Őriztessenek neked még sok évszázadig eme edények, óh, Seuso, hogy leszármazottaidnak is javára szolgálhassanak – olvasható a legnagyobb, a negyedik századból ránk maradt, késő-antik készlet egyik leggyönyörűbb darabján. A Seuso kincsek évtizedek óta fogl
Elátkozott kincs?
A Seuso-kincsek előkerülését több bűntény is övezte. A Scotland Yard, az Interpol és a magyar rendőrség legalább harminc éve próbálja rekonstruálni a kincsek útját lelőhelyétől New Yorkig. A kincsre vélhetően az 1970-es években találtak rá Magyarországon, Polgárdi mellett, s sokan azóta is felderítetlen bűntényt sejtenek mögötte. A milliárdos értékű Seuso-kincsek felfedezőjét ugyanis 1980-ban holtan találták. Polgárdiban mindmáig gyilkosságról beszélnek, bár akkor a vizsgálat öngyilkosságot állapított meg, csakúgy, mint az áldozat barátjánál is, akit nem sokkal később a környékbeli erdőben találtak meg felakasztva. A kincsnek nyoma veszett, elképzelhető, hogy a lelet Jugoszlávián és Olaszországon át került Svájcba, majd részlegesen Londonba, hogy aztán 1989-ben újra előkerüljön belőle 14 darab Lord Northamptonnál, aki felvásárolta az illegálisan piacra dobott műkincseket. A tizennégy ismert darabot a nyomozási adatok szerint különböző gyűjtők egy libanoni születésű kereskedőtől vásárolták meg, aki hamis libanoni exportpapírokat mellékelt hozzájuk. Northampton később nyilvános árverésen akarta értékesíteni a páratlan szépségű tárgyakat. A világsajtóban közölt cikkekre figyeltek fel magyar régészek, akik rájöttek: az a csodálatos értékű ezüstkincs, amelyről a néhai amatőr régész, Sümegh József ismerősei beszéltek egymás között, feltehetőleg azonos a Seuso-kinccsel. Polgárdiban majd mindenki tudni vélte, hogy a fiatalember kincsekre bukkant, jónéhányat meg is mutatott ismerőseinek, és volt, akit be is avatott az ezzel kapcsolatos terveibe. A new yorki illetékes bíróság 1993-ban letéti őrizetbe vétette a műkincseket, mert a két igénylő állam, Magyarország és Horvátország nem tudta az eredetet kétséget kizáró módon bizonyítani. A kincsek sorsa azóta megpecsételődött: a legális nemzetközi műkincspiacon gyakorlatilag eladhatatlanná váltak, s vélhetően legközelebbi útjuk most már csak jogos tulajdonosukhoz vezet. De hogy mikor, azt nem tudni.
A mesébe illő tárgyak
A kincsek tulajdonosának, Seusonak a nevét megörökítő latin felirat, egy hetven centiméter átmérőjű ezüsttál közepét díszíti. Joggal nevezik kincsnek, hiszen a készletet tálak, füles korsók, borkeverő díszes vödrök, amfóra, toalett-tégelyeket tartó edény és kézmosó medence alkotják. A kincseket korabeli hatalmas üstbe rejtették el, a 14 gazdagon díszített aranyozott ezüsttárgy együttvéve 64,5 kilót nyom. 1990-ben a kikiáltási ára 40 millió font, azaz körülbelül 13 milliárd forint volt. Még indokoltabb kincsnek tekinteni, mert az eredeti étkezési együttes feltételezések szerint 248 darabból állhatott. Lord Northamptonnak ugyanis már megvételre ajánlottak 186 aranyozott ezüst kiskanalat, ivókupákat, tálakat. Így jön össze a kétszáznegyvennyolc darab, nem számítva persze azokat a kisebb-nagyobb kancsókat, amelyek ma is Magyarországon vagy a világban szétszéledve lehetnek.
Magyar vonatkozások
A magyarországi eredet mellett többminden szól. Az egyik tálon olvasható a Balaton kelta-latin neve: a Pelso. Ez a földrajzi név jól ismert az antik írott forrásokból és egyértelműen a Balatonnal azonosítható. A földrajzi terület pontos megjelöléséből tudósok arra következtetnek, hogy a kincs tulajdonosának életében fontos szerepet játszott a Balaton vidéke, valószínűleg itt terültek el birtokai. További érv, hogy 1878-ban találtak Polgárdi mellett egy dombon, a Seuso-kincsek feltételezett eredeti lelőhelyétől nem messze egy összecsukható négylábú állványt, amelyet nagyméretű tálak alátámasztására használtak. Mérete, stílusa, ábrázolásainak tematikája alapján egyértelműen kijelenthető, hogy az étkészlethez tartozhatott. A leletet ma a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik. Ezek a quadripusnak hívott állványok hordozhatóak voltak, alkalmasak kerti rendezvényekre, de emellett hivatali jelképnek is tekintették, valamint szakrális szerepet is betöltöttek: a halotti áldozat kellékeit helyezték rájuk. Egyesek szerint szinte biztos, hogy összetartozott a két kincs, mert két azonos korú, számos rokonvonást felmutató ezüsttárgyról van szó, amelyek azonos földből kerültek elő.
Tudósok szerint az állvány és a kincs több darabja is egy helyen készülhetett, valamint felfedezhetőek az ötvösmunkában is azonosságok. A Nemzeti Múzeumban őrzött quadripus tehát a Seuso-kincsnek még a pontos lelőhelyét is megadja, Kőszárhegy térségében. Az üstre vonatkozó adatok is a magyarországi származást erősítik: olyan nagyméretű és hasonló formájú üstöket, mint amilyenbe a kincset rejtették, csak a Római Birodalom rajnai és dunai tartományából, és az ettől északra elterülő szabad germán területekről ismer a mai régészet. Eddig viszont kizárólag Pannónia területéről, és főleg a Balaton környékéről kerültek elő olyan üstök, amelyek struktúrája és technikája a Seuso-kincs üstjével azonosak. Néhány éve egy hasonló üst Pécstől délre, az autópálya-építést megelőző régészeti feltárás során került elő. Legfőképpen a talajtani vizsgálatok támasztják alá a magyar lelőhelyet: az egyik esetben gyakorlatilag azonos az egyik tálról származó agyagminta és a Polgárdi környékén talált földminta. További megerősítés, hogy e lelőhelyhez közel, Szabadbattyántól nem messze egy részlegesen föltárt római város és egy gazdag leletanyagú villatelepülés található, mely a feltételezések szerint a kincs tulajdonosáé, Seusoé lehetett. Jelenleg nem folyik a területen ásatás, de a leletek feldolgozása nem állt le, tart most is. A kincseket legkorábban a 4. század végén vagy az 5. század elején rejthették el. Ebben az esetben a tárgyak elrejtése valószínűleg a hunok betörésével lehetett kapcsolatban, amikor Pannóniában megszűnt a római élet. A régészek mind úgy gondolják, hogy ezek a tények már elég erős bizonyítékok a pannóniai lelőhely kijelentésére.
Kié lehetett?
Seuso előkelő római, de nem római származású polgár lehetett. A név kelta szó, a harccal függ össze, vadászebet, kutyát jelent, s majdnem ugyanebben a formájában az ó-velencei nyelvből, ami ugyan már kihalt, szintén ismert, ott is előfordult. A tárgyak formái, szimbolikája és a tárgyakon ábrázolt jelenetek arra utalnak, hogy a kincs egy esküvői ajándéknak szánt tálalókészlet darabjaiból áll. A kincs egyik készlete ital felszolgálására szolgálhatott a férfi számára, míg az illatszeres szelence, amelynek oldalán a tulajdonosnőt ábrázolták szolgái kíséretében szépítkezés közben, az ifjú menyasszony ajándéka lehetett. A Seuso-tál körirata, amely jókívánságokat tartalmaz, valamint a benne ábrázolt esküvői lakomajelenet is összhangban áll a tárgyak nászajándék jellegével. Az egyik ló mellé odaírták nevét is: Inocentius, és a lakoma helyszínét is meghatározták, a lakomázó társaság előtt elterülő víztükör mellett a Pelso felirat olvasható. A kincs elrejtésének körülményeit homály fedi. Csupán annyi biztos, hogy nagyméretű edényekbe helyezték a tárgyakat és egy föld alatti üregben rejtették el azokat. Ezek közül az egyik nagyméretű üst ismert csak. Erről pedig az a vélemény alakult ki, hogy ilyen nagyméretű, törékeny és nehezen mozgatható edényt nem szállítottak nagy távolságra, így azt ott rejtették el, ahol az ilyen üstöket használták, jelen esetben a Balaton környékén. A Pannóniában talált fogazott varratos üstök némelyikében szintén tárgyakat érmeket és mezőgazdasági eszközöket rejtettek el. Ez a szokás, az értékek üstbe rejtése, szintén csak a Római Birodalom rajnai és dunai tartományából ismert.
A kincsek jövője
Jelenleg a kincs zöme külföldön található, és egyelőre nem sok esély kínálkozik a visszaszerzésre. Holott a fent leírtak azt mutatják, hogy Magyarországot illeti a páratlan lelet-együttes. Az ügyben korábban eljáró bíróságokat nem győzte meg a tudomány, annak ellenére, hogy az egyik tálon a Balaton latin elnevezése is olvasható, valamint hogy már akkor is rendelkezésre álltak a földtani vizsgálatrok. Döntő bizonyíték az volna, ha valaki előállna egy olyan tárggyal, amelyről hitelt érdemlően bizonyítható, hogy a Seuso-kincshez tartozik, s biztosan Magyarországhoz kötődik. Az is segítene, h a jelenlegi tulajdonos, lord Northampton hozzájárulna ahhoz, hogy újabb vizsgálatokat lehessen végezni ezeken a tárgyakon, amelyek el vannak zárva. Jelen helyzetben viszont egy dolognak lehet örülni: a quadripus, mely szakértők szerint a Seuso – kincsek itthon maradt részét képezi, magyar földön van. Forrás: Internet, Fejér Megyei Hírlap Fotó: wikipedia