Az Amerika-szerte híressé vált don Juan Matus is olyan varázsló volt, aki a mágia útján gyógyított. Elképzelése szerint amit mi külvilágnak hiszünk, csupán a létező számos világok egyike. Ahhoz, hogy valaki érzékelését a megszokottól a nem szokványos való
Évtizedekkel ezelőtt egy Vietnamban katonaként szolgált férfi csak út tudta tompítani emlékezetében a háborúban átélt borzalmakat, hogy drogos lett. Amikor már azt hitte, semmi nem számít az életében, találkozott egy lánnyal. Szerelmes lett és tudta, ha nem szabadul meg a narkótól, mindent elveszít. De bármennyire próbált leszokni a kábítószerről, nem sikerült neki. Szerencséjére azonban megismerkedett az indián varázslóval. Az öreg végighallgatta és azt mondta: a sok szenvedéstől lyukas lett a lelked. Ezekbe a lyukakba beköltöztek a rossz szellemek. Befoltozom a lelkedet, és meggyógyulsz. Így is lett. A férfi soha többé nem nyúlt kábítószerhez. A sámánista gyógymódok az indiánok körében és az ázsiai népeknél napjainkig fennmaradtak. A magyar népi gyógyászatból a civilizáció ugyan igyekezett kiirtani, de azért a nyomai itt-ott fellelhetők. Az erdélyi asszonyok például még a közelmúltban is alkalmazták az ősi gyógyító technikákat: keresztet vetettek, aztán sámánista szertartásba kezdtek. Ma viszont úgy tűnik, a lélekgyógyászok rehabilitálják az ősi gyógyító rítusokat. Jeles pszichiátriai konferenciákon egy-egy szaktekintély tart bemutatót a sámánok által alkalmazott módszerekből. A szakemberek ugyanis arra az álláspontra jutottak: az ősi gyógyító technika – a lélekgyógyászat nyelvére lefordítva – a pszichiátriai rendelőkben nagyszerűen alkalmazható. Állítják: a modern kultúra nagy vesztesége, hogy kiirtotta a természeti népeknél mindennaposnak számító rítusokat, amelyek segítenek a tudatalattiból felhozni a testet-lelket károsító élményeket.
Sámándobbal a rendelőben
A tapasztalatok azt mutatják, hogy szigorú feltételek mellett a sámánok több évezredes gyógymódja sokat segít a pszichés betegségek kezelésében, sőt, a drogról leszokni vágyók körében is eredménnyel alkalmazható. A dobnak a sámánizmusban különleges szerep jut: ez az a ?jármű”, amely a sámánt a másik világba ?szállítja”. Ezért is azonosítják gyakran lóval vagy másfajta állattal… – állítja Nevill Drury, a téma amerikai szaktekintélye. – A dob tehát egyfajta közlekedési eszköz: monoton ritmusára ?lovagol be” a sámán a felső és alsó világokba. A dob hangja az összpontosítás eszközéül szolgál. A koncentráció és az elszántság légkörét teremti meg, lehetővé téve, hogy mély eksztázisba essen, amint figyelmét a belső lélekutazásra irányítja. Magyarországon Czaga Orsolya és Elekes Gábor pszichológus indított sámánrítusokat használó doboló-csoportot a skizofrén, depressziós és szenvedélybetegek számára. A dobolással ugyanis könnyen elérhető a megváltozott tudatállapot.
A korabeli sámánt általában a közösség, vagy egy-egy beteg kérte fel az ?utazásra”, a pszichológus által vezetett csoportban viszont a tagok saját problémájuk megoldását, testi-lelki-szellemi egészségük megőrzését, fejlesztését célozzák meg a megváltozott tudatállapotban tett ?utazás” révén – foglalja össze röviden a módszer lényegét a két pszichológus. Eksztázisba esni és ebben a tudatállapotban járni-kelni fantasztikus élmény – állítják, akik részt vettek már ilyesfajta foglalkozáson. – A belső utazás során nem az ismerős tárgyak, emberek, események láthatók más szemmel, hanem az éber tudat eddig sosem látott tájakra viszi el az ?utazni vágyót”. Tehát repülhet az ember narkotikumok nélkül is. Ráadásul nemhogy rongálná a szervezetét, inkább segíti a lelki harmónia kialakítását, a tudatalatti és a tudatos gondolkodás egyensúlyba hozását.
Zsebben hordható mennyország
– Kevesen jönnek ki a drogozásból élve. Nekem sikerült. A dob hangja segített – meséli G., aki már hét éve ?tiszta”. A kábítószerezésbe a kíváncsiság vitte a lányt: új élményekre vágyott. Mákteával kezdte. A hatása hasonló a marihuanáéhoz, de sokkal intenzívebb, és már néhány nap alatt kialakulhat a függőség. Sokan már egyetlen alkalom után belehalnak, ha nem jutnak ismét a szerhez, mert a légzésük, a keringésük megbénul. A mákteától szinte egyenes út vezetett az ópiumon keresztül a heroinhoz.
G. szerint a legnagyobb baj az, hogy ugyanaz a díler árulja a heroint és a füvet is. A kábítószer-kereskedők célja az, hogy a lehető legrövidebb úton eljusson a beetetett balek a legdrágább szerhez. Egyre szemetebb anyagokat dobnak piacra – mondja -, ezért akár egyetlen éjszaka alatt drogossá válhat bárki. Én is kipróbáltam mindent, amihez hozzáfértem. Az LSD megszeretteti magát, de ez az egyik legszemetebb anyag. Olyan állapotba kerül tőle az ember, mintha horrorfilm főszereplője lenne, azzal a különbséggel, hogy meg is teszi mindazt, ami a filmben lepereg. A leggonoszabb erőket szabadítja fel az ember lelkében, sokan megőrülnek tőle. Van, aki dührohamot kap, más esetleg tömeggyilkossá válik. G. megpróbálkozott a gyilkos galóca levével is. Ez is meglehetősen veszélyes, mert aki eltéveszti az arányokat, az belehal. – Még békát is nyaltam! De komolyan! Van egy dél-amerikai faj, amelyik izgalmi állapotban hallucinogén anyagot termel. Megrángattuk a lábánál fogva, aztán megnyaltuk a hátát és vártuk a hatást. A legszörnyűbb a calípso nevű anyag volt. Ezt állatkísérleteknél használják. Úgy fél órára teljesen küti az embert, a tudat és az egész test megszűnik erre az időre. Ilyenkor megéltem a saját halálomat. Rettenetes állapotba kerültem tőle, többé nem is próbáltam. Az utolsó pillanatban szálltam ki. A lökést az adta, amikor mákteától kábultan végignéztem, ahogyan a barátnőm háromnegyed órán keresztül keresi a testén a helyet, ahová beadhatná magának a heroint. Zokogva, őrjöngve próbálta megszúrni magát. A kezén-lábán található ereken már tűszúrásnyi ép hely sem maradt, ezért a nyaki ütőerét célozta meg, majd a nyelve alatt is megpróbálta, de nem sikerült beszúrnia a tűt. Néztem révülten, és tudtam, hogy napokon belül én is ilyen leszek. Egyik tiszta napomon megkértem a barátomat, hogy zárjon be a lakókocsiba és ne engedjen ki, bárhogyan is könyörgök neki. Egy hétig voltam bezárva. A pokol lehet ilyen. Haldokoltam. Elviselhetetlennek tűnő fizikai és pszichés tüneteket okozott az elvonás. De túléltem. G-nek az utolsó pillanatban sikerült kiszállnia. De úgy érezte, hogy valami kell a szer helyett. Valami, aminek a segítségével pótolhatja a hiányt, újra repülhet, ismét megváltozott tudatállapotba kerülhet és utazhat, immár narkó nélkül. Ekkor került a sámáncsoportba.
A lélek utazása
Az indián gyógyító körül általában csónak alakban állnak a dobolók, és a sámánt ez a ?hajó” repíti az alvilágba vagy a felsőbb régiókba, hogy segítséget hozzon a betegnek, vagy ahogy ő mondja: ?megtalálja az elveszett lelkét.
A Czaga Orsolya és Elekes Gábor által vezetett foglalkozás is ehhez hasonlóan zajlik. A doboló-csoport körben áll, a résztvevők egymás kezét fogják. Az érintés a megkapaszkodás biztonságát adja, önmaguk, a csoport, a környezet és az univerzum egységének érzését teremti meg. Ezt követi a csörgőzés, ami a zavaró gondolatokat és érzelmeket űzi el. Így készítik elő a fantázia szabad útját, amin végigmenve a beteg az úgynevezett segítőkkel találkozik. Van, aki saját csörgőt készít, hogy a többiektől jól elkülöníthető, egyedi ritmussal szabadíthassa fel a mély érzéseket a lelkében. Nagyon fontos az egyre fokozódó ritmus. Ezen a ponton a tudat a magzati állapothoz hasonló. Akik már próbáltak valamilyen drogot, azt állítják, hogy a dob ritmusára tett utazás legalább olyan érdekes, színes, izgalmas, esetleg félelmetes, mint amit hallucinációjuk közben átéltek. A dobpergés, a csörgők ütemes hangja a képzeletet ébreszti, a tudatalattit szabadítja fel, és a segítőket, az ?erőállatokat” hívja elő. A mesékben is gyakran szerepelnek a segítő állatok, amelyek emberi módon viselkednek, emberi nyelven beszélnek, és olyan eszességet és tudást árulnak el, ami az emberét is túlszárnyalja. Ezek kulcsfigurái a munkának, mivel állandó szövetségesként dolgozhat velük a beteg. A dob hangjának segítségével a nem hétköznapi valóságban járhat. Az utazásról dobszó hívja vissza a résztvevőket. Ekkor az élményeiket írásban rögzítik, később le is rajzolják, meg is festik. A pszichológus, a csoport vezetője pedig segít értelmezni a rajzokat. Ha nem sikerül megfejteni az utazás alatti élményeket, akkor a pszichológus is ?utazást tesz”, hogy választ kapjon betege kérdéseire.