A szemlátomást ideges, de csinos, harmincas nő a kezét tördelte. A rendőrségi irodában sem nyugodott meg. Kapkodva vette a levegőt, mint aki futva jött idáig: – Nézze, felügyelő úr, az a valaki nem tréfált. Már a harmadik éjszaka jelent meg nekem ál
Ön nevezheti kísértetnek, vagy ahogyan akarja. De az a halott – mert halott, ugye? – nagyon komolyan beszélt hozzám. Nem akart megijeszteni, inkább olyan érzésem volt, hogy a segítségemre számít. Pascal felügyelő töprengve nézte a nőt, aki mellesleg tetszett neki. Ő is harmincöt felé járt, elvált, se kutyája, se macskája. Néha ordítani tudott volna a magánytól. Az egyéjszakás kalandokból is elege volt. Ez az asszony, ez a Madame Gilbert pedig nagyon tetszett neki. Közben persze az ügyről sem feledkezett meg. Valami élénken mozdult a fantáziájában. No igen, azok a gyermekkori kalandok Dél-Amerikában? A szülei ott dolgoztak, ő pedig naphosszat varázslók és vajákosok, szellemidézők és csodatévők között ténfergett. Elleste, amit elleshetett. – Szóval, a szellem mondta önnek, hogy a veje ölte meg? – Igen. Nem ismerem a nevét, sohasem láttam azelőtt. Tényleg halott lenne? És miért engem zavar éjszakánként? Pascal fényképeket vett elő. Madame Gilbert habozás nélkül rámutatott az egyikre: – Ő az. A vejét emlegette, hogy meg akarta szerezni az üzletét. A veje örökölte a vállalatot. – Így van. Duchamel úr, a textilgyáros – Pascal még a jegyzeteibe nézett. – De a mi szakértőink azt jelentették, hogy az öreget infarktus vitte el, azért nem is lett bűnügy. – Nekem azt mondta, a veje éjjel megijesztette, ettől esett össze és halt meg. – Nehéz lenne ezt az ön tanúvallomásával bizonyítani – mondta Pascal gyorsan. – Mit gondol, ha fölkeresem Duchamel vejét és elmondom neki, mit tudok, valahogyan reagál majd? – kérdezte a nő. – Ha sikerül csapdába csalnunk, ön lecsaphatna rá. Pascal már tudta is a módját. A teljes cikket itt tudod elolvasni >>>
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
