Augusztus 3. péntek. Gyuszkóval álmodtam. Az álom története szerint valamit evett, amitől két hét múlva meg fog halni. Én teljesen kikészültem a hírtől, ő azonban nyugodt és derűs volt, egyáltalán nem izgatta és nem keserítette el a dolog. Arról beszélt n
Nagyon rossz érzés volt, hogy elveszítem őt, és ez az érzés ébredés után is velem maradt. Ugyanakkor azt üzente az álom, hogy ami történt, elkerülhetetlen volt. Jóllehet, ez a hiányt nem csökkenti, mégis ad némi megnyugvást, mert nem agyalok azon, hogy mi lett volna, ha? Egyébként reggelente akkor is rossz hangulatban ébredek, ha nem emlékszem hasonló tartalmú álomra. Érdekes, rosszabbul szoktam magam érezni reggel, mint este. Pedig az sem túlságosan felemelő élmény, hogy egyedül kell álomra hajtani a fejem. A napokban eszembe jutott, vajon hol lehet Gyuszkó régi napszemüvege, amit már nem szokott hordani. Ma pedig megláttam egy szem előtt levő polcon. Nem zárhatom ki teljes biztonsággal, hogy korábban is ott volt, de annak is kicsi a valószínűsége, hogy ne vettem volna észre, ha ott feküdt – tokkal együtt elég feltűnő. Mindenesetre eszembe jutottak Patrick Mathews 7. részben idézett sorai: „Tárgyak elmozdítása – Megtalálunk elveszettnek hitt tárgyakat, vagy valamilyen, az elhunyt által használt tárgy csak úgy az utunkba kerül.”
Egyesekben felmerülhet talán, hogy túl élénk a fantáziám, vagy esetleg a történtek súlya alatt megzakkantam. De bizton állíthatom, hogy megőriztem a józan eszemet, és a valóságot sem színezem ki. Az a vád sem érhet, hogy a földtől elrugaszkodva lila ködben lebegek. Nagyon is erős a racionális, logikus oldalam. Jogot végeztem, szakvizsgáztam, Mensa HungarIQa-tag lettem, sőt, nő létemre kiválóan értek a térképolvasáshoz is. Egy mentális képesség-teszt értékelése szerint „Önnek nagyon magas szintű azon képessége, hogy megértse, elemezze és megoldja az Ön előtt álló problémákat, feladatokat.” Korábban nem nagyon voltam kapcsolatban az intuitív oldalammal, és a reinkarnáció, a túlvilág létezésébe vetett hitem is csak lassan, fokozatosan alakult ki. Ennek kezdeti lépése is a logikán alapult. Arra gondoltam: ha az energia nem vész el, csak átalakul, akkor a lélek miért foszlana semmivé a test halála után? És ha a természetben mindent az örök körforgás jellemez, miért épp az ember lenne kivétel ez alól? Patricia Joudry Ikerlelkek című könyvében érdekes leírást találtam az egy lélekcsoportba tartozó rokonlelkekről: „Minél kisebb egy csoport, annál régebb óta tartanak össze benne a léleksejtek, miközben átadják egymásnak lényegüket, és hasonlóvá formálódnak. Lélektestvérek ők a Nagy Anya méhében. Ők azok, akiket rokonlelkeknek nevezünk. Sok rokonlélek áll közel hozzánk, lelki ikertestvérünk azonban csak egy van. Az előbbit a hasonlóság, az utóbbit a teljes egyezés határozza meg. Ám még a hasonlóságok is mélyrehatóak lehetnek. A lélekcsoport tagjai ténylegesen összeillenek, és ez az összhang természetük hasonlóságának folyománya.” Nem tudom, Gyuszkóval ikerlelkek vagyunk-e, vagy nagyon hasonló rokonlelkek. De az biztos, hogy a következő leírás is illett ránk: „A rokonlelkek felismerése belső folyamat, hiszen a lelki kapcsolatok belülről fakadnak. A találkozás azonnali szimpátiával kezdődik. Felfedezzük, hogy a legtöbb fontos kérdésben egyetértünk. Érdeklődési körünk különbözhet (nálunk ez sem nagyon különbözött – L. Zs.), életszemléletünk mégis hasonló. Erkölcsi felfogásunk szintén megegyezik. Megbocsátjuk a másik hibáit, és tudatában vagyunk a sajátjainknak, ahogyan életcélunk is közös. A fentiek a lélek erényei, és a lélek szintjén a személyiség különbségei ellenére töretlen lesz az összhang.”
Augusztus 6. hétfő. Ma egy hónapja történt? Már egy hónapja? Még csak egy hónapja. Ezen a különösen szomorú napon egy nagyon erős angyal-kártyát húztam Mihály arkangyal üzenetével: „Biztonságban vagy: Engedd el az aggodalmaidat, hiszen a szeretet mindent elsöprő fényével védelmezlek téged, a szeretteidet, az otthonodat és a javaidat. Tudd, hogy mindig tökéletes biztonságban vagy a védőszárnyaim alatt.” Augusztus 7. kedd. A mai kártyahúzás előtt kifejezetten Gyuszkót kértem meg, hogy üzenjen. A válasz az Üdvözlet a mennyből lapja volt: „Ne aggódj, eltávozott szeretteid jól vannak. Érezd szeretetüket és áldásos munkájukat. Szeretteid nincsenek messze, valójában egészen közel vannak.” Augusztus 8. szerda. Érdekes „véletlen”, hogy ma is az Üdvözlet a mennyből lapját húztam? Este megnéztem az egyik kedvenc sorozatom (24) utolsó részét. Gyuszkóval együtt kezdtük nézni, de nem tudtuk befejezni. A főhős a film végén elbúcsúzott alvó szerelmétől, aki veszélyben forgott miatta. Bár más volt a szituáció, mint a mi esetünk, a szavak valamiért mégis a szívemig hatoltak: „Tudom, hogy azt ígértem, hogy vigyázni fogok rád, és hogy megvédelek? De most válaszút előtt állok. Most leginkább? egyedül? úgy tudlak megvédeni, hogy elengedlek. Remélem, egy nap majd megérted. Remélem, egy nap majd megbocsátasz nekem. Tiszta szívemből szeretlek! Mindig is szeretni foglak.”
* A cím idézet a Bonanza Banzai: Rosszkedv című dalszövegéből. Folytatjuk! A blog korábbi részeit itt olvashatod >>>