Kevesen gondolnak arra, hogy rossz közérzetük, boldogtalanságuk, sőt a különféle betegségük oka valójában az, hogy szembemennek a sorsukkal, nem a saját életüket élik. Megpróbálnak megfelelni egy hamis képnek, amit ők maguk rajzoltak fel önmaguknak, önmag
András arra volt kíváncsi, vajon sikerül-e végre, hatvanévesen megvalósítania gyermekkori álmát: eljut-e Tibetbe. Amikor a képletét megláttam, azon csodálkoztam, hogy ez még mindig csak vágy. A 9. házban álló Plútó, ami nemcsak a sorsfeladat jelölője, hanem András uralkodó bolygója is, arra utalt, hogy nemcsak egy múltból hozott, rögeszmés vágy nála az utazás, hanem azt is jelzi, hogy a céljaiért bármit le tud győzni, még önmagát is. Képes lerombolni a korlátokat, akadályokat. Pusztán akaraterővel akár még egy kősziklát is arrébb tudna mozdítani – anélkül, hogy hozzáérne. Ráadásul ez a Plútó nagyon kedvező fényszögben áll a Holddal, tehát a Halak napjegyű, Skorpió aszcendensű Andrást valójában mindig a vágyai éltették, éltetik. Az elmúlt negyven évet elemezve azt láttam, hogy a sors többször is „feldobta a labdát”, volt lehetősége arra, hogy a maga választotta úton járjon. Olykor neki is vágott, de valamiért mindig megtorpant. – Mert szeretem a feleségemet! – csattant a megingathatatlannak tűnő érv. Aztán halkabban hozzátette: – Nem hagyhattam cserben? Elkértem a feleség születési adatait is. A kettőjük képletét összevetve kibontakozott egy kívülről tökéletesnek látszó, ám sok-sok szenvedést rejtő házasság története. András apa nélkül nőtt fel – három nő között. Az anyja, a nagyanyja és a nővére benne látta „a férfit”, akinek pótolnia kellett az eltűnt apát. A fiú már tizenévesen be akarta bizonyítani, hogy erősebb, mint a társai. Hamar kenyérkereső lett, munka mellett tanult, esténként edzésre járt, jógázott, éjjelente pedig olvasott. Beleásta magát a keleti filozófiába. Úgy érezte, Tibetben boldog lehetne. Egyszer el kell jutnia oda. Ez a cél már-már megszállott rögeszméjévé vált. A környezete bolondnak tartotta, amikor kiderült, hogy sokszor hetekig böjtölt, a földön aludt, jéghideg vízben mosakodott. Ő viszont hitte, ha a testét le tudja győzni, akkor uralkodhat a szelleme fölött, és bármire képes lehet. Huszonegy éves volt, amikor szerelmes lett. Szégyellte ezt az érzést. Valahogy nem illett abba a képbe, amit kialakított a szerinte tökéletes világról. A kedvese, Györgyi azonban nagyszerű társnak bizonyult, vele megoszthatta a gondolatait, és mellette megismert egy újfajta világot: a testi gyönyört. András ezután úgy képzelte, hogy Györgyivel kettesben valósítja meg az álmait. Amikor összeházasodtak, András huszonkét éves volt, Györgyi tizennyolc. Az esküvő után pár héttel kiderült, hogy az ifjú asszony gyereket vár, András megijedt. „Jaj, ne!” – hasított bele a félelem. A gyerek végleg tönkretehetné az álmait. „Vetesd el, kérlek? Túl korai volna? Örökre elvesznének az álmaink?” Györgyi nagyon szerette a férjét, sírva ment a kórházba. Ám ez az áldozat is kevés volt ahhoz, hogy együtt maradhassanak. András egyre dühösebb volt önmagára, hogy a szerelem miatt feladja álmait, és egyre dühösebb Györgyire, amiért annyira jó vele a szex, hogy képtelen mellette a lelki fejlődést segítő önmegtartóztatásra. Egyre többet zsörtölődött, egyre többet vitatkoztak. Két év után erőt vett magán, összecsomagolt – elköltözött otthonról. A csöndes, unalmas kisvárosból Budapestre, szerencsét próbálni. (Épp amikor a Plútó és az Uránusz között egy nagyon feszült fényszög alakult ki András képletében.) Eleinte hetente hazajárt, aztán egyre ritkábban. Úgy érezte: minél távolabb van Györgyitől, annál könnyebb ellenállnia a testi vágyaknak. Ekkor találkozott össze Lizával. Egy hétvégi tanfolyamon. Liza vékony volt, titokzatos, szinte áradt belőle, hogy „érinthetetlen„. Előbb csak az előadások szüneteiben beszélgettek, aztán egyre többször találkoztak… A történet folytatását az Astroneten olvashatod>>>
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
