Természetes vágyunk, hogy egyre egészségesebben éljünk, a megannyi rossz szokást elhagyjuk, hogy életünk folyamán mi magunk is egyre jobb emberekké váljunk. Bármennyire is tisztán látjuk azonban a „rosszat”, amit át kell alakítanunk, amitől meg kell válnu
A jól ismert közmondás szerint az örömöt legalább olyan nehéz elviselni, mint a bánatot. Ugyanígy a pozitív változás is legalább annyi feszültséggel jár, mint a negatív. A pszichológia részletesen foglalkozik a „kényelmi zónával”, ez az, amiben a legjobban, a legnagyobb biztonságban érezzük magunkat. Ezek a megszokott életkeretek, a megrögzült szokások, amiket lehet, hogy nem mindig érzünk vonzónak, valahol csak a „mieink”, és tudat alatt is ragaszkodunk hozzájuk. Ezért igényel gigászi erőfeszítést még a legkisebb változtatás is. A legtöbb nő még a frizurája megváltoztatásán is hónapokig képes tipródni, pedig hol van ennek a súlya a legdrámaibb átalakuláshoz, az élet és halál misztériumához képest! Az én-kép (amit mi saját magunkról vélünk) a személyiség talán legbonyolultabb „alkotórésze”. Komplikált folyamatok eredményeképpen összekovácsolunk magunkról egy képet, és ezzel azonosítjuk magunkat. A vallás, a pszichológia, a misztikus bölcseletek ezen az egy ponton mind egyet értenek abban, hogy ez bizony életünk legnagyobb tévhite. Mi magunk távolról sem vagyunk azonosak azzal a „képpel”, aminek magunkat hisszük! A reinkarnáció tanításában ez a kép, az én, az ego jelenlegi életünkben mint egyéniség játssza el aktuális életszerepünket a világ forgószínpadán. Ha elképzeljük, hogy a legkisebb változtatás is átfesti ezt az érzékeny önképet, talán jobban érthető, hogy miért rettentő nehéz megváltoznunk. Feltámadás – újjászületés A kereszténység alapvető tanítása az újjászületés, ami a „megtérés”, az Istenhez való „visszatérés” következménye. „Bizony, mondom néktek, nem mehet be a Mennyeknek országába, aki nem születik újjá víztől és lélektől”, tanítja Jézus. Hatalmas misztérium ez, hiszen már a Krisztus előtti összes misztikus beavatás is erre a teljes átalakulásra koncentrált. Aki újjászületik, az valami katartikus élményt él át, és szó szerint magára sem ismer. Miről is van szó? Az összes vallás és bölcselet úgy tartja, az ember – eltérően a Föld egyéb élőlényeitől, a növényektől és állatoktól – Isten „képére”, hasonlatosságára teremtetett. Sőt nemcsak hasonlíthat rá, hanem ahogy Jézus állította: a gyermeke lehet. Aki belegondol, mit is jelent ez valójában, az megdöbbentő eredményre jut. Eszerint a „megtéréssel”, a lelki átváltozással a halandó ember halhatatlan Isten-gyermekké, Isten-emberré változik! Ha valakinek már volt transzcendens tapasztalása, tudja, érti, hogy ilyenkor hatalmas erők működnek, és valóságos átalakulás történik. Az érintett egész gondolkodása megváltozik, másképp beszél, másképp cselekszik, mint korábban, és nagyon sokszor eddig ismeretlen „képességei” aktivizálódnak. Alighanem azért, mert egy másik erőtér, más dimenzió, más világ energiáját képes magába fogadni, ami felébreszti az addig csak szunnyadó képességeit, érzékszerveit. Szó szerint új lényként születik újjá! Vajon ennek az irracionálisnak tűnő változásnak lehet valamiféle racionális magyarázata? A génkutatás választ adhat rá Azt már kezdik pedzegetni a génkutatók is, hogy valamilyen kód építi fel a sejtjeinket, a szervek, az egész szervezet a rendelkezésünkre álló génkészlet alapján ölt anyagi formát. Ha ehhez aktivizálódik az Is??ten-gén, a szervezet képes lesz egyre magasabb rezgésű energia működtetésére. Szó szerint átalakul, minden sejt megújul. Induljunk ki abból: ha Isten gyermekévé leszünk, az ő családjához tartozunk. Minden családnak vannak testi és lelki jellegzetességei, hiszen a biológiai génjeinket a szüleinktől kapjuk. Isten gyermekévé lenni azt jelenti, tőle kapsz közvetlenül gént. Ez az újjászületés. Gyakorlatilag más fajú lénnyé válunk. Istentől születni azt jelenti, aktivizáljuk az Isten-gént. A Szentlélek nem más, mint egy hatalmas tisztaságú energia, ami nem kapcsolódhat csak úgy össze az emberrel – annak akarata nélkül. Amikor döntésünkre aktivizálódik ez az Isten-gén, fokozatosan áthangolódik az egész szervezet. A Szentlélek átmossa az embert. Új szívet kapunk – így írták körül a régiek? Az Isten-gén aktivizálásával egyre finomabb rezgésünk lesz, egyre újabb ismeretek jutnak el hozzánk, és olyan képességeink is lesznek, amelyekkel különös dolgokra leszünk képesek, olyasmire, amit úgy hívnak: csoda. Pál apostol részletekbe menően foglalkozik az „óem-ber és az új ember” dilemmájával a rómaiakhoz írt levelében. Mai nyelven úgy fogalmaznánk, az ego harcol a felettes énnel. A misztika úgy tanítja, az embernek van egy örök része, egy örök valója, egy énje, amit Isten lehelt belé, és van egy „földi”, halandó énje, az ego. Ez utóbbi az, aminek van személyi száma, lakáscíme, amit ruhákba bugyolál, aki nevet, sír, szeret, fél, vagyis ebben a téridőben létezik. Az örök részünket lehet, hogy sohasem ismerjük meg, mert ennek felébresztése „embernek lehetetlen”, ahogy Jézus tanítványai fogalmaztak. Az újjászületésében a Szentlélek a „bába”, mert e legszentebb és legtisztább erő közreműködése nélkül különben lehetetlen lenne. Valamikor a hajdani édenkertben történt, hogy a halhatatlan Isten-ember halandóvá vált. A kozmikus dráma meseszerűen maradt ránk, miszerint a „kígyó csábította tévútra az embert”, aki evett a tiltott Tudás Fájáról. Ki és mi lehet ez a kígyó, amely képes ekkora genetikai módosulást okozni? Alighanem maga a DNS-lánc. Ez a „kígyószerű” kettős spirál. A kígyóra „hallgatni” és „elbukni” nem lehetett más, mint hatalmas negatív átváltozás! Halhatatlanból halandóvá lenni. Ám ahogy a legtöbb vallási tanítás, a keresztény evangéliumok (örömhírek) is arról szólnak, hogy bizony van visszaút. A változás kétirányú! Az újjászületés, az Isten-gén aktivizálódása tehát valóságos visszaváltozás, genetikai „visszamódosulás”. Jézus legnagyobb tanítása ezért volt egyszerű: kérjétek a Szentlelket, aki visszavezet benneteket. Aki hisz, az nagyobb dolgokat vihet végbe, mint amiket nekünk földi élete során mutatott. Igazi csodákat. Ebből a perspektívából talán érthetőbbé válik, miért képesek egyesek látszólag megmagyarázhatatlan gyógyításra, hogyan tudnak a jövőbe vagy a múltba látni, a szokásos téridőnkön túli tartományokat is érzékelni. Ezeket a képességeket nevezzük ma paranormálisnak. Pedig ezek a képességek mindenki számára normálisak, vagyis mindennapiak lehetnének. Csak egy mustármagnyi igazi hit kellene hozzá.