Swedenborg – tudós és látnok

Ragyogó tudományos pálya

Swedenborg Stockholmban született 1688. január 29-én, egy lutheránus tábori lelkész és felesége harmadik gyermekeként. Emanuel már fiatal korában klasszikus latin nyelven verselt, miközben addig megoldhatatlannak hitt matematikai műveletek megfejtésével múlatta az időt. Huszonegy esztendősen filozófiai doktorátust szerzett, majd ötéves európai tanulmányútra indult. Amikor visszatért Svédországba, már több nyelven beszélt. Hozzálátott az első svéd tudományos folyóirat szerkesztéséhez és kiadásához, emellett földrajzi és matematikai tanulmányokat publikált. Élete első szakaszában, 1743-ig Swedenborg sikerben és elismerésben fürdött. Sokoldalú érdeklődése és tudása nyomán tucatjával kerültek ki keze alól a tudományos (anatómiai, ásványtani, geometriai, biológiai, paleontológiai, stb.) munkák, ezen kívül Leonardo da Vincihez hasonlóan különféle találmányokon dolgozott: repülő szerkezetek, tenger alatt közlekedő járművek, önjáró kocsik tervein. A szentpétervári, az upsalai, és a stockholmi akadémia egyaránt tagjai közé választotta.

A szellemvilág hívása

1743-1744-ben azonban óriási változás következett be az életében. Ennek a változásnak dokumentuma az Álomnapló, amely részletesen tudósít arról, hogy Swedenborg miként részesült abban a kivételes ajándékban, hogy betekintést nyerhetett a szellemi világ jelenségeibe. Ahogy ő maga vallott erről: ebben az esztendőben az Úr fölnyitotta a szemeit, megmutatta neki a spirituális világot, lehetővé tette, hogy lelkekkel és angyalokkal társalogjon, és ez az állapot élete végéig elkísérte. Rendíthetetlenül meg volt győződve arról, hogy az ő missziója megismerni, és az emberekkel megismertetni a szellemi világot, valamint felkutatni és értelmezni a Szentírás szimbolikáját és valódi értelmét. Onnantól fogva egész életét ennek a célnak vetette alá: lemondott társadalmi pozícióiról, megtanult héberül, eredeti nyelven olvasta a Bibliát, teológiai és egyéb vallási iratokat és szövegeket tanulmányozott, és elmélyül azokban a látomásokban, amelyeket ő nem látomásoknak tartott, hanem úgy tekintett rájuk, mint a túlvilágon tett kirándulásokra. Akik korábbról ismerték a tudóst és munkáit, hitetlenkedve fogadták eme kijelentéseit, és biztosak voltak benne, hogy a kiváló elme megzavarodott. Holott Swedenborg egyáltalán nem viselkedett őrültként, és a túlvilág szerkezetéről, felépítéséről, törvényeiről szóló leírásaiban ma is az a megdöbbentő, hogy egyáltalán nem egy tébolyult elme képzelgéseiként hatnak: szakszerű, tárgyilagos értekezések, amelyek az olvasóra bízzák, hogy mit fogad el. Többek között a nagy filozófus, Kant is elküldte egy barátját Stockholmba, aki alaposan utánajárt egy akkoriban sokat emlegetett esetnek, miszerint Swedenborg érintkezésbe lépett egy özvegyasszony nemrég elhunyt férjének szellemével, és ennek segítségével találták meg a házban elrejtett családi vagyont. Kant egy levelében arról számolt be, hogy Stockholmba küldött barátja a történet minden szavát bizonyítottnak látta. Egy másik levelében Kant arról ír, hogy Swedenborg előre látta az 1759. szeptemberi stockholmi tűzvészt. Az Álomnaplóban ábrázolt fordulat nyomán Swedenborg látványosan szakított korábbi életével. Svédországból Londonba költözött, és a következő harminc esztendőt azzal töltötte, hogy hol angyalokkal és démonokkal társalgott, hol pedig írt. Korábban gyűjtött vagyona, gazdagsága révén megtehette, hogy élete hátralevő részét csak az írásnak és filozófiai eszmerendszere kidolgozásának szentelje.

Őrült vagy zseni?

Munkáinak meggyőző ereje abban a szenvtelen és racionális hangnemben áll, ahogyan a túlvilágon tett tapasztalatairól beszámol. Szokás őt misztikusnak tekinteni, ám valójában soha nem állt a 18. század egyik misztikus társasága és eszméje mellé, sem tettekben, sem gondolataiban nem csatlakozott az illuminátusokhoz, az okkult szellemidézőkhöz, vagy a szabadkőművességhez. Ellenben hitt abban, hogy Isten arra szemelte ki őt, hogy az emberekkel megismertesse a valóságot. Ez a valóság Swedenborg számára maga az objektív tényszerűség. Nála nem szubjektum vagy hit kérdése mindaz, amit ábrázolt: a túlvilágon tett utazásairól beszámolókat írt, tudósított a menny és a pokol szerkezetéről, aztán az ott tapasztaltakat továbbgondolva építette fel páratlan világképét. Swedenborg azért tanult meg héberül, hogy a Bibliát eredeti nyelven, a fordítások nyomán rárakódott áttételektől és ferdítésekről mentesen olvashassa. Meg is találta benne elméletének bizonyítékait. Az ő számára ugyanis a Biblia nem teológiai példázatok és vallásos szövegek gyűjteménye, hanem összefüggő történet, amely irodalmi eszközökkel szól a spirituális világ természetéről, illetve az ember lelki fejlődéséről. Swedenborg szerint a Biblia különféle könyveinek és történeteinek igazi értelme akkor nyilvánul meg, ha megfejtjük az ott olvasott metaforákat és példázatokat. Ezután válik megismerhetővé az Úr üzenete, és az embernek a fizikai és a lelki világban betöltött szerepe.Ebben az eszmerendszerben az Úr az abszolút felismerhető és megkülönböztethető egyetlen princípium, aki biztosítja azt, hogy a világmindenség alapvető törvényei minden időben és minden helyen ugyanazok legyenek. Tehát a világon mindent ugyanazok az elvek és szükségszerűségek irányítanak. Ezen elvek mozgatórugói: a végtelen szeretet, a bölcsesség, és az erő, amelyek csak egymással összekapcsolódva képesek beteljesíteni az isteni akaratot. A szeretet hatástalan a bölcsesség nélkül, a bölcsesség tehetetlen a szeretet nélkül, és a kettő együtt alkotja azt az erőt, amely az Úr az akaratát véghezviszi. Swedenborg külön kiemeli a szeretetet, mint minden isteni és spirituális eredetű dolog esszenciáját: szerinte az életnek a szeretet az alapvető forrása, és minden olyan dolog, amiből hiányzik a szeretet, ellenkezik az élettel és az isteni akarattal. A szeretet tehát az emberi létezés alapvető energiája és szubsztanciája is. Az ember karakterét szándékai formálják, és akkor felel meg leginkább az isteni akaratnak, ha törekszik a szeretetre. Swedenborg hangsúlyozza a házasság fontosságát is: számára a házasság intézménye a szeretet és a bölcsesség egyesülését testesíti meg, amely által létrejön az Isten akarata szerint való, és az Isten képéhez hasonlító egység. Ahogy a kettő több az egynél, ugyanúgy a férj több, mint a férfi, és a feleség több, mint a nő. Swedenborg fontosnak tartja az ember képességét a szabad választásra. A választás abból áll, hogy az ember elfogadja, vagy elutasítja az Úr akaratát. Elméletében a fizikai világ az a terep, ahol az ember választ. Ám ha elutasítjuk Isten akaratát, elesünk a világ alapvető törvényszerűségeitől, és az egyetemes szereteten és bölcsességen kívül találjuk magunkat. Swedenborg hangsúlyozza, hogy a fizikai világ is azon elvek alapján működik, mint a szellemi, hiszen az univerzumot minden időben és helyen ugyanazok a törvények irányítják: a természeti törvények a spirituális szabályok földi leképezései. Tanításainak másik fontos sarokköve az értelem. Szerinte nem elég jónak lenni, fel is kell ismernünk az Úr akaratát. Az értelmünkkel kell rájönnünk arra, hogy mit akar velünk vagy másokkal az Úr. Az embernek tehát ahhoz, hogy Isten szándékát beteljesítse, nem csupán erkölcsi értelemben, hanem intellektuálisan is szüksége van a megváltásra.

Látogatás a szellemi dimenzióban

Máig legnagyobb érdeklődésre számot tartó munkái azok, amelyekben tárgyilagos hangnemben tudósít a szellemi világban tett utazásairól. A Menny és pokol látottak és hallottak szerint című könyvében részletesen beszél arról, hogy milyen a túlvilág. Az ábrázolás egyik újszerűsége az, hogy míg a korábbi – és részben máig élő – elképzelések a túlvilágot valamiféle ködös helyként jelenítik meg, Swedenborg szerint a szellemi világban sokkal élénkebb az érzékelés, mint a fizikai világban. Több a szín és több a forma, minden konkrétabb és jobban érzékelhető. A túlvilágon is emberek élnek, mégpedig angyali és démoni formában. Az angyalok és a démonok ugyanis nem Isten sajátos teremtményei, hanem emberek, akik átkerültek a szellemi világba, és ott vagy angyallá, vagy démonná váltak. A pokol és a menny együttesen alkotnak egyensúlyt. A mennyországba vezető útról Swedenborg így írt: „Amilyen mértékben összeköttetésben van az ember a mennyel, olyan mértékben nyílnak ki lelkének magasabb térségei, és egyre jobban látja, mi a hamis és igazságtalan, és ahogy eszerint cselekszik, úgy űzi ki a sötétséget magából. Ebbe az állapotba az ember szabadságánál fogva bármikor beléphet és ott az Úr minden jóval elárasztja. Ezt a mennybe vezető utat keskenynek nevezik, nem azért, mert nehézkes, hanem mert kevesen találják meg!” Azt vallotta: nem mindegy, hogy földi életünkben hogyan kapcsolódunk magasabb lényünkhöz, de a világból nem elvonulni kell, hanem élni az életet. „A mennybe vezető élet nem a világtól elvont, hanem a világban való élet. A szeretetmunkásság nélküli kegyes élet nem vezet a mennybe. A cselekvő szeretet élete vezet oda, amely abban áll, hogy minden hivatásban, foglalatosságban bensőnkből, őszintén, igazán cselekedjünk.”

Hatása az utókorra

Emanuel Swedenborg 1772. március 29-én hunyt el Londonban. Halála előtt néhány londoni lelkész megpróbálta rávenni arra, hogy vonja vissza tanításait, hiszen nemsokára Isten ítélőszéke elé lép. Swedenborg azt válaszolta, hogy ő semmit nem vonhat vissza, mivel mindaz, amit leírt, a színtiszta igazság. Néhány nappal a halála előtt előre közölte halálának időpontját. A londoni svéd temetőben helyezték nyugalomra, majd 1908-ban a svéd kormány hazaszállíttatta földi maradványait, és az upsalai székesegyházban találta meg végső nyughelyét. Érdekes módon Swedenborg sokkal kisebb hatást gyakorolt mind a saját korára, mind a későbbi korokra, mint amennyire újszerű volt a gondolkodása. Ugyanakkor nem is maradt teljesen hatástalan, hiszen a már említett Kanton kívül Goethe, Schiller, Schopenhauer, Heine, Blake, Balzac és mások munkáiban is fellelhetőek gondolatai. Swedenborg új egyház létrehozására irányuló elképzelései nem valósultak meg. Olyan egyházat szeretett volna, amely a szubjektív hit elvetésével visszatér a keresztény vallás gyökereihez, és relatív igazságok helyett objektív, egyetemes igazságokat hirdet. Talán maga Swedenborg sem bízott igazán a megvalósulásában. Ő ugyanis nem hitt az emberi jóságban, és egész életében bizalmatlan volt minden olyan kezdeményezéssel szemben, amely az emberi ösztönökre és érzelmekre építve igyekezett valamiféle messianisztikus, misztikus dologgal fellépni.