Könnyű neked, te mindent előre látsz, tudod, mikor mit kell lépned – hallom gyakran barátoktól, ismerősöktől. Akik nehezen hiszik: sosem azzal kezdem a napot, hogy megnézzem: vajon mi vár rám. Azt meg végképp csodálkozva fogadják, ha elárulom: sok e
Tanulmányaimból régóta tudtam, hogy sokszor nem is balesetet jeleznek a bolygók, inkább azt üzenik: változtatni kell! Fékezni, vagy új irányba indulni. Aki nem fogadja meg a tanácsukat, az vagy pórul jár, vagy a körülmények késztetik változtatásra. És sok esetben nemcsak azt, akinek a képletében a figyelmeztetés megjelenik, hanem azokat is, akik az illetővel szoros kapcsolatban állnak. Hetek-hónapok óta készültem egy kis pihenésre, de valami „halaszthatatlan dolog” mindig közbejött, nem mehettem szabadságra. Mivel a szolár-képletemben erre az esztendőre nagy tragédiákat nem láttam, eszembe sem jutott megnézni, vajon „kis krach” bekövetkezhet-e, s ha igen, mikor. Igazából nem is értem rá, tavasszal annyira felgyorsultak az események körülöttem. Folyamatosan helyt kellett állni. Másokkal kellett foglalkozni. Magamra nem jutott idő. Azt tudtam, hogy „lassítani kell”, de folyton azzal nyugtattam magam, hogy hamarosan arra is sort kerítek. Csak még ezt, meg ezt, meg ezt… még megcsinálom. És akkor valaki „felülről” az asztalra csapott: „Ne tovább!” Ez a csattanás fájdalmas volt. Egy fatális műszaki hiba, egy kis figyelmetlenség a túlhajtottság miatt elegendő volt ahhoz, hogy az autó totálkáros legyen, és az orvos négy hétre ágyba parancsoljon. Négy hét kényszerpihenő… Mennyivel kellemesebb lett volna ugyanezt az időt egy wellness-szállodában vagy egy kellemes hegyi üdülőben, esetleg egy tengerjáró hajó fedélzetén tölteni, és nem fekvőgipsszel a lábamon az ágyban… Négy hét nemcsak arra volt elegendő, hogy rendezzem a gondolataimat, hanem arra is, hogy a kapcsolataimban rendet tegyek. Bizony ennek a balesetnek kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy végre magam is belássam: a barátaim, családtagjaim közül kik azok, akik már rég nem tartoznak hozzám, akiknek már semmit nem jelentek, akikhez nem köt más, csak a megszokás. És kik azok, akikkel még többet kellene foglalkoznom, hiszen a bajban kérés nélkül, rögtön mellém álltak. A baleset segített abban, hogy a régóta tervezett „érzelmi átrendeződés” a valóságban is megtörténhessen.
Senkit nem kímél a sors
A Diana – A Celebration kiállítás kapcsán újra elővettem a hercegnő születési képletét. És előszedtem néhány olyan emberéét is, akit hasonlóan „kemény” ütés ért, de szerencsésebben megúszta: nem halt bele. Arra voltam kíváncsi, hogy mi utalhat egy képletben a baleset végzetes kimenetelére, és mi adja azt a szalmaszálat, ami a továbbélést biztosítja. Diana esetében nem volt szalmaszál. A bolygók már a születési képletében jelezték: tragikus körülmények között ér véget az élete. És ez a tragédia akkor fog bekövetkezni, amikor a születési képlet bolygóit egyszerre több negatív hatás is éri az aktuálisan átvonuló bolygók által. Talán megelőzhető lett volna a végzetes baleset, ha Diana elfogadja a figyelmeztetést, amit a bolygók már jóval korábban jeleztek: „Változtatni kell!” Változtatni önmagán, a világhoz való viszonyán… Le kell lassulni, befelé kell fordulni, különben baj lesz…” Érezte ő is, hogy új irányba kellene elindulnia, új életcélt kell keresnie, különben nemcsak a saját életét teszi tönkre, hanem a fiaiét is. De nem tudta, mit tegyen. A változtatáshoz ugyanis óriási belső erő kell. És még több önbizalom. Diana mindkettőnek híján volt. Kívülről várta a megoldást? A történet folytatását az Astroneten olvashatod>>>