Július 11. szerda. Ismét mennem kellett a Lenhossék utcába, ahol a boncolás elvégzése után kiadták a halottvizsgálati bizonyítványt, amelynek birtokában intézhettük a hamvasztást. Lehetőség volt arra is, hogy néhány perc erejéig anyukámmal megnézzük az el
Megkértem hát őt, hogy üzenjen az angyalkártyán keresztül. A Bátorság nevű lap jött ki: „Legyél bátor? Én megvédelek a sérüléstől és mutatom az utat?” Úgy döntöttem, elbúcsúzom a testétől. Talán ez is egy állomás, amely segít a lezárásban, fizikai valójának elengedésében. Fehér lepellel letakarva feküdt, csak az arcát láttam. Olyan volt, mint aki békésen alszik. Csak a mozdulatlanság és a hidegség árulkodott arról, hogy a lelke már nem lakik ebben a testben. Most, ahogy ezt leírtam, beugrottak Kovács Ákos egyik dalszövegének sorai: „Anyagból vagyok, azt hazudták De a titkok titkát ők se tudták” és „Ne kérdezz, kedves, nincs már mit Akit keresnél, már nem lakik itt” (Bonanza Banzai: Kihalt minden). Szerettem a Bonanzát annak idején, és később Ákost is, de sok dalszöveg lényege csak most jut el hozzám? Ezért választottam másodszor is a blogrész címéül egy Kovács Ákos-dalszövegből származó sort.
Ma eszembe jutott egy álmom, amit a baleset előtt tíz nappal álmodtam: vizes, eső utáni úton hajtottam motorral, utána pedig erősen hullott a hajam. Akkor ezt nem tudtam mire vélni, mert én soha nem motoroztam egyedül, utasként is csak párszor. De most azt gondolom, ez az álom a hamarosan bekövetkező eseményekre utalt: Gyuszkó motorbalesetet szenvedett, ráadásul esős időben, a hajhullás pedig az ezzel kapcsolatos veszteségemet jelenthette. Július 12. csütörtök. Vártam ezt a napot, mert mára egyeztettem találkozót a 4. részben említett Ildikóval és Mariannal, hogy átbeszéljük a történteket, illetve, hogy segítsenek nekem Bach-cseppekkel és oldással. Budapest felé autózva és rádiót hallgatva ismét megtalált két dal. Az egyik a Tankcsapda: Örökké tart című száma volt. Korábban is feltűnt, hogy épp egy rockegyüttes énekel a lélek halhatatlanságáról és a túlvilág létezéséről (legalábbis szerintem): „Ha nem hiszed el, hogy az élet Tényleg örökké tart Hiába úszol, belefulladsz Pedig ott van a másik part.” Az alábbi részlet azonban csak most szólított meg: „A dolgok jönnek, aztán mennek hirtelen és Néha elvisznek magukkal arra az útra Ahol az érzelmek laknak, nem az értelem.” A másik dal Bryan Adams: Have You Ever Really Loved a Woman című száma volt, amelyet Gyuszkó odaátról szóló vallomásának érzékeltem, miközben hallgattam. A dalszöveget és a fordításomat itt olvashatod. Ildikóval arról beszélgettünk, hogy Gyuszkó Bak jegyű volt, és ennek a jelnek a legmagasabb szintje a Beavatott, a Mester. Nem véletlenül vállalta fel ezt a nehéz életsorsot, valószínűleg másokat tanítani érkezett ide. Mire? A feltétel nélküli szeretetre. Ezt mutatja a születési dátumából kiszámított életútszám is, a 9-es, amely a teljesség száma. (A születési év, hónap és nap számjegyeit összeadjuk, míg egyjegyű számot kapunk.) A 9-es az önfeláldozás, nagylelkűség, önzetlenség, tolerancia és emberszeretet rezgése. A 9 a befejezés száma is: egy növekedési szakasz végét és a fejlődés spirálján való nagyobb ugrás lehetőségét jelképezi.
Ezután Ildikó kapcsolatba lépett médiumi képességével (nem tudok erre jobb kifejezést), mert úgy érezte, Gyuszkó üzenni szeretne nekem. Meditatív állapotban leírta a mondatokat, amelyek „átjöttek” számára. Eltettem a lapot, idézek a szövegből: „Kérlek, mondd meg neki, hogy jól vagyok, szeretnék segíteni, vállalom a gondját. Köszönöm. Bocsánat és köszönöm.” Ezután közvetlenül nekem címezte a szavakat: „Ennyi volt és köszönöm, szép szerelmem. Járni fogsz még velem, és szeretni fogsz. Ne félj, csak élj! Munkád lesz, kapcsolatod is, gyermeked is. Ne figyeld, csak hagyd.” Ekkor Ildikó feltette a kérdést: lehetséges-e, hogy találkozunk még ebben az életemben? A válasz: „Lehet, de más életvitellel. A tapasztalatokat kamatoztatni tudom.”
Amikor megérkeztem Mariannhoz, már várt a kapu előtt, hogy beengedjen (nem működik a távirányításos kapunyitás). Kaptam tőle energetikai oldást, és egy általam választott aura-soma üvegcsét. Mint kiderült, éppen az 59-es üveget emeltem le a polcról (lásd: 59. Ji csing-jel 8-án). Az oldás végeztével még ültünk kicsit, elcsendesedve a sötétben. Mariann egyszer csak halkan megszólalt: „Tudom, hogy közhelyesen hangzik, de azt az üzenetet kapom, hogy nagyon szeret téged ez a fiú. A szeretete nagyon régre nyúlik vissza, és örökké tart. Soha nem veszítheted el. És nem akarja, hogy feketében járj.” A baleset utáni napokban annyira letaglózott a gyász, hogy nem tudtam volna más színű ruhát felvenni, 1-2 napja azonban már kellemetlenül éreztem magam talpig feketében? Mariann még folytatta: „Nagyon furcsa ez, amit most hallok, nem is tudom, mit jelenthet. Azt mondja, hogy majd 'belebújik a pasidba'?” Megdöbbentem. Ez az üzenet ugyanis egybehangzott azzal, ami Ildikón keresztül érkezett. Mariannak pedig nem beszéltem a néhány órával korábbi üzenetről, sem arról, hogy jártam Ildikónál? De pontosan mit jelenthet ez vajon? Miképp bújik bele valaki másba? Lélekcserével? Vagy egy közös lélektársunk lelkéhez ad hozzá olyan többletet, ami által az illető még inkább hasonlít rá szellemi-lelki szinten? És akkor mi a helyzet azzal az üzenettel, hogy a gyermekemként születik újra? Jelenleg talán még nincs eldöntve odafent, hogy melyik variáció történik meg? Vagy esetleg képes megosztani a lélekenergiáit több test között? Erről is olvastam már több helyen. Például Dr. Michael Newton: Lelkünk útja című könyvének II. kötetében, a 96. oldalon: „Minden Földre jövő lélek energiájának egy részét hátrahagyja a szellemvilágban, még azok is, akik párhuzamos életeket élnek, egyszerre több testben. A fény minden egyes részecskéje tökéletes másolata a lélek minden más énjének, s így a teljes egyéniséget tartalmazza.” Akárhogy is, az üzenetek abban megegyeznek, hogy valamiképp még ebben az életemben – remélhetőleg mielőbb – kapcsolatba kerülünk a fizikai síkon is. És az is közös jellemzőjük ezeknek az üzeneteknek, hogy rákérdezés nélkül kaptam őket.
Ezután Mariann szokás szerint lekísért, hogy kiengedjen a bezárt kapun. Egy tágas udvaron kellett keresztülvágnunk a kerítésig. Jó pár méternyire voltunk még a kaputól, amikor felberregett, mintha valaki fentről távirányítással kinyitotta volna (hétköznapi értelemben egy fenti lakót értek ez alatt, de ha a külső réteget lehántjuk, a mondat akkor is igaz marad)? Mindketten ugyanarra gondoltunk, és elmosolyodtunk. Mariann ki is mondta, hogy kinyitották nekünk a kaput. Erre én: „de hát nincs itt senki!” És valóban: sem az udvaron nem közeledett senki, sem az utcán – ez is látható volt a hosszan elnyúló kerítés rácsain keresztül. Mariann ezt válaszolta: „Nem is emberre gondoltam.” Közben odaértünk a kapuhoz, amely valóban nyitva volt. Azonnal eszembe jutott, hogy Gyuszkó mesélte: egyszer kulcs nélkül kinyitott egy zárt ajtót? Mi ez, ha nem a legkonkrétabb üzenet arra, hogy továbbra is mellettem van? Persze akik csak abban hisznek, amit megcáfolhatatlan tárgyi bizonyítékok és matematikai képletek támasztanak alá, azok erre is legyinthetnek. De ez legyen az ő problémájuk. Ahogy Shirley MacLaine írja Camino – A lélek utazása című könyvében: „a bizonyíték hiánya nem a hiányt bizonyítja”. * A cím idézet a Bonanza Banzai: Jóslat című dalszövegéből. Folytatjuk! A blog korábbi részeit itt olvashatod >>>