Az idős ács egy szép napon úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulnia. Főnökének elmondta, hogy bár hiányozni fog a kereset, amit a munkájáért kapott, mégis otthagyja a házépítést, mert többre értékeli a szabadidőt, amit az évtizedek során nem tölthetett csalá
élet

A halál utáni élet titkai
Ahány ember, ahány legenda, ahány történelem, ahány kultúra… Mind, mind másképp vélekedik a halálról. Mégis valahol ugyanúgy. A hitetlenek úgy vélekednek, hogy a vallás egyfajta kapaszkodó. A hit a halál utáni életben segít elviselni a múlandóságunk tu

Halálközeli történetek
Jób már négyezer évvel ezelőtt ezen morfondírozott: Ha valaki meghal, él még utána? Talán nem sok ennél alapvetőbb kérdés van a létezést illetően. Bizonyíték viszont kevés, hiszen a tudomány a fizikai léthez kötődik, a lélek viszont egy másik univerzum ré

Megéri-e sokáig élni?
Már ma sem ritka a százéves születésnap, a jó karban lévő nyolcvanasok pedig még világ körüli útra indulnak. Vajon mitől függ, ki mennyi ideig él, és milyen gyorsan öregszik?

Használd a sorskapcsolód!
Nagyon kevés embert ismerek, aki olyan életet él, amilyet élni szeretne. A legtöbben dolgoznak valamiért, igyekeznek valahová, küzdenek, hogy eljussanak oda, ahol lenni szeretnének. Egyesek csupán végigevickélnek az életen, éppen csak a felszínen maradva.

Drága Sam!
Drága Sam! Az életem abban a pillanatban megváltozott, amikor te megszülettél. Így kezdődik ez a harminckét felejthetetlen levélből álló gyűjtemény, amelyeket egy fiatal korában autóbalesetben megbénult pszichológus nagypapa írt várva várt, imádott unokáj

A világ hét csodája – gyerekszemmel
Egy csapat diák azt a feladatot kapta, hogy készítsenek egy listát arról, mit tekintenek most a világ hét csodájának. Valószítnűleg némi eltéréssel, de a következők kapták a legtöbb szavazatot.

A két rózsabimbó
Volt egyszer egy rózsakert. Milliónyi rózsa ontotta nap, mint nap illatát, élte mindennapos életét. A zsenge rügyekből egyszer, egyszerre pattant ki két egyformám harmatos rózsabimbó. Külsőre teljesen egyformák voltak ugyan, ám mindketten mást gondoltak r

Valaki ott volt velem
Tizenhat éves lehettem. Az az örökké szerelmes, örökké álmodozó típus. Éppen egy fiú miatt szomorkodtam, ha jól emlékszem, naiv kis lényem azért volt kétségbe esve, mert a srác csókolózás közben megfogta a mellem. Ezzel összetörte a szívemet, mert akkorib

Tanulságos történet a megérzésről
Amikor fény derült Kata különös képességére, még csak tizenhárom éves volt. Nem tudtam, hogy kezeljem, hogyan reagáljak rá. Ezért elkövettem életem legnagyobb hibáját: nem beszéltem vele róla. Úgy tettünk, mintha minden rendben lenne, mintha nem lenne sem