Különös egybeesésekkel, a véletlen álruhájába öltözött meglepő történésekkel kivétel nélkül mindannyian találkoztunk már. Mikor tekinthetjük ezeket az életünket támogató égi jelnek?
A szinkronicitás fogalmát Carl Gustav Jung alkotta meg 1930- ban. Definíciója szerint , amennyiben két egymástól teljesen független történés ugyanabban a pillanatban egymással mégis összefüggést mutat, szinkronesemény jön létre.
Életünkben ezt úgy érzékelhetjük, hogy az univerzum véletlenek formájában azt adja meg számunkra, amire továbbhaladásunkhoz éppen szükségünk van, tudatos tervezés és keresés nélkül.
Hétköznapi csodák
A szinkronicitás a mindennapok szintjén a minket foglalkoztató gondolatokból, érzésekből jön létre. Mikor váratlanul belebotlunk egy régen látott ismerősbe, akire éppen az elmúlt napokban gondoltunk, vagy hosszú álláskeresés után ránk üzen egy régi kolléga, mert megüresedett egy pozíció, és számítana a segítségünkre. Esetleg pont akkor kapunk váratlanul prémiumot, mikor vaskos számlát nyújt be nekünk az autószerelőnk egy régóta halogatott nagyszervízért. Mintha az univerzum üzenetet küldene, hogy jó úton járunk, fentről vigyázzák és segítik terveink megvalósulását.
Ember tervez, Isten végez
Nagy horderejű szinkroneseményeket nem mindig a szándékainkra és gondolatainkra reflektálva teremt az univerzum, hanem a tudatalattiban megbúvó elfojtott vágyainkra, érzéseinkre reagál. Isteni közbeavatkozásként is tekinthetünk ezekre a történésekre, amik forgószélként képesek felkavarni tudatosan tervezett életünket.
Legjobb példa erre, mikor képtelenek vagyunk kilépni a komfortzónánkból, de szívünk mélyén érezzük a változás szükségszerűségét. Legyen szó egy idejét múlt párkapcsolat felszámolásáról, vagy karrierbéli fejlődésünk megrekedéséről, a sors szinkronesemények létrehozásával késztet minket továbblépésre.
Számtalan módon közbeléphet az univerzum: a legváratlanabb pillanatban eljut hozzánk az információ párunk hűtlenségéről, megszűnik a munkaviszonyunk átszervezés miatt, kedvesünk külföldön kap új munkalehetőséget, vagy harmonikusnak gondolt kapcsolatunkban megjelenik egy harmadik fél, aki megmagyarázhatatlanul erős érzéseket vált ki belőlünk. Bár először traumatikusan érinthetnek bennünket ezek az irányváltásra késztető történések, ha megőrizzük nyugalmunkat, hamarosan újabb útjelző táblák jellenek meg életünkben, melyek segítenek a továbbhaladásban.
Minél inkább egységben vagyunk önmagunkkal, és jellemzi a belső béke a lelkiállapotunkat, annál nagyobb számban figyelhetőek meg a sorsunkat formáló egybeesések, melyek a megfelelő irányba terelnek minket. Ahhoz, hogy ezeket a szinkroneseményeket elősegítsük, fontos a figyelem és nyitottság. Fogadjuk el, hogy nem minden esetben lehetünk biztosak abban, hogy tudatos terveink egyeznek a sorsvonalunkkal, adjunk esélyt az univerzumnak más lehetséges opció felkínálására is.
Mikor értékeljük tévesen sorsfordító szinkroneseménynek a véletleneket?
Minél szorongóbb, feszültebb lelkiállapotban vagyunk, és próbálunk görcsösen megoldást találni gondjainkra, annál nagyobb eséllyel értékeljük tévesen az univerzum jeleit.
Egy régóta halmozott problémákkal küzdő személy elsődleges motivációja a menekülés az adott helyzetből. Mikor belsőnkben káosz uralkodik, és a „mindegy, milyen módon, csak történjen már valami” életérzés hatalmasodik el rajtunk, gyakorlatilag bármiben égi jelet fedezhetünk fel. Ilyenkor azonban legtöbbször csak légvárakról, illúziók építéséről van szó, nem a sorsunk irányába mutató valós egybeesésekről. A vélt lángoló szerelemről 3 héten belül kiderül, hogy csak mi vetítettük rá a másikra vágyainkat, vagy az edzőteremben megismert üzletember, aki csodás lehetőséget kínált nekünk anyagi ügyeink fellendítéséhez, váratlanul eltűnik.
Mikor a sorsunkat éljük, egy nehezen körülírható lelki megnyugvást, tudatalatti visszaigazolást érezhetünk szinkronesemények megélésekor, bármennyire drámaiak is azok. „Ál-egybeesések” kapcsán marad a lelki békétlenség, és a lelkesedés mögött ugyanaz a menekülési kényszer fedezhető fel.