve azt feltételezte, hogy az emberi psziché – kisebb-nagyobb mértékben – kapcsolatban áll egy transzcendens dimenzióval, ám ez az álmokat és más mindennaposnak mondható módosult tudatállapotokat leszámítva a többségnél – legalábbis élmény szinten – rejtve marad.
Spirituális tudattalan
Myers úgy vélte, hogy az egyéni tudattalan szintje alatt a spirituális tudattalan nyílik meg, ami az arra érzékeny embereknél részben patologikus, részben kreatív élmények megéléséhez vezet. Ide sorolta a médiumi jelenségeket, a hisztériát, a skizofréniát és általában a legtöbb pszichopatológiás megnyilvánulást, de ezt a világot tekintette a magas szintű kreativitás és a zsenialitás eredőjének is. Ugyanígy ezzel magyarázta a parapszichológiai képességek működését, amelyek a transz és az extázis állapotában intenzívebben léphetnek fel, tehát például a sámáni rituálékban is.
Kollektív kulturális emlékezet
Jung „kollektív tudattalanja” S. Freud materialista felfogású „egyéni tudattalanját” kiegészítve, Myers-hez hasonlóan egy olyan kollektív kulturális emlékezetet feltételezett, ami az ősképeken – az archetípusokon – keresztül korokon és kontinenseken át felbukkanva, a mitológiák és a szimbólumrendszerek hasonlóságát magyarázza, beleértve a vallásos, transzcendens világképek egyetemességét is. Jung szinkronicitás elméletének a lényegi tanulsága szintén egy tudati Univerzum létének szükségszerűsége, amiben a valóság történései és az emberi psziché állapotai egymást tükrözik, így végső soron a mágikus szertartásokat is egy nem fizikai szintű oksági rendszerbe helyezi.
A mai pszi-mező elméletek a tudat-valóság fizikai kapcsolódásainak lehetőségét már tudni vélik, elsősorban kvantummechanikai és kozmológiai szinteken, a párhuzamos Univerzumok létét és a tudati mechanizmusok nonlokalitását véve alapul. Ezekben a felfogásokban a sámáni lélekutazás nemcsak szubjektív tudati élménynek, hanem valós világjárásnak tekinthető. A sámáni hiedelemrendszerek animista látásmódját – ami szerint mindennek lelke van – ugyanígy megerősíteni látszik az a mai feltételezés, hogy a valóság egyik legalapvetőbb tulajdonsága a tudatosság, ami nem kizárólag az emberi pszichében, vagy biológiai rendszerekben értelmezhető. Az ilyesfajta hipotézisek egyik ismert kutatója Stuart Hameroff professzor, aki a test-nélküli tudat létének lehetőségét szintén kvantumszinteken igyekszik megmagyarázni.
Kábítószerek vagy tanítónövények? Drogok a sámánizmusban
A sámáni tudatállapotokkal kapcsolatosan meg kell említeni a pszichoaktív anyagok szerepét is, amelyek fogyasztása sok kultúrában a transz elérésének egyik feltétele. Ezek jobbára növényi hallucinogének, amelyek a sámán számára más tudatvilágokkal teszik lehetővé a kapcsolatot, akár például magának a „tanítónövénynek” a szellemével, mint például a pszilocibin vagy az ayahuasca esetében. Mindez materialista szemszögből természetesen elképzelhetetlen, azonban a tudatkutatás mai perifériáinak tanulságai – de legalábbis valószínűsíthető hipotézisei szerint – a tudatról való tudásunkat kellene alapjaiban újraértelmezni.
A sámánsághoz természetesen nem tartozik feltétlenül a drogfogyasztás, egyben pedig hangsúlyozni kell, hogy a hallucinogéneket használó sámánt semmiképp sem tekinthetjük függőnek, ezeknek az alkalmaknak a célja ugyanis a közösség érdekében végzett rituális munka. A tudat világának mélyebb bejárásához eszközként a pszichedelikumokat az emberi kultúra több korszakában is használták, a közelmúltban a nyugati világ például a neosámánizmus kialakulásához köthető kultúrantropológiai ismeretterjesztésnek is köszönheti újrafelfedezését. A hatvanas-hetvenes években Carlos Castaneda, Michael Harner és mások terepmunkáiról megjelent könyvek értelmezései részben a beatkorszak ideáival, részben az ébredő New Age mozgalommal ötvöződve a pszichedelikus élményeket a spirituális tudattágító technikák közé emelték, melyek egy részét önismereti és terápiás céllal ma is használnak.
Aldous Huxley és más kortárs írók műveiben ugyanúgy felvetődik egy enteogén – bennünk élő – és a pszichedelikumok által átélhető Isten, vagy magasabb tudati dimenzió valósága, mint ahogy azt a sámánok a tanító- és beavatónövények fogyasztása során megélték. Ezeknek a világoknak az észlelete és saját élménye egyrészről kultúra és hagyományfüggő, másrészről meglepő módon hasonló szimbólumok bukkannak fel bennük a fogyasztó kulturális múltjától függetlenül.
Ez ugyanúgy egyfajta myersi-jungi kollektív tudattalan létére utal, mint ahogy a sámáni világképek és rituálék alapmotívumainak korokon és kontinenseken messze túlmutató hasonlósága. Összegezve tehát, a sámánság, mint a legősibb transzcendens világlátás- és praxis, igen valószínűen nagymértékben épült a tudat azon képességeinek magas szintű használataira, amit a modern tudatkutatás, mint talán a legjelentősebb pszichológiai mechanizmust még csak ma kezd megismerni.
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
