Kevesen tudják, hogy a 21. század elején nagyon is létező szakma az ördögűzés, és semmi jel nem utal arra, hogy hamarosan kihalna. Egyes források szerint hozzávetőleg kétezer ember foglalkozik vele, többnyire keresztény lelkipásztorok, papok. A huszonegy
A romániai Tanacuban 2005-ben egy fiatal apácát lánccal keresztre feszítettek és halálra kínoztak, hogy kiűzzék belőle az ördögöt. A zárdafőnök ugyanis csak azzal tudta magyarázni a fiatal apáca sorozatos rosszullétét, rohamait, hogy a gonosz szállta meg. (A megyei orvosok szerint az apáca epilepsziához hasonló pszichikai jellegű betegségben szenvedett, és gyógyszeres kezeléssel talán meggyógyítható lett volna.) A hivatásos ördögűzők szerint a kolostorban nem szakszerűen végezték az exorcizmust (ördögűzést), azért végződött tragédiával.
Az ördögűzést is tanulni kell?
S hogy a 21. században a római pápai egyetemen e témában is indult továbbképzés 2005-ben, amiről a római hírügynökségek is tudósítottak. Kell-e ennél ékesebb bizonyság arra, hogy az ördögűzés praktikái nem haltak ki a középkorral, hogy avatott ördögűzőknek napjainkban is akad munkájuk, sőt, hogy jóval több szakavatott ördögűzőre volna szükség, mint ahányan pillanatnyilag ténykednek. Persze, gyakran megtörténik, hogy a riasztás csak vaklárma. A párizsi egyházkerület hivatásos ördögűzője egyszer elmondta a Paris Match tudósítójának, hogy az esetek kilencven százalékában nem ördögről van szó, így hát minden tíz ügyfélből kilenc hiába fordul hozzájuk. Ám ez azt is jelenti, hogy az esetek tíz százalékában valódi ördöggel kerül szembe a delikvens, illetve az ördögűző.
Hihetetlen, ugye?
De az ezzel foglalkozó szakírók, hivatásos ördögűzők – többnyire ugyancsak katolikus papok – azt állítják, hogy a lakosság tíz százaléka biztosan nem képzelődik, őket valóban a Gonosz érintette, s gyakran vagy időlegesen a hatása alá kerülnek. Olaszországban és Franciaországban praktizál olyan ördögűző pap, akinél az ügyfelek sorban állnak! Morand plébános püspöki engedély birtokában űzte az ördögöt, és állítja, a sátán természetesen nem valami fekete, szőrös patás állat. Nincs szarva, nem hány tüzet, és a kénszagról szóló történetek is csak mesék. Viszont a létezése nagyon is reális, és a veszély elsősorban azokat fenyegeti, akik átadják magukat a fehér vagy fekete mágiának, a spiritizmusnak, a jóslásnak, és más efféle titkos praktikáknak, ezek ugyanis elveszejtik a lelküket. Senki nem tudja, hányan jelentkeznek ördögi tünetekkel az elmegyógyászati rendeléseken és kórházi osztályokon, és hányan kerülnek olyan tünettel szakemberhez, ami nem azonos a betegséggel, csak annak látszik. A kétféle baj tünetei ugyanis gyakran megegyeznek, vagy nagyon hasonlóak. A megszállottság külső jegyeit igen nehéz egymástól elválasztani, megkülönböztetni. Az orvos biztosan a saját esetének tekinti azt, aki ilyen fura állapotban jelentkezik nála.
Mik a tünetek?
Az ördögűző ismerősnek tekinti, ha a páciens egy, addig általa soha nem ismert – nyelven beszél, vagy meglepő fizikai erőről tesz tanúbizonyságot. Ha ismer addig nem tudott múltbeli történéseket, és előre lát meg jövőbeni eseményeket. És biztosan az ördög mutatkozik abban, aki irtózik a szenteltvíztől, a szentek képmásától. Abban viszont egyetértenek a papok, ördögűzők, pszichiáterek és parapszichológusok, hogy ha valaki hosszan depressziós, vagy ha olyan érzése van, hogy semmit sem tehet magáért, sorsa változtatásáért, mi több: úgy érzi: valaki más (egy idegen erő) lakozik benne, akkor eljött az ördögűzők ideje, merthogy rájuk van szükség. Sok társadalomban hitték – és részben hiszik ma is -, hogy az őrültek, az epilepsziások, a vallási eksztázisban szenvedők, transzba esők, sőt még a költői ihlettől megáldottak is éppen valami ilyesmit élnek át. Még a legtöbb nyelv is követte ezt a gondolatsort, így született az a kifejezés, hogy „megszállott”, illetve az a mondás, hogy „belebújt az ördög”. Richard Cavendish A mágia, okkultizmus és parapszichológia lexikonja című alapművében mindenféle belső pszichikai kényszert a megszállottság kategóriájába sorol, bár maga is elismeri, hogy ezzel „sok tudósnak és sarlatánnak ad kenyeret”. Amikor az Ördögűző című filmet bemutatták – amit később több hasonló követett -, rengetegen jelentkeztek orvosuknál, hogy tapasztalták magukon is a filmbeli tünetek egy részét. Fejfájás, álmatlanság, túlérzékenység, hiperaktivitás, hirtelen harag, étvágytalanság – csak úgy sorjáztak a filmben is említett jelek.
Film és valóság
Persze, nem kell azt hinni, hogy a film nyomán az „ördög” is hiperaktív lett és tömegesen szállta meg a mit sem sejtő embereket. Hozzáértők szerint többféle tudat lapul bennünk, és előfordul, hogy soha nem ismerjük azt a másikat, vagy azokat a másikakat. Éljük egyszerű életünket, aztán egyszer csak (esetleg egy műtét előtti altatás ) felébreszti bennünk a másik ént, azt, amelyik majd az ördögi megszállottság jeleit provokálja ki belőlünk. A törzsi varázslók és sámánok feltehetően képesek megváltoztatni tudatállapotukat, és ebben az állapotban képesek meglátni a jövőt, „természetfeletti” módon gyógyítanak, paraképességet mutatnak. Mégis nehéz lenne bebizonyítani a démon, a sátán, az ördög létezését. Azt viszont senki sem tagadhatja, hogy mindenkiben bujkál valami rossz, gonosz, amit mindenkinek magának kell legyőznie. Vagyis: a legjobb ördögűző mindig az ember saját maga. Ha őszintén, igazán meg akar szabadulni a „rossztól”.
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
