A legtöbb gyerekhez hasonlóan, óvodás koromban én is nagyon szerettem a tündérmeséket. Édesanyám fáradhatatlanul fonta estéről estére a mese fonalát, én pedig tátott szájjal hallgattam a vidám természetű koboldok, a parányi manók és a csodaszép tündérek k
Közben eltelt közel harminc év, felnőttem, a mesék világa azonban mély nyomokat hagyott bennem. Gyermeki lelkesedésem oly mértékű, hogy a mai napig képes vagyok századszor is megnézni a Gyűrűk Ura Trilógiát, a Harry Potter filmeket, Narnia Krónikáját, és még sorolhatnám. Megunhatatlan klasszikusok ezek a filmek, mint ahogy a mögöttük szorosan felzárkózó könyvek is. Tündérországba, egy másik dimenzióba repítik az embert, ahol életre kelnek a gyermekkorunk kedvencei. Sokak szerint azonban nem kell feltétlenül filmekbe vagy könyvekbe bújnunk ahhoz, hogy találkozhassunk ezekkel a számunkra oly kedves lényekkel, akik – ha nem is látjuk őket – a mai napig közöttünk, körülöttünk élnek. De kik ők? Honnan jönnek? Mit tudunk róluk? Hogyan láthatjuk meg őket? Kérdéseinkkel Molnár Klára parapszichológus és spirituális tanácsadót kerestük fel. – A természet szellemlényei az angyalokhoz hasonlóan az angyali társadalomhoz tartoznak – mondja Molnár Klára. – A régi korokban különböző nevekkel illették őket: tündérek, manók, dévák, koboldok, óriások, törpék, gnómok, vízitündérek, szirének, tűzgyíkok, faunok. – Meg lehet ezeket a szellemlényeket látni vagy ehhez különleges képességek kellenek? – Ha az ember folyóparton, vízparton vagy máshol, a természet lágy ölén pihen, ahol csönd és béke van, egyfajta relaxált állapotban megláthatja őket. Kicsit el kell bambulni, és érezni a lelkünket átjáró békét és nyugalmat. Egy-egy villanás a víz tükrén. Megjelennek, majd egy szempillantás alatt el is tűnnek. Persze nem minden ember lát a belső látásával, de érzékelni mindannyian képesek vagyunk őket. Megváltozik körülöttünk a levegő, jobb érzések töltenek el minket, indokolatlanul jó kedvünk lesz. Például nyáron, ha csak egy vékony ruha van rajtunk, és csupasz a karunk, a jelenlétük úgy hat ránk, mintha egy könnyű nyári fuvallat simogatná a bőrünket.
– A felsoroltak közül talán a tündérek a legnépszerűbbek. – A tündérek általában a mesékben fordulnak elő. Bájos arcú, szépséges, aranyos kis lények, akik a gyerekek álmaiban gyakran megjelennek. Ők egyértelműen a jó oldalon állnak. Az a feladatuk, hogy örömet, szépséget hozzanak az életünkbe. – Mit tudunk a vízitündérekről és a szirénekről? – A vízitündérek a folyópartokon élnek, és a jó oldalt képviselik. Segítik a folyóban élő lényeket: a halak és a különféle vízi lények őrzői, védelmezői. Ezzel szemben a szirének a rossz oldalt képviselik. A hangjukkal elcsábítják, és igába hajtják az embereket. – A gnóm szót jelzőnek gondolná az ember. – Régen így hívták a kicsi „korcs” manócskákat. Ők meglehetősen kellemetlen lények, akik inkább a rossz oldalhoz tartoznak, mint a jóhoz. Valószínűleg ez a szó ezért maradt fent ilyen megvilágításban az emberek emlékezetében. – A koboldokról Pumukli jut eszembe. – Ő tipikus csintalan kis kobold. A koboldok vidám kis lények, akik örömet, vigaszságot hoznak az életünkbe, ugyanakkor szeretnek csintalankodni. Ha szomorú vagy, meg tudnak nevettetni – anélkül, hogy észrevennéd, hogy ott vannak körülötted. Mindig csínytevéseken törik a fejüket. – Mi a helyzet az óriásokkal és a törpékkel? – Velük kapcsolatban az a véleményem, hogy valaha, a világ különböző részein éltek nagyon magas és nagyon alacsony növésű emberek, akiket óriásoknak és törpéknek neveztek. Azt gondolom, hogy ők valójában nem szellemi lények voltak, hanem hozzánk hasonló hús-vér emberek, akik mindössze genetikai szempontból különböztek tőlünk. Őket nem igazán lehet besorolni, hogy a rossz vagy a jó oldalon állnak-e, hiszen – ahogy az emberek között is – vannak közöttük jók és rosszak egyaránt. – Kik a faunok? – Ezek a parányi lények a fákban – mondhatni a fákkal szimbiózisban – élnek. Amikor elpusztul egy fa, a faunok is elpusztulnak vele együtt – hacsak nem sikerül egy másik fába átkerülniük. – És a dévák? – Ők a legkisebb szellemi lények, akik sejtszinten működnek. Az emberi testhez is tartoznak dévák. Testünk dévái valójában a bennünk lévő sejtek, szervek, szervrendszerek, mikroorganizmusok spirituális megfelelői, amelyek utána olyan halmazokban működnek együtt, mint a vesénk, a májunk, a szívünk, a tüdőnk vagy a lépünk. Tehát a szervezetünkben sejtszinten működnek a dévák.
– A pici gyerekek, akik még képesek beszélgetni az angyalokkal, látják a tündéreket és a manókat. Kis társaiknak, barátaiknak nevezik ezeket a lényeket, és sok esetben még a nevüket is tudják, azon szólítják őket. A kisgyermekek még nagyon nyitottak a világ minden dolgára. Tisztaszívűek, ezért az angyalok azt mondják, hogy nagyon könnyű a kicsikkel kommunikálni. – A természet szellemlényeinek mi a feladata? – Ők tulajdonképpen részt vesznek a természet arculatának kialakításában. Képviselik és felügyelik a teremtést, a kerteket, az erdőket, tavakat, vigyáznak az állatokra, és őrzik mind azt a mintát, ami benne van az élő anyagban. Ezek a szellemlények a természetben élnek. Sok ember van, aki szereti a növényeit és a kertjét gondozni: virágot locsolni, gazolni, füvet vágni. Talán sokan nem is sejtik, de ilyenkor, amikor a környezetünket gondozzuk, ezekkel a kis szellemlényekkel is törődünk, hiszen az ő otthonukat, a virágokat és a dús zöld növényeket is szebbé tesszük. Tiszta, gondozott környezetet teremtünk számukra. Biztos eszébe jutott már (hiszen nagyon sok ember érzi úgy) egy erdőben sétálva, hogy – amikor senki nem látja – szívesen átölelne egy fát. Amikor ezt megtesszük, azonnal kapcsolatot teremtünk a körülöttünk élő szellemlényekkel, ha nem is látjuk őket. De a jó érzés, a megmagyarázhatatlan boldogság elárasztja a lelkünket. – A fák pozitív energiákat árasztanak? – Igen. Ráadásul vannak olyan fák és növények, amelyek érintése által különösen jó energiát tudunk begyűjteni. Persze vannak olyanok is, amelyek negatív energiát sugároznak. Ilyenek a különféle szúrós és tüskés növények.
– A fenyőt hova soroljuk? – A fenyőfák kivételesen jók. A földből magukba szívják a negatív energiát, amely ezáltal nem jut el hozzánk. A fenyőfa kvázi eltávolítja a környezetünkből a negatív energiát, a rossz gondolatokat és mindent, ami ártalmas lehet a számunkra. Tudattalanul ezért is vásárolnak az emberek Karácsonykor fenyőfát. – A növények kapcsán a manók jutnak elsőként eszembe. Ők miben különböznek a koboldoktól? – A manók sokban hasonlítanak a koboldokra, de kevésbé csínytevők, kevesebbet rosszalkodnak. A manóknak is az a feladatuk, hogy vidámságot, nevetést, mosolyt csaljanak az arcunkra. Ez nagyon jó dolog, mert amikor boldogok vagyunk, a szervezetünkben sok boldogsághormon, endorfin szabadul fel. Amikor sokat nevettünk, a lelkünk is boldog. Ha pedig a lelkünk boldog, akkor a testünk nem tud a fizikai síkon megbetegedni. Igazándiból a manók minket is felügyelnek. Segítenek vidámabbá tenni a saját életünket azáltal, hogy örömet hoznak az életünkbe. – Évről-évre csökkennek az erdők szerte a világon. Ezzel ártunk a természet szellemlényeinek is? Elpusztítjuk, kiszorítjuk őket a megszokott élőhelyükről? – Ezeket az apró teremtményeket fizikai erővel elpusztítani, bántani szerencsére nem tudja az ember, hiszen szellemlények. Ugyanakkor a természet pusztításával valóban kiszorítjuk őket az életünkből. Pedig lehetne ez másképp is. Minden csak a mi hozzáállásunkon múlik. A természet szeretetét meg lehet tanulni. Én például, minden alkalommal, mielőtt fűnyíráshoz fognék, hangosan azt mondom: na, most egy kicsit mindenki fusson arrébb, mert füvet fogok nyírni. Küldök egy gondolati üzenetet, és már ettől jobb kedvem lesz. Szinte látom magam előtt, amint ezek a bájos kis lények elbújnak a virágszirmok és a fatörzsek mögött, és kíváncsian nézik, amint a kertben tüsténkedem. Nem biztos, hogy amit nem látunk, az nem is létezik. – A mesék is valahogy megszülettek. – Igen. Azt gondolom, hogy tisztelnünk kellene ezeket az apró lényeket, mert a vállukon hordozzák mindazt a terhet, amivel mi a környezetünket károsítjuk. Jobban oda kellene figyelnünk azokra az üzenetekre, amelyeket az erdők mélyén, folyók partján vagy a szabadban kapunk tőlük. Ők nagyon nyitottak felénk, és nekünk ugyanilyen nyitottakká kellene válnunk feléjük, hogy segítsünk nekik, és hogy ők is segíthessenek nekünk. Itt élünk, ezen a csodálatos kék bolygón, és semmi mást nem teszünk, mint pusztítjuk. A sok természeti csapás is azt jelzi, mindez nem mehet így tovább. – Sokan úgy vélekednek e lényekről, hogy csupán a fantázia szüleményei. – Amikor az ember más tudatállapotba kerül, másfajta valóságot lát. Ha valamit sosem láttam vagy tapasztaltam, honnan tudnám kitalálni, hogy néz ki? Nézzük csak Verne Gyulát, aki megálmodta a Hold meghódítását azelőtt, hogy bárki odautazott volna. Mi a valóság? A fizikai sík is valóság, és az is az, ami a szemnek láthatatlan. A szkeptikusnak is csak egyszer kell megtapasztalnia valamit, és többé nem lesznek kétségei. Ugyanakkor nem mindenkinek az a dolga, hogy megtapasztalja azt, amit a többi lát. Sok ember érzi, és mélyen hiszi, hogy létezik egy másik világ. Néha ugyan azt gondoljuk, hogy ez csak egy álom, és nem a valóság. De honnan tudjuk, hogy az álom nem valóság? Lehet, hogy az álom a valóság, és a valóság álom. Szabó Lőrinc így írt erről a Dsuang Dszi álma című költeményében: „Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi, a mester, egy lepkére mutatott. – Álmomban – mondta, – ez a lepke voltam és most egy kicsit zavarban vagyok. – Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam, s a lepke vígan táncolt a napon, és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi? És felébredtem? És most nem tudom, most nem tudom, – folytatta eltűnődve, – mi az igazság, melyik lehetek: hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét vagy a lepke álmodik engemet?”