Az előző életek emlékei

Az előző életek emléke a legtöbb emberben törlődik. Gyermekkorban talán még kicsit „átlátható” az a fátyol, ami a múltat eltakarja. Bizonyság rá, hogy nagyon sok gyermek mesél olyasmiről, amit a szülei a kicsi „élénk fantáziájával” magyaráznak. Vagy egyszerűen ráripakodnak: „ne hazudozz már össze-vissza!” Mert a gyerek arról mesél, hogy látta a nagypapát kisgyermekként játszani, és akkor ő volt a felnőtt. Vagy arról mesél, hogy neki már három fia is van, csak meghaltak a háborúban. És mesél a lebombázott környék, ahol élt. És talán még egy idegen nevű települést is említ. A szülők ilyenkor nem azon gondolkodnak el, hogy a békében született alig négy-öt éves gyermek honnan is tudja, milyen a háború, illetve hogyan is juthat eszébe egy lengyel falucska neve. A parapszichológia megszállott kutatói azonban következetesen gyűjtik a múltbeli emlékeket. És nemcsak a reinkarnációs hipnózis segítségével, vagy a néhány éves gyermekek által elmondott történetek alapján. Őket minden érdekel, ami „nem normális” emlék. És arra biztatják a szülőket, ne nyomják el a gyermekeikből előtörő emlékfoszlányokat, inkább kérdezzenek rá, erősítsék, hiszen így megkönnyíthetik a dolgát. Kiderülhet, hogy milyen „ősi” tudás rejtőzik benne, mik azok, amiket „ösztönösen” tud, szinte már a génjeibe van bekódolva.

Ahogyan Thomas Sawyer esetében

Nem a regénybeli Tom Sawyerről van szó. Thomas Sawyer a kanadai Rochesterben volt autószerelő, mígnem ismert fizikus lett belőle. Kevesen tudják, hogy útja mindehhez a ?halálon át(!) vezetett. Negyven évesen egy háromtonnás teherautó alatt feküdt, és nyakig olajosan azt szerelte. Valami azonban történhetett az emelővel, és a hatalmas súly a szerelőre zuhant. Tíz percig feküdt ott, míg a családja segítséget hívott. Az autó összezúzta a mellkasát, erősen vérzett. Végül a tűzoltók emelték le róla a kocsit, ők tették mentőautóba. Sawyer eközben elvesztette az eszméletét, és tudata távolodni kezdett a testétől. Látta önmagát először közelről, ahogyan ott fekszik, véresen, miközben mentősök, tűzoltók nyüzsögnek körülötte. Látta a családját, síró feleségét és sápadt gyermekeit. Aztán a távolság nőni kezdett, végül önmaga véres testét már csak húsz, majd ötven, aztán száz méterről látta, már csak egészen aprónak – és valahol repült? „Ezek voltak a legcsodálatosabb percek, amelyeket valaha is átéltem” – mondta hat évvel később az újságíróknak. Már semmit sem látott, repült valami sűrű anyagban, és tudatában volt annak, hogy ő most már meghalt. Átélte mindazt, ami Raymond Moody hálálközeli élményekről szóló könyveiből olvasható. A halálközeli élmények, a klinikai halálból visszahozott emberek beszámolói sok részletben egyeznek azzal, amit Sawyer elmondott újraélesztése után. De nem is a hasonlatosság a lényeg. Ugyanis a klinikai halál állapotában valami történt az agyában, és ő ezt nagyon halványan érezte is. Mintha valamilyen emlékek ébredeztek volna a tudatában. Voltaképpen nem tudta, miről van szó. De aztán egyre erősebben érezte, hogy ezeket az emlékeket „régebbről” hozta. Valami olyan tudásról van szó, amit valaha tudott, de mára – erre az életére – teljesen elfelejtett. Kínzóan ismerős volt minden, és kínosan homályos.

Régi-új élete

Soha nem érezte magát olyan aktívnak és összefogottnak, mint akkor, amikor valójában „nem élt”. De abban az állapotában nem vette észre ezt az ellentmondást. Valamilyen komoly tudás gyülekezett az agyában, összeálltak a részletek, és nagyon szeretett volna dolgozni. Valamiféle mérhetetlen szeretetet érzett – később bevallotta, hogy amit a felesége és a gyermekei iránt érzett, az mind semmi volt ahhoz képest, amit ott, abban az állapotban megtapasztalt. „Ott’ volt valami, ami hatalmas szeretetet árasztott, és amit ő is úgy szeretett, mint soha semmi mást. Az eset voltaképpen most tér el a megszokott halálközeli élményektől. Thomas Sawyert az orvosok életre keltették, meggyógyították, hosszú lábadozás után felépült. És ettől kezdve hol nappal, hol éjjel „be-bekattant” az agyába egy ismeretlen szó: kvantum. Fogalma sem volt, hogy mit is jelent. De a dolog nem hagyta nyugton. Agyában egyre világosabban rajzolódtak ki egy különös tudomány határai, mélységei. Valahol már értette Max Lanck kvantumelméletét, Niels Bohr javításaival együtt. E nevek is ismerősen csengtek számára. A helyzet annyira kínozta az autószerelőt, hogy egy napon minden bátorságát összegyűjtve beállított az egyik helyi könyvesboltba, és megkérdezte az eladót: – Mond önnek valamit az a szó, hogy kvantum? – majd zavartan tette hozzá, hogy valamiféle magyarázatot adjon a különös kérdésnek: – Tudja, egy rejtvényt szeretnék megfejteni, ott olvastam. Sawyer úr tudós könyveket cipelt haza. Felesége nem értette a dolgot, ráadásul a férfi is zavarban volt. Nem tudta megmagyarázni, miért vonzódik újabban a kvantumfizikához. De beiratkozott az egyetemre, a fizika szakra. Előre közölte, hogy őt e tudománynak csak egyetlen ága, a kvantumfizika érdekli? Ma az egykori autószerelő ismert fizikus, nevét jegyzik a szakmában, de állítja: az egyetemi évek alatt csak sorra feltárta az agyában mindazt, ami valamilyen módon már korábban ott volt. Lehetséges, hogy reinkarnációs esettel állunk szemben, és Sawyer úr valamelyik előző életében foglalkozott a témával. Ki tudja, talán ő maga volt Max Planck? Lehet. De az sem zárható ki, hogy ma még ismeretlen módon került az agyába az egész tudásanyag, amire nem derült volna fény a baleset nélkül. Az a megrázó élmény, a klinikai halál szabadította ki az agyából a rég bekódolt információkat, tudásanyagot. No, de ki, mikor, hogyan és miért helyezte azt bele az autószerelő tudatában? A megoldás még várat magára.