A Valentin-nap jó ideje a szerelmesek ünnepeként ismeretes, melyet minden évben február 14-én tartunk. Azt azonban kevesen tudják, honnan ered ez a hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, szíveket és szerelmes vallomásokat középpontba helyező hagyomány.
Mire-kire is emlékezünk valójában február 14- én, Valentin-napon, vagy magyar megfelelőjeként Bálint-napon? Milyen legendák, népszokások kapcsolódnak e naphoz?
Történelmi feljegyzések alapján egy Valentin névre hallgató, mártírhalált halt keresztény paphoz köthető az ünnep , aki Kr.u. 270 körül II. Claudius császár kezei alatt végezte be sorsát.
A legenda szerint Róma akkori uralkodója, a hideg és sok szempontból könyörtelen II. Claudius császár törvénybe foglalta, hogy a fiatal, hazájukat szolgáló férfiak nem házasodhatnak meg katonai feladataik ellátása érdekében.
Valentin igaz paphoz hűen embertelennek és istennek nem tetszőnek tartotta ezt a rendeletet, ezért titokban keresztény módon összeadta a szerelmes ifjakat.
Mikor II. Claudius tudomást szerzett Valentin cselekedeteiről, azonnal börtönbe záratta, majd halálra ítélte.
A császárral senki nem mert szembeszállni döntése miatt, azonban Valentin jó szíve és áldozathozatala sokakban szimpátiát keltett.
Az egyik börtönőrrel és annak lányával is összebarátkozott. A leány vak volt, Valentin pedig csodát tett vele: bizonyítva szentségét és jóságát, hitének erejével képes volt visszaadni a lány látását.
Hiába ment híre csodatevő képességének és tiszteletreméltó lényének, a kivégzést nem tudta elkerülni.
Halála előtt utolsó üzenetét a meggyógyított, általa mélyen szeretett leánynak küldte, kitől a következő sorokkal búcsúzott:
„A Te Valentinod”
Valószínűleg innen ered a szerelem és szeretet megvallását célzó üzenetek hagyománya. Valentint halála után is szentként tisztelték az emberek, ennek következményeképpen végül 496-ban I. Geláz pápa szentté avatta, és elrendelte, hogy február 14-én emléknapot tartsanak a tiszteletére.
A dátum kiválasztása a keresztény vallás bevezetése előtt időkre vezethető vissza:
A pogányok az ókori Rómában előszeretettel hódoltak a Luperkália ünnepének, melyet minden év február 15-én tartottak. E pogány termékenységünnep számtalan furcsa rituálét tartalmazott , melynek azonban volt egy hajadonok számára igen kedvelt része: minden egyedülálló leány felírta a saját nevét egy cédulára, melyet aztán közösen bedobtak egy edénybe, a nőtlen ifjak pedig találomra húztak egyet belőle. Akinek a nevét húzták, azzal töltötték el az egész éjszakát, és nem ment ritkaságszámba, hogy az ily módon létrejött párok tartósan együtt is maradtak.
A pápa túlságosan erkölcstelennek tartotta ezt a fajta szabados párválasztást, ezért a Luperkália pogány ünnepét eltörölte, helyébe pedig Szent Valentin napját helyezte.
Ezt követően Szent Valentin alakja hosszú ideig nem kötődött a romantikus szerelemhez, karakterét először a 14. században csatolta ehhez az érzelemhez Geoffrey Chaucer angol költő a Madárparlament című költeményében.
Szent Valentin napját 1446-tól kezdték széles körben megünnepelni, bizonyos szempontból a Luperkália termékenységünnep rítusaira támaszkodva: cetlikre írt nevek és sorshúzások, szerelmi vallomások és költemények megalkotása volt a jellemző.
Ezen a napon az addig titkolt érzelmek is megvallásra kerültek, a kézzel írt szerelmes leveleket „Valentine”- oknak nevezték.
Valentin-napi hagyományok
Akik párkapcsolatban éltek, azoknak a hagyomány szerint a legőszintébben kellett megvallaniuk egymásnak érzelmeiket, szavak és kedves ajándékok formájában.
Az egyedülállók ilyenkor számítottak arra, hogy titkos hódolóik valamilyen rejtjeles módon felfedik előttük vonzalmukat.
Valentin-napon hajadonnak lenni, és senkitől sem üzenetet kapni nagy szerencsétlenségnek számított – az illető akár egy életre pártában maradhatott a hiedelem szerint.
A kíváncsi és türelmetlen hajadonok hittek abban, ha Bálint-nap előtti éjjel, éjfélkor a temetőbe mennek, megláthatják leendő férjük alakját.
A párna alá alvás előtt babérlevelet helyeztek, melynek szintén az volt a célja, hogy álmukban megpillanthassák jövendőbeli párjukat.
Bálint-napon a madarak is nagy szerephez jutottak: a megfigyelés úgy tartja, ha egy hajadon lány ezen a napon verebet lát, szegény emberhez megy feleségül, de boldog élete lesz. Ha azonban egy tengelice repül át felette, akkor gazdag házasságban reménykedhet.
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
