A világtörténelmi eseménynek számító 1969. júliusi holdséta aligha csorbított azon a csodálaton, ami a Holdat övezi. És megmaradt a mágikus erejébe vetett hit is, hiszen milliók tapasztalták már saját bőrükön, hogy milyen mértékben képes befolyásolni a Hold a földi életet.
Hold

A Hold áldásos ereje
A Hold négy fázisában négyféle módon hat ránk. Minden héten változik, alakul, ahogyan mi, emberek is. Érdemes figyelni a Holdat az égbolton, és persze követni a holdnaptárak javaslatait. Mi mindent jeleznek a holdfázisok? Íme a legfontosabb, amit tudni érdemes.

Napok, bolygók – és tennivalók
Mindent a maga idejében! – mondják. Ha a megfelel időben a megfelelő helyen akarsz lenni, nem árt megszívlelni, mit üzennek a bolygók. Melyik napot válaszd, hogy jól alakuljanak a dolgaid? Most kiderül.

Kozmikus ciklusok és az emberi élet
Ptolemaiosz az életet hét szakaszra bontotta, amelyekben az egyes bolygók töltöttek be uralkodó szerepet. Felosztásában az első négy évet a Hold befolyásolja, a 14. életévig a Merkúr, 22 éves korig a Vénusz, a 41. életévig a Jupiter, majd 68 év fölött a S

Bioritmus – a belső iránytű
A vágyai annak teljesülnek, aki nem akar szembeszállni az ősi törvénnyel, inkább ügyesen befogja sorsának vitorlájába a tomboló szelet éppúgy, mint a parányi fuvallatot. Hányszor gondoljuk vagy mondjuk is dühösen a rosszul sikerült tárgyalás után, vagy az

A Szaturnusz új feladatokat tartogat
Mindig kíséri egyfajta sorsszerűség, elkerülhetetlenség, megmutatja a belső valóságot, növeli a lelki nagyságot.

A Hold sötét oldala
Miközben a szerelmesek álmodozva nézik a teliholdat, mely felfokozza az érzelmeket, sokaknak épp ez az égi jelenség okoz bajt, problémát. S talán még halált is.

Így hat ránk a Hold
Az utóbbi évtizedekben a geofizikusok egyre világosabban látják, hogy az űr és a Föld természeti folyamatai összefüggenek. A naptevékenység ritmusai szerint váltakoznak az esős és aszályos időszakok, a napkitörések nyomán pedig gyakran ciklonok, orkánok,

Szerelmes Nap
A Nap és a Hold nemcsak a szülőkön keresztül fejtik ki hatásukat a párkapcsolathoz való hozzáállásunkra a horoszkópban, de önmagukban is ? elsősorban azáltal, hogy melyik jegyben találhatóak a születés pillanatában.

Macska – horoszkóp
Nemcsak az emberre hatnak a bolygók, hanem a négylábúakra is. Ahány cica, annyiféle egyéniség. Aki tudja, hogy cicája mikor született, az felkészülhet rá, hogy kedvencével hogyan kell majd foglalkoznia, mi az, amit elvárhat tőle, és hol ütközik majd ellen