Mit mondott az angyal Mohamednek?

Mohamed 570 körül született Mekkában. Szülei korai halála után nagybátyja, Abu-Tálib házába került (aki a Próféta unokaöccsének, a 4. kalifának, Alinak volt az apja). Ifjúkorában állatcsordákra vigyázott a sivatagban, huszonöt évesen pedig a gazdag és nála jóval idősebb özvegyasszony, Kadidzsa szolgálatába lépett, és később feleségül is vette. Karavánvezetőként szíriai utakra vállalkozott, és a kultúráknak, vallásoknak ebben az olvasztótégelyében ismerkedett meg közelebbről a zsidók és a keresztények hitével, valamint az un hanifokkal, azokkal a régebbi arab istenkeresőkkel, akik túl akarva lépni a politeizmuson, egyistenhitet tanítottak. Körülbelül negyvenéves korában voltak az első elhívatási élményei. Ahogy a 96. szúra, vagyis a Korán legrégibb szúrája beszámol róla, álmában megjelent neki Gábriel arkangyal, egy könyvet tartott felé, és megparancsolta, hogy olvassa. Mohamed álmában ódzkodott, igyekezett szabadulni, az angyal azonban keményen szorongatta. Felébredve érezte, hogy „valami a szívébe iratott”. Gábriel kinyílvánította számára, hogy ő – Mohamed – Isten prófétája. Mohamedet levertség és tanácstalanság szállta meg. Mély depressziójában a magányt kereste, s még az öngyilkosság gondolata is felvetődött benne. Hosszas önvizsgálat után végül alávetete magát a megbízásnak.Körülbelül 610-ben vette kezdetét Mohamed nyilvános fellépése Mekkában: mint prédikátor feddőn figyelmeztetett az erkölcsi romlásra, a vallási renyheségre és a szociális közömbösségre. A társadalmi reformer stílusában szólított fel Istennek tetsző életre, s határozott monoteizmust hirdetett: egyetlen Isten (Allah) az Ura a Kábának, az óarab politeista szentélynek. Hirdetéseiben Mohamed egyre kevésbé hajlott a kompromisszumokra. A gazdag mekkaiak eleinte bajkeverőnek tekintették, s mindinkább úgy érezték, fenyegetést jelent addigi életvitelükre nézve. Gyakran vált gúnyolódó, gyalázkodó hadjáratok áldozatává mind a mekkai arabok, mind a zsidók és a keresztények részéről. Végül híveivel együtt Mekka kapuin kívülre űzték. A mekkaiakkal való konfliktusok a nyílt ellenségeskedésig éleződtek, ugyanakkor Mohamednek jelentős számú új követőt sikerült szereznie.622-ben Mohamed a híveivel Medinába (az akkori nevén: Jaszreb-ba) vándorolt. Ez a kivonulás (hidzsra) jelöli ki az iszlám időszámítás kezdetét. Mohamedet Medinában barátságosan fogadták, ő pedig ügyesen kihasználta a medinaiak versengését a gazdag Mekkával, tekintélyre tett szert, vitás ügyekben gyakran kérték fel döntőbírónak. Jó érzékkel simította el régi követői és a medinai új hívek között kialakuló feszültséget, s radikális prófétából egyre inkább okosan mérlegelő államférfivé lett. 623-ban dolgozta ki hívei számára az első hitközösségi rendtartást, és a medinai zsidók támogatását is igyekezett megnyerni. Utóbbi törekedése azonban nem járt sikerrel. Elsősorban a zsidókkal szemben fogalmazta meg az iszlám közelségének és önállóságának gondolatát. Kiemelte Ábrahám és fia, Izmael jelentőségét, és a mekkai Kábát Ábrahám által a monoteizmus tiszteletére emelt szentélynek nyilvánította.