A fiatal nő szakítás után, végső kétségbeesésében egy boszorkánynagymesterhez fordul, abban reménykedve, hogy mágiával visszahódíthatja a párját. Ami azonban ezután történik, az minden képzeletét felülmúlja…
Szakértő: Szlovák Eszter
Sorscsapások: mikor letérünk az útról…
Sorsunk főútvonala teljesen egyedi, melyen végigjárva teljesíthetjük a leszületésünkkor felvállalt feladatokat. Sorselemzések alapján legalább 6-7 olyan fix állomás, elkerülhetetlen lecke adódik életutunk során, melyek kihagyhatatlan lépcsőfokai lelkünk fejlődésének.
Hit és bizalom – önmagunkban és másokban
Az élet egyik legfontosabb, nélkülözhetetlen alappillére a bizalom. Személyes kapcsolataink tekintetében elnyerni nehéz, elveszíteni sajnos annál könnyebb. Bár nem tudatosul bennünk, de az egész világ, amelyben élünk, alapvetően bizalmi elvre épül.
Elengedés és újrakezdés
Ahogy telnek-múlnak az évek, egyre több élettapasztalatra teszünk szert. Utunk során kellemes élményeinken túl sajnos csalódásaink, érzelmi sebeink száma is növekszik, melyek óhatatlanul bennünk élnek.
Igaz történetek: fantomjelenség
Tamara az éjszaka közepén furcsa érzésre riadt fel álmából, aminek igazi jelentőségére csak később derült fény, mikor nagymamája haláláról értesült. Igaz történetünkben a megdöbbentő eseményekre keressük a magyarázatot!
Igaz történetek: Melinda és a stigmák
Melinda testén minden előzmény nélkül sebek, nyomok jelentek meg, amire az orvosok sem találják a magyarázatot. Lehetséges, hogy átörökítünk a szüleinktől testi traumákat is?
Spirituális tévutak
Önmagunkat és életünk célját kutatva egy életen át keressük azokat a szellemi tanokat, melyek segítenek eligazodni sorsunk útvesztőiben és támaszt nyújtani számunkra nehéz élethelyzetekben. Vannak azonban olyanok is köztük, amik tévútra visznek.
Az érintés jótékony hatásai
Rohanó világunkban egyre nagyobb szükségünk van arra, hogy törődjünk önmagunkkal. Nagyszerű dolog, hogy egyre többet foglalkozunk a lelkünkkel, önfejlesztéssel – ami viszont szintén megfigyelhető, a mély interperszonális kapcsolataink csökkenése és a személyes kapcsolódásaink felszínesebbé válása.
A karma törvényei
A karma szó mindenki számára ismerősen cseng, de sokan tévesen értelmezik a fogalmat. Nem eleve elrendeltséget és sorsszerű eseményeket jelent, hanem cselekedeteink szükségszerű következményeire utal. A szanszkrit eredetű szó jelentése : cselekedet. Az ok és okozat kapcsolatára hívja fel a figyelmet.
Igaz történetek: Viki és az ereklye
Rejtélyes, hirtelen fellépő tünetek, amikre nincs magyarázat. Vajon elképzelhető, hogy egy tárgy rezgése okoz fizikai elváltozásokat az emberben? Viki története következik.