Az íráselemzés tükröt tart elénk!
Az íráskép elemzéséből sok minden kiderül rólad. Ezen belül az aláírás kiemelt jelentőségű, hiszen az a kézjegyünk, a kép, amit mutatunk magunknak a világról, az „ego” megtestesülése, nem csak azt mutatja meg, milyenek vagyunk, hanem azt is, milyenek szeretnénk lenni…Fontos, hogy a jeleket együttesen kell értelmezni, mert árnyalják egymás jelentését.
Merre dőlnek a betűk?
Ha balra: racionalitásra utal, az illető megfontolt, ugyanakkor kissé rugalmatlan is.
Ha jobbra: emocionális, heves temperamentum, érzelmes, szenzibilis személyiség.
Ha állnak a betűk, az illető racionális, inkább a szívére hallgat, mint az eszére.
A betűk formája
Ha túlságosan szögletes, akkor makacs, merev, hajthatatlan, ám hűséges és megbízható emberre utal. Ha fonalas, széthúzott, nehezen olvasható, akkor az illető kapkod, siet, idegességre hajlamos, néha kissé felületes lehet, ugyanakkor nagyvonalúságra, kreativitásra is utal.
Családi és keresztnév
Itt azt kell vizsgálni, hogy melyikek adunk nagyobb nyomatékot? A családhoz való erős kötődést mutatja, ha esetleg még díszítéssel, kacskaringóval nyomatékosítjuk is vezetéknevünk leírását – míg erősebb individualizmusra utal, ha a keresztnévvel tesszük ugyanezt.
Olvashatatlan szignó
Utalhat arra, hogy az illető kapkod, de kreativitást is jelezhet a különlegesen kialakított kézjegy.
Felfelé, vagy lefelé?
Ha az aláírás egésze lefelé lejt, pesszimizmusra utal – míg ha felfelé ível, optimista személyiséget jelez.
Paráf, azaz díszítés
A keret szimbolikusan védelmet nyújt, az aláhúzás nyomatékosít, fontosságot jelöl, a nagy betűk kacskaringós vonalakkal ellátva arra utalhatnak, hogy az illető szeretné felhívni magára a figyelmet, és vagy tele van önbizalommal, vagy erre vágyik…