Az éjszaka megcsókolja a halványuló nappalt, és fülébe susog:
A halál vagyok, anyád. Újra megszüllek.
Rabindranath Tagore (Bartos Zoltán fordítása)
Deepak Chopra: Miközben ezt a túlvilággal foglalkozó könyvet írtam, minduntalan azok a történetek jutottak eszembe, amelyeket Indiában gyermekként hallottam. Az eltávozás, a halhatatlanság és az örökkévalóság elvont kérdései emberi arcot öltöttek ezekben a történetekben, ahogy a hétköznapi emberek szembenéztek a halál félelmetességével és csodájával. A gyerekek igen hatásosan taníthatók a példázatokkal, és amelyeket nekem meséltek, azok közül sok egész életemben elkísért. Elhatároztam hát, hogy az otthon, a templomok környékén és az iskolában hallott történetek köré építve írom meg ezt a könyvet, bízván abban, hogy az olvasót megigézi az a világ, amelyben a világosság felé törő hősök szembeszállnak a sötétséggel.
Mit jelent számomra a halál?
Egy rövid kitérővel elmondanám, mit jelentett számomra akkoriban a halál és az, ami utána következik. Ez nagyon ezoterikus területnek tűnhet a ma embere számára. Ha így is van, a könyv elolvasása után mindenki közelebb kerülhet hozzá. S legyen bár misztikus és egzotikus, én innen indultam. Gyermekkoromban az átalakulást tekintettem a legvarázslatosabb dolognak. A halált ideiglenes állomásnak láttam a lélek soha véget nem érő utazásán, amely egy földművest királlyá vagy egy királyt földművessé tehet. Az előttünk álló és mögöttünk sorakozó végtelenül sok élet lehetősége azt jelentette, hogy a lélek száz és száz mennyet és poklot tapasztalhat meg. A halál semminek sem vet véget; végtelen kalandok előtt nyit utat. Ám egy mélyebb szinten jellegzetesen indiai vonás nem vágyni az állandóságra. A vízcsepp párává válik, amelyet nem látunk, a párából viszont gomolygó felhők keletkeznek, a felhőkből pedig visszahullik az eső a földre, hömpölygő folyamok alakulnak ki belőle, és végül összeolvadnak a tengerrel. Meghalt-e a vízcsepp mindezek során? Nem, minden alkalommal másként fejeződött ki. Ugyanilyen káprázat az, hogy térben és időben rögzített testem van. Egy vízcsepp a testemben az előző nap még óceán, felhő, folyó vagy forrás is lehetett. Erre emlékeztetem magam, amikor a mindennapi élet kötöttségei túlságosan megbéklyóznak.
A gyermekek és a halál
A hagyományos nyugati vallások a másvilágot az anyagi világhoz hasonlónak tekintették. A mennyország, a pokol, a purgatórium vagy a túlvilág más birodalmai valamely távoli térségben, az égbolt felett vagy a föld alatt helyezkedtek el. Gyermekkorom Indiájában a túlvilág egyáltalán nem valamiféle hely volt, hanem egyfajta tudatállapot, a létezés sokmillió síkjának egyike, amelyben a mindenség a létét ünnepli. Ha megkérdeztem a nagymamámtól, hogy hol van a mennyország, mindig a házra mutatott, ahol éltünk, és nemcsak azért, mert tele volt szeretettel, hanem mert tudta, hogy minden további nélkül egyszerre sok világ is elfoglalhatja ugyanazt a teret. Ezt ahhoz hasonlíthatnánk, mint amikor egy nagyzenekart hallgatunk, amelyben vagy száz hangszeren játszanak, és mindegyik hangszer hangja ugyanabban a térben és időben van jelen. Ha úgy kívánjuk, a maga egységében hallgathatjuk a zenét, de figyelmünket egy adott hangszerre is irányíthatjuk, sőt még az egyes hangokat is elkülöníthetjük, amelyeket ezen a hangszeren játszanak. Egyik hangrezgés sem szorítja ki a másikat. Ha fülünk csak egyetlen hangot volna képes hallani, nem észlelnénk a zenemű többi részét. Ha hallása több, ám azonos hangtartományban lévő hangra – mondjuk a hegedűére, a fuvoláéra és a kisfuvoláéra – terjedne ki, a valóság nagy részétől el lennénk zárva, mert csupán egy szűk hangsávra volnánk ráhangolódva. A természetben minden rezgés egyidejűleg létezik, de csak azt tapasztaljuk meg, amit látunk. Természetszerűleg tartunk attól, amit nem látunk, és mivel a halál elragadja a szemünk elől az embereket, félünk tőle. Ezzel szemben csakugyan védtelen voltam én is. Egy kedves háziállat halála nyugtalanná tett és elszomorított; nagyapám halála, amely váratlanul, az éjszaka közepén következett be, teljesen kétségbe ejtett. Öcsém fel-alá rohangált a házban, miközben azt kiáltozta, hogy „Hova lett? Hol van?”. Csak évekkel később jöttem rá, hogy erre az „itt és mindenütt” a helyes válasz. A különféle létsíkok a tudat különböző rezgéstartományait jelenítik meg. A fizikai anyag világa csupán egy bizonyos rezgésszám kifejeződési formája. (Évtizedekkel később lenyűgözve olvastam, hogy a fizikusok szerint a világegyetemnek van egy háttérzaja, amelynek jellegzetes hangja a zenei B-hez hasonlít, habár rezgésszáma milliószor kisebb, mint az ember által hallható hangoké.)
Minden rezgésből áll
A huszadik században a nyugati tudomány megértette, hogy voltaképpen minden szilárd tárgyat láthatatlan rezgések alkotnak. Gyermekkoromban úgy láttam a szilárd tárgyakat, mint amelyek nagy hányada a föld elemből áll. Másképpen megfogalmazva azt mondták, hogy a szilárd dolgoknak sűrű a rezgésük, vagy hogy ezek alacsonyabb szinten rezegnek. A légies dolgok rezgését finomabbnak vagy magasabb szintűnek tekintették, ám ebben az esetben a „magasabb” vagy „alacsonyabb” nem értékítéletet jelent, mindössze a sűrűség mértékét jelöli. Mint ahogyan az anyagi dolgoknak is különböző síkjai vannak, ugyanúgy különféle szellemi síkok is léteznek, ami megbotránkoztató gondolat a jámbor, többnyire ír katolikus atyáknak, akik iskolai tanáraim voltak. Számukra az egyetlen szellem a mennyekben lakozó Szentlélek volt. Mi, gyerekek elég okosak voltunk ahhoz, hogy ne hangoztassunk más nézetet, ám világegyetemünket csak úgy tudtuk felfogni, hogy ha a föld egy sűrű szellemi világ, akkor létezniük kell magasabb szellemi síkoknak, vagy ahogyan mi ismertük, lokáknak is, amelyek a nyugati misztikusok körében „asztrális síkokként” váltak ismertté. Csaknem végtelen számú asztrális sík létezik, amelyek alacsonyabb és magasabb szintű asztrális világokra oszlanak, és közülük még a legalacsonyabb szintű rezgésszáma is magasabb, mint az anyagi világé.
Asztráltestek kivetülése
Az indiai hagyományban minden fizikai testhez asztráltest tartozik. Asztráltestünk a fizikai test tökéletes mása; van szíve, mája, karja, lába, arca stb., de mivel magasabb rezgésszinten működik, a legtöbben nincsenek tudatában ennek a testnek. Életünk során a fizikai test a lélek ruhájaként szolgál; úgy jeleníti meg, mintha az anyagi világban helyezkedne el. A halál beálltával, amikor a fizikai test bomlásnak indul, a lélek az anyagi síkon töltött létével, tehát korábbi élete rezgésével leginkább összhangban álló asztrális síkra lép. A halott első állomása az asztrális síkok valamelyike. A test nélküli lélek, látván éppen véget ért életében helyes és helytelen, öröm és fájdalom egyensúlyát, ekkor kezdi feldolgozni karmikus tapasztalatait. Az önvizsgálat révén, amikor már nem nehezedik rá a fájdalom és a szenvedés terhe, mivel azok tapasztalatai utat engednek a megértés világosságának, fokozatosan felemelkedik a szellemibb asztrális síkok magasabb szintű rezgéseihez. Az általános felfogás, miszerint oda megyünk, ahova tartozunk, régen könnyűszerrel megnyugtatta az elmémet. Úgy képzeltem, hogy a kutyák a kutyamennyországba mennek, és azok az emberek, akik szerették őket, csatlakoznak hozzájuk. A rossz emberek pedig többé nem bántanak senkit, csak saját magukat, mert egyfajta karmikus börtönben lesznek elszigetelve. Ez vigaszt nyújtott, és biztosítékot jelentett, hogy mindenki jó helyre került, aki egykor szeretett, de már eltávozott. Szemléletemnek azonban voltak korlátjai. Sohasem voltam biztos benne, hogy nagyapám az apjával találkozott-e a túlvilágon, aki megmutatta neki, hogyan tovább, vagy ezt a feladatot angyalok, megvilágosodott szellemek végezték-e el. Sokkal később, amikor tanulmányozni kezdtem a karmát, felfedeztem, hogy halálunk után ösztönzéseink megmaradnak. A lélek vágyaitól hajtva megy egyik asztrális síkról a másikra, és a saját fejlődéséhez szükséges képeket, embereket, vezetőket és asztrális lényeket vetít ki, akár egy álomban. Ezek a síkok egytől egyig a Szellem képzeletében születtek meg, mint ahogyan az anyagi sík is. A Szellem indiai megfelelője Brahman, amely maga a Minden, a létezés összes síkját betöltő egyetlen tudat. Ám egy igen régi kultúrához illően az indiaiak nem veszik olyan szigorúan a szóhasználatot. Istennek, Rámának, Sivának vagy Mahésvarának is neveztük.
Hol található a Mindenség?
A mindenség helyzete meghatározhatatlan, hiszen a helyét nem jelölhetjük meg. Halálunk után fokozatosan megszűnik helyzetünk meghatározhatósága. Úgy látjuk magunkat, amilyenek a lélek nézőpontjából valójában vagyunk: egyszerre mindenütt jelenlévőnek. Talán ez az átállás jelenti majd mindannyiunk számára a legnagyobb nehézséget, amellyel az asztrális síkokon találkozni fogunk. Ebben a pillanatban nyilván azt mondanánk, hogy a földön vagyunk, a nap messze van, a hold pedig közel, de mindez csupán az anyagi sík nézőpontjából igaz. A világegyetemben semmi sem meghatározott helyzetű. Te vagy a középpontjában, mert a végtelenség minden irányban kiterjed, ugyanakkor valaki más is a világ túlsó oldalán, mert körülötte is mindenfelé kiterjed. Mindketten a világegyetem középpontjai vagytok, ami azt jelenti, hogy helyzeteteknek azonosnak kell lennie. Az a tény, hogy látszólag különböző helyeken vagytok, az érzékelés eredménye, amely a látványból és a hangokból indul ki, ezek pedig helyhez kötött események, te viszont nem vagy az. Ugyanígy minden egyes pillanat az idő középpontja, mert az örökkévalóság mindenfelé kiterjed az adott pillanat körül. Minden pillanat az örökkévaló idő középpontja, ezért mindegyik azonos az összes többivel. A világegyetemben, mivel meghatározhatatlan helyzetű, nincsen fent és lent, észak és dél, kelet és nyugat. Ezek csak vonatkoztatási pontok, amelyek kényelmünket szolgálják ezen a bizonyos rezgésszámon (azaz a testben). A halál utáni átalakulás folyamata során nem egy másik helyre vagy időbe kerülünk, hanem csupán figyelmünk jellege változik meg. Csak azt látjuk, amivel együtt rezgünk.
Más hullámhosszon…
Egyik nagybátyám imádott utazni és meglátogatni az Indiát oly sűrűn benépesítő különféle szenteket és bölcseket. Nagy elragadtatásomra olykor engem is magával vitt. Láttam önmegtagadókat, akik évekig álltak ugyanabban a testtartásban, és másokat, akik alig vettek levegőt. Ma már tudom, hogy a szemem félrevezetett. Csak bebábozódott alakokat láttam, amelyekben csodás átalakulások mentek végbe. Ezek az alakok csendben más, a körülöttük lévő világon túli hullámhosszokra hangolódtak. Figyelmük átállításával beszélgethettek Rámával (vagy Buddhával és Krisztussal, bár Indiában ennek kisebb a valószínűsége). Mély meditációjuk nem mozdulatlan állapot. Amikor a műtőben valakit szívroham ér, és újraélesztését követően halálközeli élménye tapasztalatairól számol be, másfajta kilövőpályáról indul. Mindkét esetben a figyelem jellege változik meg. Az a nagy különbség, hogy amikor a szívbeteg belép a fénybe, utazása önkéntelen. Azok a néma alakok a múltamból a saját szándékukat érvényesítették. Tudatuk megfelelőképpen mély szintjén megjelenő vágyuk révén olyan folyamaton mentek keresztül, amely a halállal állítható párhuzamba. Ilyenkor az érzékeik egymás után eltompulnak. (Amikor valaki meghal, legutoljára a hang távozik belőle, amely születéskor elsőként hatol az emberbe. Ez összhangban áll az indiai felfogással, miszerint az öt elem meghatározott sorrendben érkezik és távozik; mivel a hang azonos a rezgéssel, amely egyben tartja a testet, érthető, hogy annak kell utolsóként elhagynia.)
Mit érezhetünk a halál után?
Az öt érzék eltompulásával az érzékszerveken túli érzékelés egyre élesebbé válik. Még mindig látunk és hallunk, de már nem fizikai tárgyakat érzékelünk. Ezek bármifélék lehetnek, amit csak látni szeretnénk az asztrális síkon: mennyei képek és hangok, égi lények és ragyogó fények. Akik szoros kapcsolatban álltak a haldoklóval, ez idő alatt érezhetik az illető jelenlétét. A halálközeli élmények legjellegzetesebb jelenségei az arcok, hangok vagy egyfajta érzelmi jelenlét. Más hagyományos kultúrákban az emberek talán arra számítanak, hogy szellemekkel vagy állatokkal fognak találkozni. Mielőtt elhagyná a testét, a haldokló gyakran valamiféle titokzatosat érzékel maga körül – egyféle melegséget, egy halvány alakot vagy alig hallható hangot. A haldokló rezgésszámán ezek valamiképpen érzékelhetők. Aki töltött már időt haldokló mellett, az tudja, hogy egyesek ilyenkor eltávozott házastársukról vagy már rég halott szeretteikről állítják, hogy velük vannak a szobában. A fizikaiból az érzékszerveken túli lét felé tartó átmenet során valamilyen asztrális kapcsolat jön létre. A halál beálltakor a fizikai test asztrális alakmása különválik. A védikus tanítások szerint az eltávozott lélek egy ideig az asztrális tartományban alszik, amit jómagam lappangási időszakként értelmezek. Az elmében előbb új gondolatok jelennek meg, mielőtt tettekhez vezetnének, és valami hasonló történik a lélekkel is. Üres térbe lép, ami összhangban áll azzal, hogyan működik a tudat, amikor az újba vagy az ismeretlenbe kell vetnie magát. Rendes esetben a lélek békésen alszik, ám ha az illető hirtelen vagy idejekorán hal meg, netán sok beteljesületlen vágya maradt, álma nyugtalan, zaklatott lehet. Az erőszakos halál rettenete könnyen tovább visszhangozhat benne, akárcsak az e világhoz közelebb álló kínok, mint amilyen a viszonzatlan szerelem vagy a bánat. Az öngyilkosok ugyanazt a belső fájdalmat tapasztalják, amely életük eldobásához vezette őket. A beteljesületlen vágyak nem feltétlenül előnytelen dolgokra irányulnak. Az élvezet utáni sóvárgás hátterében az elengedésre való képtelenség áll. Szellemi gyakorló nagybátyám sok részletes beszámolót hallott az alsóbb asztrális síkokon rekedt lelkekről. (India sohasem korlátozta magát egyetlen, a Pokol és a Paradicsom különféle szintjeit bevándorló Dantéra.) Ezek a zaklatott lelkek hosszú ideig képesek egy alacsonyabb szintű asztrális hullámhosszon rezegni, habár ez így földi nézőpontból látható. A lélek a maga nézőpontjából nem napokkal, hónapokkal és évekkel mér. Amikor valaki hirtelen vagy nem természetes módon hal meg, nincs ideje feldolgozni személyes karmáját; amíg nem dolgozza fel teljesen kötődéseit és kötelezettségeit, vonzódni fog ehhez a sűrűbb síkhoz. A szentek és a bölcsek abban az előnyös helyzetben vannak, hogy képesek szabadon, a vágyak korlátaitól mentesen utazni az asztrális síkok között. A zaklatott lelkek két világ között rekednek, és ha hátrahagyott szeretteik minduntalan imáikkal, bánatukkal vagy beteljesületlen szerelmükkel hívják őket, vagy megkísérlik felvenni velük a kapcsolatot, folyamatosan letérnek útjukról. A léleknek aludnia kell az asztráltestben, mint egykor az anyaméhben, a békés halál pedig ezt teszi lehetővé.
Az utolsó film lepereg előttünk
Ugyanakkor ott van az, amikor egy villanásban megjelenik előttünk az életünk. Mivel ezt olyan emberek tapasztalták meg, akik a halál küszöbén álltak, például majdnem vízbe fulladtak, az átmenet részének kell lennie, amely önmagában nem kapcsolódik a halálhoz. Gyermekkoromban egyszer sem hallottam erről, de később találkoztam egy orvossal, aki elmesélte, hogy Ausztráliában, a Nagy Korallzátonynál egyszer kis híján vízbe fulladt. Békés élményként írta le az esetet, amelyet az egész életét átfogó, hirtelen felbukkanó képsorok kísértek – nem annyira filmhez, mint inkább diavetítéshez hasonlóan, mondta. (Nem tudom, hogy nyugtalan lélek lett volna-e, ha az életmentők nem érnek oda idejében hozzá.) A szvámik kimerítően írnak az élet utáni létről és az oda vezető átmenetről; sokuk szerint életünk felvillanó képeinek áttekintése egy meghatározott karmikus folyamat. A karma úgy tekeredik a lélek köré, mint fonal az orsóra. Ez az életvonalunk, az előttünk álló események sorozata, amely évről évre úgy bontakozik ki, ahogyan karmánk megszabja. Amikor valaki a hirtelen halál lehetőségével találja szemben magát, a fonal gyorsan kibomlik, és az illető már megtörtént események képeit látja. Ebben a képsorozatban csupán a jelentős karmikus pillanatok válnak láthatóvá. Ha az ember hetekig vagy hónapokig haldoklik, a karma lassan tekercselődik le. Az illető talán mélyen elmerül a múltban, és azon elmélkedik. A halál pillanatában, az asztrális síkra lépve megjelenhet egy gyors karmikus összefoglaló, amelynek a képei úgy peregnek le, mint film a tekercséről. Ám a puritánok Indiában ezt a jelenetet is puszta káprázatnak látják. Ez a jelenség, amikor egy pillanat töredéke alatt felvillan előttünk az életünk, mondják, azt jeleníti meg, hogy minden másodperc magában foglalja a teljes örökkévalóságot. A lélek két testet öltés közötti mély álma során a fizikai testben szerzett emlékek mindegyike lenyomatot hagy a lélekben, létrehozva a karmikus programot, amelyből majd kialakul jövőbeli egyénisége. Ilyen módon egy egész élet emlékeinek a sűrítményéhez jut a lélek szunnyadó állapotában.
Szellemi gyakorlat – elalvás előtt
Mindmáig végzek egy szellemi gyakorlatot, amely abból áll, hogy elalvás előtt az ágyban fekve áttekintem a nap eseményeit. Ezt fordított sorrendben teszem, éppen azért, amiért a karma is így bomlik ki: hogy megértsük, és megbékéljünk mindazzal, ami velünk történt. Érzésem szerint a halottnak is biztosítani kell erre a lehetőséget, akár a lélek álmában vagy a karmikus jelenetek újrajátszásának megtekintésével. A lélek szunnyadásának időtartama változó, attól függ, hogy mennyire volt fejlett a halál pillanatában. Ennek az alvásnak az a legfőbb célja, hogy a lélek megváljon kötődéseitől, majd a fejlettségi szintjének leginkább megfelelő asztrális rezgéstartományban vagy síkon ébredjen fel. Miután felébredt, csak számára ismerős létsíkra léphet. Ha fejlettségi szintünknél magasabb síkra próbálnánk hatolni, összezavarodnánk, és kellemetlenül éreznénk magunkat. Ugyanígy visszafelé sem haladhatunk fejlődésünkben: csak előre vezethet az út. Az alvó lelket egyfajta védőburok veszi körül. Amikor felébred, leveti burkát, amely idővel elenyészik. Asztrális utazásuk során a lelkek más lelkekkel találkoznak, amelyek hasonló fejlettségi szinten rezegnek. Olyanok is az utunkba akadhatnak, akikkel fizikai életünkben is találkoztunk, már amennyiben azonos hullámhosszon vagyunk. A legtöbben hőn vágyakoznak rá, hogy a túlvilágon együtt lehessenek szeretteikkel. Lelkük nem sodródik keresztül az asztrális környezeten, hanem maga a szeretet vezeti. A szeretet rezgés, amely jóval az emberiség születése előtt is létezett. Az irányítottság elve viszont nagyon is emberi: oda megyünk, ahova legmélyebb vágyaink visznek. Amikor a Szellem a fizikai tárgyak világában mozog, rezgése igen lassú és sűrű, már-már mozdulatlanná dermeszti a test fizikai burka. Ha nagyon magas rezgésszámon van, a Szellem akkor is mozdulatlan, mert csak a tiszta tudatosságot tapasztalja – vagyis saját magát. E két szélsőség között létezik a teremtés tartományainak teljes sora. Az asztrális világban a lélek szándéka szerint ellátogathat a saját rezgésénél alacsonyabb szintű síkokra, a magasabbakra azonban csak további fejlődésével juthat el, ami nagyjából ahhoz hasonlít, mint amikor egyre finomabb rostán szitálunk valamit, és minden szemcse visszajuthat a durvábbak szintjére, de tovább csak akkor mehet, ha már megfelelően finommá vált. A Szellem, amelynek nincsen alakja, a létezés összes síkját áthatja. Tudatosságunk szintjétől függően a Szellem bármilyen alakot magára ölthet. A saját mennyországainkat, poklainkat és tisztítótüzeinket vetítjük, amelyeken mind a fizikai, mind az asztrális síkokon keresztülutazunk. Ha a fizikai világban házat szeretnénk építeni, téglákat kell szereznünk, amelyeket egymás tetejére helyezünk, és így tovább. Az asztrális világban mindössze el kell képzelnünk a kívánt házat, amely minden részletében látszólag ugyanolyan valóságosként és szilárdként fog megjelenni, mint amelyik a fizikai világban van. Az asztrális síkon a szenvedés és az öröm a képzeletben jelenik meg, noha valósnak tűnik. Aki ebben a világban hitetlenkedő volt, ironikus módon valószínűleg az asztrális síkokon is az marad; nem fogja felismerni, hogy éppen azon a síkon van, amelynek a létezésében nem hisz. Az asztrális világban olyan testet foglalunk el, amellyel előző fizikai életünkben a leginkább azonosultunk. Mivel ez egy képzeletbeli test, asztrális életünk során megtarthatjuk, de meg is változtathatjuk. A fejlődés a fizikai és az asztrális síkokon egyaránt fokozatos, idő kell hozzá.
Deepak Chopra: Élet a halál után Édesvíz Kiadó Megjelenés éve: 2008 Méret: 135 x 205 mm Terjedelem: 256 oldal Ár: 3290 Ft
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
