Áhítat és mély nyugalom lengi körbe a Vértesben fekvő Majkon az egykori kamalduli remeteség kolostoregyüttesét. Az ötven év, amit a némasági fogadalomban élő remeték itt töltöttek, szinte kitörölhetetlenné vált az időből. A remeték elmélyülése, csendben-l
vallás
A magyarok csillagai
Napjainkban a kínai, a egyiptomi, a maja vagy a kaldeus csillagmítoszról többet tudnak a magyarok, mint saját csillagmítoszaikról. Pedig a planéták járásának követése, a fenyegető vagy segítő égi jelek elemzése őseink körében is természetes volt.
Az angyalok hierarchiája
Az angyalokat sokan Isten jóindulatú hírnökeinek tartják; s a hagyományos elképzelés szerint tiszta szellemi lények, akik sosem születtek le a Földre emberi alakban, bár némely szerző ezt vitatja,
Gigantikus Buddha-szobor Leshanban
A Kínában, Szicsuán tartományban, Leshanban található, gigantikus méretű Buddha-szobor egy sziklára épült, a Dadu és a Min folyók között. Ez a világ legmagasabb Buddha-szobra, amely még csak nem is áll, hanem ül… ezzel együtt 71 méter magas!
Letűnt civilizációk: Atlantisz, Mu és Lemúria
A legtöbben hallottak az elsüllyedt Atlantiszról, de arról már kevesebben tudnak, hogy más víz alá került világok is létezhettek a Földön. Ilyen például a Csendes-óceánba hullott Mu vagy az Indiai-óceánban eltűnt Lemuria szigete. Érvek és ellenérvek csapn
A szerelem istenei
A keleti mesterek szerint az igazi szerelem megköveteli, hogy az ember eldobja az egóját, ezért válhat a szerelem ajtóvá az isteni felé. Az emberi lét egyik legizgalmasabb kérdése és problémája a szerelem, de a régi kultúrák meséi szerint maguk a szerelem
A halál utáni élet titkai
Ahány ember, ahány legenda, ahány történelem, ahány kultúra… Mind, mind másképp vélekedik a halálról. Mégis valahol ugyanúgy. A hitetlenek úgy vélekednek, hogy a vallás egyfajta kapaszkodó. A hit a halál utáni életben segít elviselni a múlandóságunk tu
Sztárok vallási áhitatban – képgalériával
Az állandó nyomás miatt, a sztárok lába alól könnyen kicsúszik a talaj. Kapaszkodhatnak az alkoholba, a drogokba, vagy a vallásba – esetleg mindebbe együtt. De több olyan híresség is van, akit hittbeli elkötelezettsége is híressé, hírhedtté tesz.
Krisnavacsora az indiai nagykövettel
Hazánkban a Krisna Tudatú Hívek száma egyre növekszik, már-már önálló társadalmat alkotva, amelynek hazai fővárosa a somogyvámosi Krisna-völgy. Korábban sokan vádolták őket azzal, hogy családokat zúznak szét, mert elszakítják a fiatalokat otthonról, és ki
A tündérvilágok valósága: eljöhet a világvége?
Ijesztőek a hírek: földrengés, hurrikán, felébredő tűzhányók – mintha a Föld fellázadt volna évszázados kizsákmányolása miatt. Miért is ne? Rudolf Steiner, a nagy antropozófus azt tanította, hogy Gaia, a Földanya létező, érző, intelligens lény, és m