Adela

Átléptünk 2010-be, és a levegő valahogy megtelt a biztató jövő illatával. Mintha ez az év mindenki számára tartogatna valami különös jót. Talán mert olyan kerek? Olyan dupla? Olyan párosan pozitív? Nem vagyok otthon a számmisztikában. Nem értek a dátumok

? Egykor, mikor a szilvesztereket még a nagyanyáméknál töltötte a családunk nem sokkal éjfél előtt nagyapám mindig feltett egy kislemezt. Azzuro. Ez volt a kedvence. Hangosan énekelte, hogy „mindig kék fenn az ég”, és közben körbe vonatozta az öcsémmel és

Már elkészült. De nem indul sehová. Csak áll a szoba sarkában, s hagyja, hogy nézd. Meghittség lengte, bibliaillatú, ezer fénnyel játszva méltóságos. Gyönyörű. Mindig az. Csak úgy egyszerűen. Minden mesterkéltség, minden erőlködés, minden nyűg nélkül. Cso

Reggel fél hétkor fegyverropogásra ébredtem. Kinyitottam a szemem, s felültem a franciaágyon. Oldalra nyúlva megkerestem az éjjeliszekrényen álló kislámpa kapcsolóját, majd annak tompa fényében, mezítláb csoszogva a padlószőnyegen elindultam a puska hangj

Akár lassan kúszó métely az érett termésbe, úgy ette bele magát a város hangulatába a szürke borulat. Az ablaktörlők rezignált unalommal majszolták el az üvegre pergő vízcseppeket. S a gáz szagú, megszokott, monoton zajt meg- megijesztette egy- egy hirtel

Kegyetlen emlékek. Az egyik kedvenc könyvem címe. Egy hollófekete hajú, gyönyörű, érzékeny nőről szól. Ravenről, aki képtelen szabadulni bántó gyermekkora emlékeitől, s a későbbi fájdalmaktól, melyeket a férfiak okoztak neki. „Hideg vagy, mint a jég”. Az

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy törpevilág. Egy önfeledten kacagó, mezítlábas, liliputi hely. Százszínű, akár egy elvarázsolt tündérbirodalom, játékillatú, akár egy mézeskalács katona, meleg fényű, akár a sárga utat megjárt bádogember szíve. K

Április elsején történt. A huzatos mozgólépcső elhatárolódva a csicsergő, illatos, tarka tavaszi délutántól a megszokott monotóniával vitte lefelé az embereket. A metróalagútban kényelmesen terpeszkedett el a sivár kedvetlenség, a néma fásultság, a szürke

Voltál már olyan élethelyzetben, hogy megállt az idő? Mikor úgy érezted, minden nap egy örökkévalóság? De nem a határtalan boldogságú nirvána volt ez, hanem vég nélkülinek tűnő gyötrelem, amiben úgy érezted az órákat nem megélni, hanem csak túlélni tudod.

Már vetkőzött. Lassan. Szerelmese előtt kéjelgő szeretőként. Csábítón. Csalfa nemtörődömséggel engedte, hogy a vágyódó szélkezek végigcirógassák. Megfejthetetlen árnyjátékban mohón csókolta vissza a játékos fényajkakat.