Ijesztőek a hírek: földrengés, hurrikán, felébredő tűzhányók – mintha a Föld fellázadt volna évszázados kizsákmányolása miatt. Miért is ne? Rudolf Steiner, a nagy antropozófus azt tanította, hogy Gaia, a Földanya létező, érző, intelligens lény, és m
Marko Pogacnik neves szlovén bioenergetikus, aki a radiesztéziás mérések mentén „földgyógyítással” foglalkozik. A módszere röviden abból áll, hogy az akupunktúrás tűk mintájára különleges vésetekkel ellátott köveket szúr a földbe azokon a helyeken, ahol valamiféle zavart észlelt a táj energetikai rendszerében. A kövekbe vésett jelek valójában olyan „kozmogramok”, amelyek odavonzzák a gyógyító folyamatot támogató kozmikus erőket. Számos nyugat-európai város polgármestere személyesen hívta Pogacnikot hasonló városgyógyító munkára, s két alkalommal már Budapesten is járt.
Elemi lények
Munkája során azonban rájött arra, hogy a radiesztéziailag mérhető úgynevezett „vitálenergetikai sík” mellett még több láthatatlan sík létezik, és ezek a dimenziók szintén döntően befolyásolják a Földön zajló életet. Idővel tehát már nem csak a földsugárzásokat, az energetikai elakadásokat tudta érzékelni, hanem az olyan finom, természeti intelligenciák lényeit is, akiket leginkább a mesék alakjaihoz: a tündérekhez, törpékhez, sellőkhöz hasonlítottak. Könyveiben összefoglaló néven elementároknak, elemi lényeknek hívja őket, hiszen lényegük és a természetben végzett munkájuk valamiképpen a négy őselemmel; a tűzzel, a vízzel, a földdel és a levegővel áll szoros összefüggésben. Ők a természet szellemei, bennük tükröződik a természet intelligenciája, mindaz az erő, ami képes a természet ezernyi formáját virágba borítani, növeszteni, megújítani és átalakítani. Amíg az ember ezt teljesen lehetetlenné nem teszi? Nem véletlen, hogy egyre több tisztánlátónak, természetimádónak mutatkoznak meg ezek a lények kényszerű száműzetésük ellenére is, hogy hírt adjanak magukról.
Egyszer volt…
Valamikor réges-régen természetes volt az emberek számára az elementárok létezése és a természetben való jelenléte. Ez az elfeledett időszak volt a legendákban sokszor emlegetett csodás aranykor, amelyben az ember még tökéletes harmóniában élt az éggel és a földdel. Tisztelte a természet lényeit, együttműködött velük, ahogy az ég angyalainak szavát is képes volt még meghallani. Ám ahogy az ember egyre inkább elidegenedett a természettől, s ahogy egyre inkább a bal agyféltekés működés, a túlzott ráció határozta meg a gondolkodását, úgy szorultak le az elementárok a tudatalatti száműzetésébe. És ezek után már csak mint az irreális mesevilág szereplői kaphattak helyet a modern felfogásokban. A teljes cikket itt tudod elolvasni >>>
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
