Még napi néhány perc kikapcsolt állapot is képes csökkenteni a vérnyomást, a rendszeres meditáció pedig segít fókuszálni, kiegyensúlyozottá válni, spontaneitást és örömöt adni az életednek.
boldogság
Légy optimista!
Az optimista hozzáállás, a pozitív érzelmek nem csupán az élet minÕségét javítják, hanem – újabb kutatások szerint – évekkel meghosszabbíthatják az életet. Ám a boldogságérzést ugyanúgy erÕsíteni, tréningezni kell, akár az izmain
Kelet öröksége – a belső csend
A nyugati ember nem ülhet naphosszat egy fa alatt lótuszülésben. Vagyis ülhetne, de akkor nem önszántából, aszkézisből halna éhen, hanem azért, mert egyhamar kirúgnák az állásából, a lakásából, a családjából…
Gotama a világ megmentésére született
Sokan mondják, hogy a buddhizmus ateista filozófia. Mások meg úgy vannak vele, Buddha Jézus előfutára volt, voltaképpen egyazon lélek. Ha belegondolunk, tanításaik lényege nagyon hasonló: a belső csend, a földi javaktól való szabadulás és a másoknak, élől
A lélek éves nagytakarítása
Tavasszal az utolsó négyzetcentiig kitakarítjuk a lakást, a házat. Lomtalanítunk, újrarendezünk, átfestünk, lemosunk. De mi van a lelkünkkel? Így nyár elején, amikor igazán tele vagyunk energiával, érdemes annak is nekiállni – ráfér időnként.
Menthetetlen szerelem
Tegnap az egyik tévécsatornán egy német párról volt szó. A férfi rendszeresen börtönben ül, a nő pedig, aki már a harmadik gyereket szüli a férfinak, rendre el akarják venni a gyerekeket, hogy állami gondozásba adják. Két gyerek már nevelőszülőknél van, a
Így lehetsz magabiztosabb!
Ha magabiztos vagy, értékesnek érzed magad, és az egész élet sokkal könnyebbé és szórakoztatóbbá válik. Az önbizalom adja az energiát, amivel valóra váltod az álmaid. Az önbizalom adja az erőt, a stabilitást, könnyebbé és játékosabbá teszi az életet.
Hogyan legyünk boldogok?
A boldogság egyrészt megfoghatatlan spirituális szárnyalás, másrészt kiszámítható pszichológiai és biológiai reakció. Természetünk része, akárcsak a rossz napok a küzdelem és a kérdések… Azonban sose felejtsük el, hogy a boldogság nem valós cél, csupán
Ne félj a haláltól! Az az igazi születés…
Fantasztikus könyvet olvastam a minap. Egyszerűen nem tudtam letenni. Kamaszlányom meg is rémült, mert azt látta, hogy órák óta mozdulatlanul fekszem a kanapén hanyatt, kezemben egy könyv, melyen nagy betűkkel ez áll: A HALÁL.
Mese a szeretetről
Valamikor réges régen az erdőben élt két fenyőfa. együtt cseperedtek fel, együtt nőttek. Az egyik fiú volt, a másik lány. Nagyon szerették egymást. Úgy érezték minden az övék. Övék az erdő, övék a kismadár, mely rájuk szállt, s minden, minden.