Közelegnek a karácsonyi ünnepek, közeleg Karácsony szentestéje, a keresztény világ legjelentősebb születésnapi megemlékezése.
2019 éve, december 24-én Betlehemben felsírt egy csecsemő, akit Názáreti Jézus néven ismert meg a világ. Jézus Krisztusként, a megváltóként, akit a keresztény egyház Isten fiának ismer el. Jézus születését csodák és jelek kísérték, tanításai idejében betegeket gyógyított, vízen járt, halottat támasztott fel, majd megfeszíttetése után holtából maga is feltámadott.
Bár európai kultúránkat, vallási ismereteinket a kereszténység tana határozza meg, jó tudnunk, hogy a világ más részein más Tanítók hirdették talán ugyanazon lényegét a világról, a létről való tudásnak. Bizonyos vallási előítéleteket leszámítva azt is mondhatjuk, a Tanítás, a Tanulás szakadatlan folyik. Arra a kérdésre pedig, hogy a nagy Tanítók Isten, vagy az Ember fiaiként mutatják számunkra a felemelkedés útjait, az alábbi két részes írás is keresi a válaszokat.
A vallások, próféták egymásmellé állítása – főképp a vallásos meggyőződésű emberekhez is szólva – nem könnyű feladat. Vannak olyan hitrendszerek, melyekben elfogadott más hitek transzcendens valósága, és vannak olyanok, amelyek az egyedül üdvözítő útnak tartják magukat. Miután a mai ezoterikus gondolkodás – úgy gondolom – a világ sokarcúságát és a lét rejtett összefüggéseit hivatott bemutatni, tekintsük most mi is elsőképp az Embert és azt az Istent, aki más-más nyelven szólal meg Fiain keresztül. Ám legyük tekintettel arra is, hogy a keresztény vallás, a Biblia csodáinak számunkra általánosabb ismerete a példákat érthetőbbé teszi.
Galileában, – Gautama Buddha születése után ötszázhatvan évvel – József és Mária fiaként világra jött egy ember, akinek tudása meghatározó vallássá fejlődött, az azt követő évszázadok középkori és mai Európájában is. Bár a keresztény vallás és Biblia magában foglalja az ótestamentumi zsidóság tanításait – nagy részét ez teszi ki –, Krisztus személye a vallások között egyedülállóan jelentőssé vált a hit egészét tekintve.
A kereszténység ugyanis Krisztus és Isten egységét hirdeti az Isten -Atya, Isten-Fiú és Isten-Szentlélek szentháromságban, megerősítve Jézus híres mondásával: „Én és az Atya egy vagyunk (Ján. 10, 30)”. Jézus Krisztus személyét így a keresztény vallás istenivé emelte, az üdvözülést – tanítása szerint – csak Krisztus elfogadásán keresztül érhetjük el. Az Isten-Fiú szerepnek megfelelően Jézus születése is csak Istentől való lehet, s nem Józseftől, miáltal Mária szűzen kellett fogantasson. A keresztény tanítás szerint ez azért is fontos, mert aki az emberiséget az eredendő bűntől megváltja, annak attól mentesnek kell lennie.
A kereszténység szerint ugyanis a paradicsomi bűnbeesés – a Tudás almájának megkóstolása – Ádámtól-Évától az emberiség közös bűneként öröklődik. Krisztus ettől a bűntől kereszthalálának áldozatával váltja meg az embereket, ehhez a megváltáshoz, az üdvözüléshez az út azonban csak rajta keresztül, az ő elfogadásával vezet. A keresztény vallás tanítása még az Újtestamentumon belül sem kizárólagosan Jézus tanításával azonos, hiszen – mint ahogy tudjuk – az ótestamentumon és az evangéliumokon kívül a biblia számos apostoli értelmezést, levelet tartalmaz, továbbá a kereszténység évszázadaiban a Biblia tartalmát számos cenzúra, változás érte.
Más elfogadóbb vallások Jézust az emberiség egyik nagy tanítójaként látják, aki emberi sorsában valósította meg Isteni küldetését. Az a felfogás, ami Jézust az Ember Fiaként látja, nem feltétlenül kicsinyli le csodáinak és tanításainak jelentőségét. Sorsának áldozata, így is az emberiség tudatlanságát megváltó törekvés egyik legszebb jelképe lehet.
Hogy ez a látásmód mennyire befogadhatatlan a katekista kereszténység Krisztusképébe, arra nézve idézzük fel Martin Scorsese „Krisztus utolsó megkísértése” című filmjének jelenkori fogadtatását. A filmet megnézni sem hajlandó felháborodott hívők Olaszországban, bombákat dobtak(!) a filmet bemutató mozikra. A Krisztust az Ember Fiaként bemutató film ugyanakkor valóságként jelenítette meg a csodákat, a gyógyításokat, Lázár feltámasztását és mindezt az Isteni tudás erejével és az Ember bizonytalanságával, gyengeségével küzdő Jézus valós képességeként.
Sokaknak talán szintén szentségtörő fogalmazásban azt mondhatjuk, hogy Jézus – nem vitatott, hogy hite és tudása által is – döbbenetesen erős parapszichológiai képességekkel rendelkezett. Sorsának látása, gyógyító ereje, az ételt megszaporító, vizet borrá változtató képessége, vízen járása, sőt testben való feltámasztása és feltámadása egyenként körülírható ismert parapszichológiai fogalmakkal. Ismerve a pszi jelenségek ilyen szintű felbukkanását más korok és vallások prófétáinál, szentjeinél, illetve papjainál, azt látjuk, hogy egy bizonyos lelki-szellemi fejlettségnél ezek a képességek természetszerűen felerősödhetnek.
A gyógyító energiák hatását – ha a töredékrészében is – sokaknál megfigyelhetjük, a tárgyak megjelenését, megsokszorozását összevethetjük a teleportáció ritka, de ismert jelenségével, a vízen járást pedig a levitáció egy formájaként tekinthetjük. Nehezebb kérdés a halálból való feltámasztás és visszatérés képességének kérdése. Jelenkori tudásunk a halál folyamatát, testi és tudati összefüggéseit illetően egyre nagyobb kérdésekkel találja szembe magát. Hogy mindezek a kérdések miért is olyan nagy jelentőségűek, arról az írás következő részében olvashatunk.
Paulinyi Tamás író, pszi-kutató www.szintezis.info.hu
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
