Gyógyító állatok

Tudományosan bizonyított tény, hogy a lovak, a kutyák, a bárányok, a macskák és a kacsák segítik a gyermekek testi-lelki fejlődését, ezért az állatokkal való gyógyító terápiát mind szélesebb körben alkalmazzák a világon. Az állatterápia története a hatvanas években kezdődött. Boris M. Levinson amerikai pszichológus egy viselkedési zavarokkal küszködő kisfiút kezelt. Hónapokig nem tudta őt szóra bírni, mígnem egyszer a rendelésre kénytelen volt bevinni a kutyáját. A kutya hatására a gyermek feloldódott, beszélni kezdett az állathoz és annak gazdájához. Levinson a következő vizsgálatokra – a szabályok tiltása ellenére – már szándékosan vitte el kutyáját, s a fiú állapota rohamosan javulni kezdett. Nemsokára már speciálisan képzett kutyákat vontak be a pszichoterápiába. A módszer elsősorban Angliában és az Amerikai Egyesült Államokban terjedt el, de Svájcban, Németországban és Hollandiában is kezelnek állatterápiával gyerekeket és időseket intézményes keretek között.

Bundás doktorok

Az állatok sok olyan esetben is képesek segíteni a gyerekeknek, amelyekben a felnőttek már tehetetlenek. Miért? Az állatok érzékenyek, és ösztönösen megérzik, milyen helyzetben hogyan kell viselkedniük. A gyerekeknél a testbeszéd még nagyon kifejező, és minél kisebb a gyermek, ez annál inkább így van. Amennyiben a gyermek az állattal való találkozás során jól érzi magát, biztosak lehetünk benne, hogy szavak nélkül is megértik egymást. A gyermekek finom antennákkal érzékelik, hogy mire van szükségük az állatoknak, ami remek alapja lehet a terápiának. S vajon mindig helyesen értik a gyerekek az állatok beszédét? Általában igen. Természetesen adódhatnak félreértések. A kutyák például – legyenek bármily barátságosak is – nem szeretik, ha evés közben zavarják őket. Ha erre a gyerek nem figyel, előfordulhat, hogy a kutya utánakap.

Jó barát a ló

Amikor az istállóajtót kinyitják, és Pontocska kíváncsian kinyújtja a fejét, a gyerekek úgy érzik, mintha meseországba csöppentek volna. Pontocska kis foltos póni, nagyon hasonlít egy mesefigurához. A lovacska egyike azon állatoknak, amelyek segítségével a gyógypedagógus a gyermekeket egy németországi terápiás központban kezeli. A gyermekek deviáns magatartással, fejlődési zavarokkal, mozgászavarral kerülnek az ilyen és ehhez hasonló (nálunk is működő) gyógyközpontokba, ahol válogatott szakemberek foglalkoznak velük – állatok segítségével. A hippoterápia, azaz a lovakkal történő kezelés a legrégebbi módszer, amely meggyorsítja a gyógyulást.

Biztonságot teremtenek

A müncheni gyermek- és anyavédelmi egyesület szakemberei testileg-lelkileg sérült, beteg és deviáns gyermekekkel foglalkoznak. A gyerekek többnyire zilált családokból jönnek. A legtöbb esetben olyan külső tényezők okozzák lelki problémáikat, mint válás, erőszak, alkoholista szülők, megrontás vagy haláleset. A kicsik szakember segítsége nélkül képtelenek feldolgozni érzelmi sérüléseiket. Legtöbben rendkívül visszahúzódók, félénkek, nemritkán antiszociálisak Érdekes, hogy könnyebben magukhoz engedik az állatokat, mint az embereket. Mintha a négylábú terapeuták ismernének egy titkos utat a gyermekek lelkéhez. Az állatok ösztönösen érzik, mikor kell közelebb menni hozzájuk, és mikor van szükség nagyobb távolságra.

Megmutatják a határt

Az itt dolgozó orvosokat minden állathoz személyes viszony fűzi, ezért jól fel tudják mérni, melyik állat melyik gyerekhez illik a leginkább. Tomi izgő-mozgó, vadóc kisfiú, aki nem ismer határokat. Nagyon nehezen kezelhető, nagyon öntörvényű. Esetében célravezető egy csacsival dolgozni – amelyet egyébként a kisfiú elsőként szúrt ki magának. A szamár csökönyös állat, csak akkor mozog, ha kedve van hozzá, így igencsak szemléletesen tükrözi a gyermek magatartását. Nem fogad szót és nem hagyja magát vezényelni. A gyermeknek – ha valamit el akar érni – az állathoz kell alkalmazkodnia.

Önbizalmat adnak

Adrienn esetében kerek nyolc órára volt szükség, hogy a gyógyítással célt érjenek el. Az ötéves kisgyermek szülei válását követően zavarttá és magába fordulóvá vált. A helyzetet tovább rontotta az anya új élettársa, aki hozzájuk költözött. Az orvosok hippoterápiát javasoltak. Adrienn bátran viselkedett, egyből felült a kancára, és úgy ülte meg, mint aki egyenesen lovaglásra született. A lovat az anya barátja vezette, s ez az élmény összekötötte a kislányt a férfival. A terápia célja az volt, hogy a gyerek önbizalmat szerezzen, és közös élménye legyen az anyjával és „pótpapájával”. Ez egyfajta új családi összetartozást jelentett, legfőképpen Adriennek, hiszen ő volt a középpontban, mindenki rá figyelt. A terápiát követően a kislányt Cherry, a kanca is a szívébe zárta.

Nem várnak viszonzást

Az állatok nem követelnek semmit a gyerekektől, akik ezáltal szabadabbak, nincsenek nyomás alatt. Alapvetően minden háziállat alkalmas arra, hogy gyermeket gyógyítson. Természetesen illeniük kell egymáshoz. Például egy autista gyerek nemigen képes egy örökmozgó kutyával dolgozni. Mikivel, az autista kisfiúval a terapeuta már három hónapja dolgozott, ám biztató jeleket alig-alig láttak. „Eleinte egyszerűen átnézett rajtam” – emlékezett vissza a szakember. A teknősök törték meg a jeget. „Amint Miki kivette az egyik kisteknőst a terráriumból, tudtuk, hogy óriási lépés történt, hiszen eddig semmi iránt nem mutatott érdeklődést.” A teknősbékák nagyszerűen illenek az autista gyerekekhez, hiszen sok dologban hasonlítanak egymásra: távolról figyelnek, szívesen visszahúzódnak, és csak ritkán reagálnak a külvilág ingereire. Másoktól semmit sem várnak, és maguktól nem mennek más élőlények közelébe. Az autista gyermekekhez sok türelem szükséges, és csoda nem várható, a kezelés a legtöbb esetben évekig is eltart. Az állatokkal való kezelés azonban mindenképpen meggyorsítja a folyamatot.