Az aura a fizikai testünk energetikai másolata. Csillagjegyünk meghatározza az alapvető habitusunkat, és azt is, milyen színben ragyog az auránk.
aura
Mit árul el az aura?
A múltban kétségek nélkül fogadták el létezését, ma pedig már fényképen is rögzíteni tudjuk aktuális állapotát!
Tudományos kísérletekkel is vizsgálható a bioenergia, a csakra és az aura?
Paulinyi Tamás pszi-kutató cikkében bemutatja a korszerű vizsgálatok eredményeit!
Milyen színű az aurád? Most kiderülhet!
Az aura színét nem csak műszerrel lehet meghatározni – a tiéd piros, lila, sárga, kék vagy sárgásbarna?
Kerüld az auragyilkosokat!
Érezted már úgy, hogy bizonyos emberek Elszívják az energiádat, vagy szabályosan rosszul vagy tőlük? Fáradtan ébredsz reggelente?
Hatnak egymásra az emberi erőterek
Lelkivilágunk alaposabb megismerésével boldogabb, teljesebb életet élhetünk. Auránk másokkal együttműködve tölti be védelmező és erősítő feladatát. Az emberi energiamezőkről sokan írtak már, de az aura mozgásaival szinte senki nem foglalkozott.
A lélek (meg)látható
Nem nagyon hiszek az efféle dolgokban. Csak egy kicsit. Meg persze hajt a kíváncsiság. Végül is, ki ne szeretné megtudni magáról, milyen is valójában. Hiszen egy életen át önmagunkat keressük, s ezt valahogy nem unjuk meg sosem. Utánajártam.
Fogj férjet fehg shuival!
A térrendezés, vagyis a feng shui segítségével magadhoz vonzhatod az „igazit” és a boldogságot.
Csakrák és gyógyulás: Szex, romantika és hajhullás
Csak éled a mindennapjaid, teszed a dolgod, és sokszor azon kapod magad, hogy valami nem úgy működik benned, mint szeretnéd. Túl sokszor vagy gyenge, kedvetlen, hullik a hajad. Gondolnád, hogy a gond a csakráiddal van?
Vigyázz! Kedvenc színed elárul
Az auralátók képesek érzékelni az embert körülvevő energiaburkot, s annak színéből meg tudják állapítani lelki alkatát. E különleges képesség nélkül is beleláthatunk mások lelkébe. Elég megkérdezni, mi a kedvenc színe.