Számos ország, illetve kultúra létezett, ahol a lány- és nőrablás szinte teljesen normális eseménynek számított. Mindenki a helyi szokások közé sorolta, a vitás helyzetek természetes elintézési módjának tekintette.
Ennek aztán itt-ott nyoma maradt a jogszabályokban, a népszokásokban, és persze a régi irodalmi és képzőművészeti alkotásokban.
Az istenek sem voltak jobbak
Az ókorban a nőket nemegyszer azért rabolták el, hogy rabszolgaként kereskedjenek velük. Ez a sors persze a férfiakat is elérte, még gyakrabban, mint a nőket. Talán nem csoda, hogy ugyanezt tették már az ókori istenek is. A legismertebb Zeusz és Európa esete. A római jogban raptus puellae-nek nevezett cselekedet nem állt messze a főistentől sem. Hogy a neki nagyon is tetsző királylányt megszerezze, Zeusz egyszerűen bika testét öltötte magára és úgy ragadta el a lányt. De ugyanezt tette a Hádész, az alvilág istene is. A régi időkben nemegyszer szerelmi okból is raboltak nőt. Ha a lányt nem adták feleségül a kérőnek, az udvarló elvette erővel. Jellemző, hogy már a híres babilóniai király, Hammurabi törvénykönyve – amely Krisztus előtt majdnem 1700 évvel keletkezett – halállal bünteti, ha valaki férjes asszonyt elrabol és megerőszakol. A nőrablás tehát meglehetősen gyakori lehetett már idestova négyezer évvel ezelőtt is? Az irodalomból a legismertebb az elrabolt királyné, Szép Heléna esete, akinek szülei – a legenda szerint – maga Zeusz főisten és Léda voltak. Az egész trójai háború nőrablással kezdődött. Meneláosz görög király feleségét ugyan elrabolták a trójaiak, de később szörnyű árat fizettek érte. Az ellenség kiirtotta a város szinte teljes lakosságát, csak néhányan menekültek meg (ők alapították Rómát). A teljes cikket itt tudod elolvasni >>>
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
