Miben hihetünk?

Ma a jövőt faggatók közül sokan épp azért csalódnak, mert ezt a tanítást figyelmen kívül hagyják, és úgy gondolják, hogy a jó az ölükbe pottyan, a rossz ellen meg „nincs mit tenni”, az a sors kegyetlen játéka. Van, aki a kártyalapokban, van, aki az asztrológiában bízik, mások a számmisztikát, a Ji Csinget, a rúna-kockákat tartják megbízható forrásnak. Vagy a cigány kártyát, hiszen azt még önmagának is ki tudja rakni, olyan egyszerű! És van olyan is, aki mindet kipróbálja, összeveti, mert vagy „tutira akar menni”, vagy azt szeretné, hogy legalább az egyik azt erősítené meg végre, amit ő tenni akar, amit elvár a sorstól. S mindaddig, amíg mást jeleznek a lapok, a bolygók, újabb és újabb jóslási formát ke­­res. Pedig a jóslás lényege valójában mindig a kérdező lelkében lakozik. Akkor is, ha a bolygók mozgását elemzi, akkor is, ha a „szellemekkel társalog”. A szellemek általában nem a jövőt mondják meg, hanem bi­­zo­­nyos összefüggésekre világítanak rá, múlt­­beli eseményeket tisztáznak, értékelnek. A quija tábla akár házilag is el­­készíthető, és tökéletes segédeszköz a velük való társalgáshoz, de csak az próbálkozzon ezzel a módszerrel, aki nem rémül meg a választól, és főleg, aki vissza is tudja tessékelni a szellemet, amikor már vége a szeánsznak. Különben kellemetlen „társbérlőket” gyűjt be magának. Honnan a képesség? Te hiszel a kártyáknak? Idéztél már szellemet? – kérdik tőlem, miközben a bolygók által felrajzolt lehetőségekről faggatnak. Miért is ne? Hiszen ez is, az is a tudattalan énünkkel próbálja felvenni a kapcsolatot. Olykor talán nem is árt kiegészíteni az egzakt alapokon nyugvó asztrológiai elemzést a kártyától vagy a szellemvilágtól kapott üzenetekkel. Meglepő, hogy legtöbbször nagyon is rímel egymásra a két válasz. Hiszen valójában valamennyi egy nagy, egységes rendszer kis töredéke? Évezredes módszerek ezek. Vagy talán még régebbiek. Meglehet, hogy egy emberiség előtti civilizáció hagyta örökül ránk mindegyiket. Hiszen az asztrológia már több mint hatezer éve „működik”, amikor még nyoma sem volt a távcsöveknek, amikor az Uránuszt, a Neptunuszt, a Plútót még nem ismerték, ám az eposzokban már szerepeltek, nagyon is pontos – a mai tanításnak megfelelő – leírással. S miért is ne létezhetett volna a mai emberiség előtt egy másik (vagy akár több) civilizáció? A töredékesen fennmaradt művekből, a védákból és egyre inkább a régészeti adatokból erre lehet következtetni. Ha nem égett volna le az alexandriai könyvtár, ha nem száműztek volna egy sor könyvet (Tamás evangéliumát, Hénokh könyvét, Mózes Apokalipszisét, Ezsdrás apokalipszisét, az apokrifeket) a középkori Biblia-reformerek, talán közelebb juthatott volna a mai kor embere az igazsághoz. „Jézus azt mondta: aki keres, ne hagyja abba a keresést, míg csak nem talál, és ha találni fog, zavarba jön majd, amikor zavarba jön, csodálkozni fog, és a mindenségen uralkodni?” Pedig nemcsak az apokrifek, de három világrész eredet-legendái, és öt világrész mondái is sok-sok töredéket őriznek (nagyjából azonos eseményekről), amelyek igenis túlmutatnak az általunk ismert emberiség történetén. A történészek azonban mesének, a fantázia szüleményének tartják a mondákat, eposzokat (akárcsak a csillaghit tanítását), mert egyszerűbb, mint megfejteni az allergorikusan megfogalmazott tényeket. Nemcsak az inkvizíció irtotta tűzzel-vassal a hivatalos állásponttal szembemenőket. Ma is az „eretnekség bélyegét” kap­ják azok, akiket áltudományosnak kiáltanak ki, mert a hivatalos állásponttal ellentétes nézeteket vallanak, vagy ilyesmire jutnak kutatásaik révén. Az újkori inkvizíció az ilyen „érthetetlen” régészeti leleteket egyszerűen megsemmisíti, ahogy a győztes barbárok mindig is máglyára vetették a tudós könyveket, mert ki akarták sajátítani maguknak az „alattvalók gondolatait is”.