Gyuszkó néhány nappal ’77 karácsonya után született egy tizennyolc éves lány és egy huszonegy éves fiú első gyermekeként, szegényes körülmények közé. A helyzetet csak súlyosbította, hogy anyjától dongalábat örökölt. Ezt a rendellenességet ma már sok
A végtelenül szeretetreméltó kisfiú család és valódi szeretet nélkül, idegenek között cseperedett. Elképzelni sem lehet, mit érezhetett? Ráadásul a lábát csak hétéves kora körül műtötték meg, majd később még legalább háromszor. Mindannyiszor eltörték a lábszárcsontját, ilyenkor fél-egy évig kellett gipszet viselnie, és többször kellett újra megtanulnia járni. Lelkiereje és testi szívóssága azonban óriási volt. Olyannyira, hogy később sikeres sportoló lett belőle, ’98-ban bronzérmet nyert a karate Európa Bajnokságon. Az érem most is ott lóg a falon?De előtte még sok megpróbáltatáson kellett keresztülmennie. Hét-nyolc éves korában hazavitte az anyja, mert az azóta született gyerekeivel együtt így lett meg a szükséges gyerekszám, hogy lakást kapjon? A vérszerinti apa azonban addigra már kikerült a képből, a mostohák pedig sűrűn váltakoztak. Egyikük egy alkoholista, erőszakos ember volt, aki rendszeresen verte és késsel kergette a családot. Gyuszkóban gyermekkora ellenére érett lélek lakott, és belátta, hogy a sorsa megpecsételődik, ha marad. Ezért tizenhárom évesen fogta magát, és elment a gyámhatóságra. Visszakerült az állami gondozásba, majd később nevelőszülőhöz. A nevelőanyjánál nagyjából hat évet töltött. Ekkor már jobban ment a sora, de igazi szeretetet, megbecsülést – amit megérdemelt volna – itt sem kapott. Sokan ilyen indíttatás után elkallódnak, elzüllenek, gyakran a börtönben kötnek ki. Gyuszkóban azonban valami olyan, születésekor magasabb szintről kapott tartás volt, ami megvédte ettől. Rendesen tanult, elvégezte a középiskolát, soha nem került összeütközésbe a törvénnyel. Mivel azonban hamar a saját lábára kellett állnia, érettségi után nem tanulhatott tovább. Évek alatt a maga erejéből, a saját eszére és szorgalmára támaszkodva megtanult programozni. Olyan magas szinten, hogy végül a munkahelyén mindig rá bízták a legnehezebb problémákat. Idén pedig beadta a jelentkezését a pécsi egyetemre? A sok nélkülözés és nem ritkán éhezés sajnos mély nyomokat hagyott benne. Azóta sem tudta magát igazán elengedni. Hiába kereste programozóként az átlagfizetés többszörösét, mégis folyton hajtott, alig engedélyezett magának lazítást. Az is ösztönözte, hogy megteremthessük a közös otthonunkat, ami számára egyben az első igazi otthon is lett volna, és persze hogy hamarosan családot alapíthassunk. Szerette volna megadni a leendő gyerekeinek mindazt, amit ő nem kapott meg: szeretetet, harmóniát, megfelelő körülményeket.
A kiegyensúlyozott családi háttér, a gondos nevelés hiánya nem akadályozta meg abban, hogy művelt, széleskörűen tájékozott emberré váljon. Veleszületett és tapasztataiból eredő bölcsessége, érzékenysége minden megnyilatkozását áthatotta. Biztos vagyok benne, hogy már sok testben, sok kultúrában, sok életet élt, különben nem lehetett volna ilyen sokoldalúan tehetséges. A sportsikerek mellett rajzversenyt nyert, énekkaros volt, később DJ lett, jól táncolt, tehetségesen írt (verseket is), és még zenét is szerzett (egy részlet itt, egy hosszabb pedig itt). Az alábbi verset nekem írta márciusban. Benne van az egész élete, a megpróbáltatásai, az irántam érzett szerelme, és a révbe érés megnyugvása? Utólag elolvasva tűnt csak fel igazán a „nem felejtem soha” rész. Mintha búcsúzott volna, mintha tudat alatt megérezte volna, mi történik négy hónapon belül? A távozása sokakat megrendített. Akik közelebbi kapcsolatban álltak vele, azokat mindenképpen, hiszen kivételesen értékes ember volt, nála jobbat nem nagyon ismerek. A meglepő az, hogy még olyanokat is megrázott a hír, akik szinte alig ismerték. Karizmatikus személyiség volt, amit talán nem is mindenki vett észre első pillanatban. A hiánya azonban óriási űrt hagyott, és rávilágított, hogy kit-mit is veszítettünk el. Szeretett és tudott is írni, sok internetes fórum rendszeres látogatója volt. Ezeken a fórumokon mindenütt megdöbbenéssel fogadták a hírt, és méltón megemlékeztek róla. Egyik barátja (Diótörő) búcsúztató szavait itt olvashatjátok, a 46. hozzászólásban. Ez pedig annak a fórumnak a tisztelgése az emléke előtt, ahol annak idején megismerkedtünk? Sajnos múlt ősszel a fórum átalakult, így a kezdeti üzenetváltások elvesztek. Említettem Gyuszkó sokoldalú tehetségét, de a hétköznapi dolgok mellett voltak különös képességei is. Valami olyan érzékenység, ami által – ha akaratlanul is – kapcsolatba tudott kerülni az anyagi világunkon túli létezéssel. Mesélte, hogy amikor meghalt a nagypapája, egy éjjel eljött hozzá, és beszélgettek? Máskor megálmodott egy eseményt, ami egy hét múlva valóban megtörtént. Előfordult, hogy egy biztosan kulcsra zárt ajtót csak a kilincs lenyomásával kinyitott. Személyes találkozás nélkül képes volt maga előtt látni a másik ember külsejét, és akivel kapcsolatba került, abba szinte „belelátott”: nagyon kevés kommunikáció elég volt számára, hogy tisztában legyen az illető lényegével.
Folytatjuk! A blog korábbi részeit itt olvashatod >>>
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
