A házunk elé néhány hónappal ezelőtt szelektív hulladékgyűjtőt állítottak. A sárga szórólapra is emlékszem, amit – mintegy megnyugtatásul- a kezembe nyomtak. Ez állt rajta: ” A szemét, a szemét… NEM BÁNTJA A SZEMÉT?” Találó kis rím volt, nem vitás, de m
A következő hetekben a házunk előtti, korábban tiszta, zöld fűvel borított területet ellepte a hulladék. Az ablak előtt ácsorogva szájtátva néztem, amint autógumikat, ágybetéteket, rőzsekötegeket, sittet, rozsdás vasdarabokat és különféle NEM ODA VALÓ szemeteket szórnak az emberek a színes kukák mellé, elé, mögé, sőt az úttestre, majd később közvetlenül a házunk elé. Először csendben és udvariasan szóltam, majd szépen kértem, aztán üvöltöttem, hogy ne tegyék – természetesen eredmény nélkül. Aztán belefáradtam, és megpróbáltam beletörődni, hogy ezen túl egy szemétdomb mögött fogunk élni. (Amúgy más helyeken, például a XII. kerületben, konkrétan az Önkormányzat előtt a saját szememmel láttam, hogy vannak emberek, akik ezeket a szelektív gyűjtőhelyeket képesek NORMÁLISAN használni. Nálunk miért nem tudják?) Aztán tovább próbálkoztam. Felhívtam a prospektuson szereplő FKF Rt. zöld számát, akik tájékoztattak, miszerint rendszeresen ürítik a tárolókat, de a nem odavaló hulladékkal nem tudnak mit kezdeni. Említettem nekik, hogy úgy hirdették a programjukat, miszerint ” A tiszta lakókörnyezet kellemes, jó közérzetet biztosít”, és ehhez képest az utcánkat elárasztotta a szemét, a szétszakadt zsákokból árad a bűz, az úttest pedig járhatatlan a szétszórt üvegszilánkoktól. A vonal végén lemondó sóhaj, majd a szokásos hárítás következett. – Ezzel a problémával forduljon az illetékes Önkormányzathoz, ez nem a mi dolgunk.
Az emberek pedig csak jönnek, és ugyanúgy ledobják a nem ide való szemetet a kukák mellé, mint korábban, majd autóba vágják magukat és elhajtanak. Ilyenkor csak nézem őket és elmerengek. Vajon belegondoltak-e már, hogy milyen érzés lenne mindezt a SAJÁT OTTHONUK ELŐTT látni? Milyen lenne minden hajnalban a dübörgő zajra, csörömpölésre és ordítozásra ébredni (mert bizony más lakóknak is elfogyott már a türelmük). Eddig szépen éltünk, egy szép kerületben. Azt gondoltam, sőt büszke voltam arra, hogy a mi környékünkön az emberek odafigyelnek egymásra és a környezetükre.
Ma már tudom, hogy tévedtem, és az itt élők nagy része (tisztelet a kivételnek) fényévekre van attól, hogy felelősségteljesen és becsületesen éljen. Nem változtathatunk a dolgokon addig, amíg képtelenek vagyunk felelősséget vállalni a tetteinkért, és vállat rántunk a társadalom közös problémái felett. De mondja meg valaki, hogy akarunk mi nyugati színvonalon élni? Miről beszélünk, amikor még egy szemetes edényt sem tudunk rendeltetésszerűen használni?
Biatorbágyon és más vidéki városokban meg tudták oldani, hogy a szelektív gyűjtők tiszták és rendezettek legyenek. A hét megadott napjain az emberek szelektív zsákokba gyűjtve kikészítik az elszállításra kijelölt hulladékot. A műanyag flakonokkal megpakolt zsákok katonás sorrendben várakoznak a gyűjtő kocsira, majd délutánra nyomtalanul eltűnnek, és az utcán rend és tisztaság honol – lehet biciklizni, babakocsikkal sétálni, kisgyerekekkel labdázni, játszótérre menni, parkokban üldögélni. A külföldi példák még szembetűnőbbek: a szomszédos osztrák városok rendezett utcaképéhez ma már ugyanúgy hozzátartozik a szelektív hulladékgyűjtés fogalma, mint a teraszokon lecsorduló muskátlik képe. Csillog-villog az egész város. Nálunk miért nem lehet rendben tartani a köztereket? Ordódy Eszter