Fura szerzet az agyunk. Hullámokat bocsát ki, melyek aztán kapcsolódnak más agyak kibocsátotta hullámokhoz, és ez a sok hullám csatlakozik más, azonos rezgésű hullámokhoz.
Aki olvasta a Titok című könyvet, az tudja, a New Age spirituális eszméi szerint teremteni tudunk a gondolatainkkal. De hogyan lehetséges ez? Vonzás törvényéről beszélnek, na igen, de a vonzás törvénye vajon min alapszik? Nemrég rábukkantam egy fura cikkre, amely arról szólt, hogy az Univerzum egy rétege, mely közvetlenül a bolygónk körül található, szintén rendelkezik bizonyos frekvenciájú rezgéssel. Megfigyelték, hogy az agyunk által kibocsátott hullámok egy bizonyos, relaxált állapotban, úgynevezett alfaállapotban ugyanazon a frekvencián rezegnek, mint az univerzum. Még így is hátborzongató elfogadni, de valami olyasmiről lehet szó, hogy ha képes vagy ellazulni, és úgy gondolni a céljaidra, az hullámok formájában bekapcsolódik az Univerzumba, ahol találkozik mindenki más, hasonló frekvenciájú rezgésével. Egy életvezetési tanfolyamon egyszer úgy mondták, képzeljük el a tengert. A tenger szinte mindig hullámzik, és a hullámok kivetődnek a partra. Épp úgy, mint a mi gondolati energiáink. Igen ám, de a természet törvénye, hogy hosszú távon mindig mindennek egyensúlyban kell maradnia. Így tehát, ha a tenger kilöki magából a vizet, ugyanazt a mennyiségű vizet vissza is kell kapnia. Ha jól belegondolunk, ezen az analógián megérthetjük, hogy működik a gondolkodással történő teremtés, a Vonzás törvénye. Képzeljük el magunkat, mint a tengert, melyből a gondolataink, mint a tajtékok, kilökődnek az Univerzumba. Ott könnyedén kapcsolódnak az áramláshoz, hiszen ugyanazon a frekvencián mozognak. Mivel viszont a kibocsátott energiáinkat vissza kell kapnunk, ahogy a tengernek a vizet, ahhoz, hogy az egyensúlyunk fel ne boruljon, az Univerzum válaszként olyan hullámokat küld felénk, melyek frekvenciája megegyezik az általunk kibocsátottakéval. Vagyis olyan eseményeket, érzéseket találkozásokat, véletleneket sodor elénk, melyektől az energiáink hasonló frekvencián fognak rezegni, mint amikor alfaállapotban mindezt elképzeltük, szinte megéltük. Ezért nagyon fontos, hogy a céljainkra mindig örömmel, boldogsággal gondoljunk, és úgy is beszéljünk róluk. Akkor is működik ugyanis a teremtés, amikor épp nem vagyunk alfaállapotban, csak olyankor kisebb hatékonysággal. A hullámzásnak egyébként van még egy érdekes vonatkozása. Amikor alfaállapotban vagyunk, az agyunk képes rákapcsolódni az összes tudatalattira. Olyan ez, mint egy óriási internet hálózat, amihez nem kell hardver, csak az agyunk. Már C. G. Jung is írt a kollektív tudattalanról. Azt mondta, az összes valaha élő ember tudattalanja egyetlen közös tudattalant alkot, amelyből álmunkban, vagy relaxált állapotban információt meríthetünk. Jung az ősi szimbólumok közös ismeretével bizonyította ezt a felvetését, ezeket nevezte archetípusoknak. Mi viszont sokkal „praktikusabb” dologra is használhatjuk ezt a képességünket. Az agykontroll tanfolyamon úgy magyarázták ezt, mintha a sok-sok agy, mely képzetünk szerint, akár a tengerből kibukkanó szigetek, úgy helyezkednek el, valójában a tenger mélyén összekapcsolódnak. Nem különálló szigetek tehát, hanem egyetlen, összekapcsolódó, tenger alatti lánchegység, melynek csupán a csúcsai érnek ki a vízből: a tudatos gondolkodás. De a tudatalatti rész, mely a víz alatt van, voltaképpen közös egység. Az agykontrollosok rendszeresen fordulnak segítségért, tanácsért a tudatalattijukhoz, hiszen tudják, azon a hullámrezgésen kimeríthetetlen mennyiségű információt találnak. Képesek például arra, hogy egy emberről, akit soha nem láttak, akiről nem tudnak mást, csak a nevét, korát és lakhelyét, megmondják, milyen ember, milyen érzései vannak, milyen problémái, milyen betegségei. Magam is részt vettem a tanfolyamon, és döbbenetes volt számomra, amikor a társam, akivel ezt a gyakorlatot csináltuk, könnybe lábadt szemmel mondta nekem, hogy amit az édesanyjáról láttam alfában, az mind-mind igaz. (Egy nagyon sötét bőrű, nagyon vékony asszonyt láttam képzeletemben, akinek a baloldali bordái körül csúnya hegek, sötét foltok éktelenkednek. Az asszony szomorú és reményvesztett volt. A partnerem elmondta, hogy bár édesanyja bőre már nem barna, de világéletében az volt, mert imádott napozni és szoláriumozni, és sajnos legutóbb bőrrákot diagnosztizáltak nála, ami a bal melle alatt keletkezett. A hegek a műtét hegei.) Honnan is tudhattam volna mindezt, ha nem a közös, egyetlen ismerettárból, a tudatalattinkból, ahol jelen van és elérhető minden adat, minden érzés és gondolat? És hogy hogyan képes az ember akár a jövőbe látni? Hát úgy, hogy az alfaállapotban, a tudattalanunk állapotában nem létezik idő. A jövőbeni dolgok épp olyan természetesen jelen vannak, mint a múltbéliek vagy a jelen történései. legalább is azok a jövőbeni történések, amelyeket jelenlegi érzelmi és tudatállapotunkkal legvalószínűbben bevonzzunk. vagyis egy érlelődő jövőt fogunk ott megtalálni, amit képesek vagyunk megváltoztatni, amennyiben arra koncentrálunk, arra meditálunk.