Szeretjük a virágokat, mert szépek, illatosak, és mindig feldobják hangulatunkat. Hasznosságukról már annál kevesebbet tudunk. Pedig ha megfelelően alkalmazzuk a virágok kivonatait, valódi lelki támaszt nyújthatnak.
Közismert tény, hogy testi betegedéseink mögött gyakran lelki eredetű bajaink állnak. Dr. Edward Bach ezt felismerve alakította ki módszerét a természet segítségével. Gyógyításának ereje a virágok kivonatában és önmagunk megismerésében áll.
A kezdetek
Dr. Bach homeopátiás orvosként kezdte tevékenységét, majd húsz évvel később pályája csúcsán feladta magánpraxisát, hogy vidékre költözzön, és a kísérleteinek szentelhesse idejét. Minden nap a természetet járta, vizsgálva a fákat, növényeket, bokrokat.
Hasonlót a hasonlóval
Módszere a homeopátia alaptéziséből indul ki, ami a hasonlót hasonlóval gyógyít, vagyis ha két különböző előjelű dolgot elegyítünk, akkor kioltják egymást. Minden élőlény adott rezgésszámon rezeg. Megállapította, hogy a növények és a lelki bajaink között sok a hasonló frekvenciájú rezgésszám. Így a megfelelően magas rezgésszámú növények összegyűjtve és tartósítva gyógyírként használhatóak különböző lelki bajainkra.
A testi tünetek felkiáltójelek lelki bajainkra
Legalább ennyi időt és energiát fordított különböző tanulmányai és munkásságai során az emberekre. Arra jutott, hogy egészségünknek három összetevője van: a test, a lélek és a szellem. A lelki bajokat gondolatainkkal tudnánk helyrebillenteni, ennek hiányában a test betegségekkel jelez. Azonos lelki gondok azonos testi tünetekkel jelentkeznek az embereknél, ezek alapján különböző archetípusokat határozott meg. Célja nem a tünetek eltörlése volt, hanem a lélek és a szellem segítése az öngyógyulás útján.
A módszer
Dr. Bach vizsgálatai során 7 archetípusba 38 lelki bajt sorolt, ezekre 38 eszenciát kísérletezett ki. A fő archetípusok: a félelem, a bizonytalanság, az érdektelenség, a magányosság, a túlérzékenység, a bátortalanság, a túlzott aggódás másokért. A virágterápiás eljárás során a terapeuta és a beteg közösen kutatják fel a lelki bajokra adott testi tüneteket, ezután állítják össze a személyre szabott virágeszenciákat. Ma már sok gyógynövényboltban kapható előre gyártott eszencia, vagy azt tartalmazó krém, orrcsepp.