Hipnoterápia, reinkarnációs utazás

A hipnózis ma már a modern tudományok által is elfogadott és széles körben alkalmazott terápiás módszernek számít. A hipnotikus állapot valójában a tudat megváltozott, de természetes állapota, amelyet azonban senkire sem lehet rákényszeríteni, aki nem akarja. A hipnoterápia alatt a páciens folyamatosan tudatában van annak, hogy hol van, mit csinál és kivel beszél, még akkor is, ha közben egy egészen más világban „kalandozik”. S hogy mire jó a hipnoterápia? Hogyan léphetjük át meditatív állapotban az élet és halál szabta korlátokat? Mi van odaát? Milyen érzés meghalni vagy megszületni? Mit tudhatunk meg előző életeinkből, és hogyan gyógyulhatunk meg korábbi tapasztalásaink segítségével? 

Kérdéseinkkel a neves spirituális gyógyítót, tradicionális reiki mestert, ezoterikus tanítót és szakírót Kövesi Pétert kerestük meg, aki többek között hipnoterápiás módszerek segítségével gyógyítja betegeit. – Mit takar a hipnoterápia – kifejezés? – A hipnoterápia pszichoterápiás eljárások közé tartozik, de – legalábbis a klasszikus hipnózis – a jelenlegi magyar törvények szerint  csak orvos és pszichológus által végezhető, megfelelő utánképzés után. Az un. reinkarnációs utazás (amit én jobban szeretek terápiás ülésnek nevezni) történhet hipnózisban vagy egy olyan megváltozott tudatállapotban, amely szakemberek szerint sem egyértelmű, hogy hipnózist, sokkal inkább egy hipnózis-közeli állapotot jelent. Ezért inkább azt mondjuk, hogy megváltozott tudatállapotot, relaxációs vagy transz-állapotot használunk. Ez azt jelenti, hogy megváltozik a tudat működése és hatóköre, és olyan dolgok tudatosulnak az emberben, amelyek egyébként a tudattalanban vannak. Soha nincs merev határvonal a tudatos és a tudattalan között. Ha valamit elfelejtünk, az a tudatos tartományból a tudattalanba kerül. Később, amikor eszünkbe jut, tudatosul bennünk. Ez egy átjárható, nagyon érdekes mező.  – A reinkarnációs élmények átélése szempontjából számít az, hogy a páciens vagy a terapeuta hisz vagy nem hisz az előző életekben? – A reinkarnációs élmények nagyon érdekesek. Senki nem tudja valójában, hogy létezik-e reinkarnáció, voltak-e előző életek vagy sem. Ez hitkérdés. Nyilván aki hisz benne, az azt mondja, hogy van, és nagyon sokan vannak, akik azt mondják, hogy nincs. Ettől függetlenül olyan élményei, amelyek egészen biztosan nem ebben az életben történhettek meg, lehetnek annak az embernek is, aki hisz a reinkarnációban, és lehetnek annak is, aki nem. Az úgynevezett reinkarnációs terápiát végezheti olyan terapeuta, aki hisz a reinkarnációban, és olyan is, aki nem. A kliens azonban bármit is mond – függetlenül attól, hogy élményeit valóban valamelyik előző életében élte meg vagy sem -, az róla szól, a mostani életéről és problémáiról, tehát terápiásan hasznos. Szerintem ez a kulcs. – Ön hisz a reinkarnációban? – Ha a hitemet kérdezi, azok közé tartozom, akik hisznek benne. De amikor a reinkarnációt terápiaként vagy segítségnyújtásként használom, nem érdekel, hogy valóban az előző életében járt-e a kliens, vagy sem. Az érdekel, hogy amit az általam kezelt személy elmond, az milyen összefüggésben áll a jelenlegi személyiségével és az életével. A problémái ugyanis mindenképpen jelentkeznek ezekben az élményekben és ezek tudatosításával és feldolgozásával segíthetünk rajtuk. – Egyre több olyan dokumentumfilm és könyv születik, amely a reinkarnáció elméletét tárgyi bizonyítékokkal próbálja alátámasztani. – Ilyen adatokból tényleg nagyon sokat összegyűjtöttek. A legklasszikusabb példa a tibeti tulkuk (a tudatosan újjászületett magas rangú lámák) története. Rengeteg olyan esetet dokumentáltak, amely során megtalálták azokat a gyerekeket, akiket a hajdani nagy, magas rangú lámák inkarnációinak véltek. Hogy bizonyítást nyerjen a feltevésük, a kisfiúk elé tettek egy csomó tárgyat, amelyek között elrejtettek néhányat a hajdani lámának a személyes használati tárgyai közül. A gyerekek pedig csalhatatlanul, 10 alkalomból 10- szer kiválasztották a megfelelő tárgyakat. – Milyen betegségeket és problémákat kezelnek reinkarnációs terápia segítségével? – Elsősorban lelki eredetűeket. Például olyan esetben, amikor valakinek olyan súlyos önelfogadási problémái vannak, amelyekre más módon nem talál magyarázatot. Ez gyakran előfordul azoknál, akik valamilyen fogyatékkal születtek. Az önelfogadási zavar azonban jelentkezhet a személyiséggel vagy a nemmel is kapcsolatos problémákkal is, például homo-, transz-, vagy biszexuális embereknél, akik nem tudják elfogadni, hogy miért nőnek vagy férfinak születtek ebben az életükben. Lehet segíteni azoknak is, akik valamilyen folyamatosan visszatérő, állandóan ismétlődő párkapcsolati problémáktól szenvednek: olyanok a szülei, gyermekei, családi környezete, szociális helyzete, amit nem tud elfogadni. Sok esetben súlyos betegségek megértéséhez, sőt gyógyulásához is tudunk segítséget nyújtani. – Milyen eredményeket lehet elérni? – A felsoroltak esetében nagyobb önelfogadást, amelynek birtokában esetleg az illető képes lesz változtatni az életén. Más problémák – mint például a szorongások és fóbiák – azonban nem biztos, hogy múlt életű eredetűek. Laikusok és sok természetgyógyász úgy véli, hogy minden problémánk múlt életi eredetű. Ez maximálisan nem így van. Szakemberek szerint a problémáink legalább 70%-a ez életi eredetű, és ebből a 70%-ból is nagyon jelentős rész kisgyermekkori traumákra vezethető vissza. Éppen ezért nem is gondolom, hogy mereven szét kell választani a korregressziót (ami a jelen élet korábbi szakaszaiba viszi vissza az illetőt) és a reinkarnációs élményeket.– Mi a helyzet azokkal, akik puszta kíváncsiságból akarnak utazni”? – Nem értek egyet azokkal, akik mindenáron meg akarják ismerni az előző életeiket. Ha ez fontos lenne, akkor nem felejtenénk el őket. A keletiek egyáltalán nem járnak reinkarnációs tanfolyamra, mert tudják, hogy ami fontos ebben az életben, azt magukkal hozták, a többi pedig úgysem fontos. Aztán ha magasabb tudati szintre jutnak, úgyis eszükbe fog jutni minden, amire szükségük van. – Minden hipnoterápia reinkarnációs utazás is egyben? – Nem, a hipnoterápia sokkal több lehetőséget rejt, és ezeknek csak kis része, amiről most beszélgetünk. Sajnos a laikusok által végzett „utaztatások” – bár én nem is szeretem ezt a kifejezést használni – gyakran nem egyebek, mint fantáziajátékok. Ha az illető nem kerül mély, megváltozott tudatállapotba, akkor nem kizárható, hogy működik a fantáziája. Ha valaki meg van győződve arról, hogy az előző életében csodálatos, fantasztikus és nagyszerű személyiség volt, akkor előfordulhat, hogy a kezelés során csupán a tudata, az egója játszik vele. Olyan képeket vetíthet ki neki, miszerint ő volt Keresztelő János, II. Ramszesz vagy más nagyszerű ember. Jelen életének a kisszerűségét ily módon próbálja kompenzálni, azonban ez – ezen a szinten – gyakorlatilag önbecsapás. – Hogy lehet ezt kivédeni? – Én úgy védem ki, hogy amennyiben látom, hogy az illetőt a hiúság mozgatja, hogy mindenáron valami nagyszerűt akar magáról megtudni, nem javaslom neki a terápiát vagy elzárkózom tőle. Ha az illető pszichotikus, tehát pszichésen beteg, akkor bármilyen megváltozott tudatállapotban tett kirándulás katasztrofális lehet: hallucinálhat, széteshet a személyisége és olyan állapotba kerülhet, ahonnan már egy pszichiáter is nehezen tudná visszahozni. – Egészséges emberre nézve a hipnoterápiának nincs veszélye? – Számukra legfeljebb annyi veszélye lehet, hogy az utazás” átmehet egyfajta fantáziálásba. Éppen ezért azt az indítékot, hogy „kíváncsi vagyok rá” nem igazán szoktam méltányolni. Ha valakinek tényleg komoly problémája van, amit nem tud egyedül megoldani, akkor természetesen segítek, de a kíváncsiskodókkal, akiket csak az érdekli, hogy „ki voltam az előző életemben” nem foglalkozom.   Egyébként pedig gyakran tapasztalom, hogy amennyiben nincs igazán fontos kérdés, úgy igazán fontos válaszok sincsenek, a kliensek meglehetősen egyhangú, jellegtelen életeket élnek át. – Számít, hogy milyen vezetőt választunk? – A vezetés, a kísérés nagyon fontos. Egy nem megfelelő vezetéssel történő „múlt életi mozizás” nagyon félrevezető és olykor kifejezetten ártalmas lehet. Például egy egoista emberből olyan dolgokat hozhat elő, amitől még egoistább lesz, mert bizonyítva látja, hogy ő volt Napóleon. Kisebbrendűségi érzésben vagy szorongásban szenvedő emberek olyan élményeket élhetnek át, amelyek a szorongásukat még jobban fokozzák. Egy kliensem egyszer elmesélte, hogy korábban felkeresett egy amatőr utaztatót valami fóbiával, és csúnyán pórul járt. Az utazás alatt ugyanis megélte, hogy előző életében halálra marta egy kígyó. Az élménynek köszönhetően a régi fóbiája megmaradt, de begyűjtött mellé még egy kígyófóbiát is. – Mennyi idő alatt és milyen technikával zajlik maga az utaztatás? – Többféle technika van. Az ülés mindenképpen valamilyen relaxációval kezdődik. Ennek rengeteg módja van, ilyen a testre-, a légzésre-, a testrészekre vagy monoton ingerekre figyeltetés. Az illető az ellazulásra vonatkozó instrukciókat kap, és megkezdődik egy imaginációs folyamat . Valamilyen módszerrel megjeleníti magában és átéli, hogy eltávozik, felemelkedik, csónakba ül, tehát valamilyen módon elhagyja a mostani környezetét, és megérkezik az előző életbe. Megváltozott tudatállapotban ilyenkor – megfelelő vezetéssel – elkezdenek jönni és összeállni a képek. Jó vezetéssel mindezt irányítani lehet, hogy az illető ne csapongjon, hanem egy még inkább megváltozott tudatállapotba kerüljön. Sikeres esetben elindul valamilyen történet, amit az illető az egyik esetben úgy lát, mintha csak egy képernyőt nézne. Eközben mégis úgy érzi, hogy magát látja. Tehát egyfajta megkettőződéssel éli át az eseményeket. Alkalmasint felismerhet teljesen más külsővel rendelkező, és más szerepkörben szereplő embereket, akik a mostani életében is meghatározó szerepet töltenek be. Más esetekben az illető oly módon kerül bele a történetbe, hogy ő a főszereplő és ő éli át azokat a dolgokat, amiket lát. Ez sokkal hatékonyabb megoldás. – Az utazás” alatt tudja, hogy valójában hol van? – Nem szakad meg a kapcsolata a jelennel. Ez egy ilyen furcsa „itt is vagyok, ott is vagyok”- állapot. Az illető tudja, hogy itt van, ül egy fotelben vagy fekszik egy heverőn, szólhat, ha kér egy papír zsebkendőt, mert elkezd könnyezni, és mégsem esik ki a történetből. Tud válaszolni, ha kérdezik, tehát érzékeli, hogy ott van vele valaki, ugyanakkor azt is érzékeli, hogy odaát” mi történik vele, és be tud számolni róla. – Ezek szerint szólhat, ha abba akarja hagyni? – Minden további nélkül. Szólhat, hogy tovább akar-e menni, kíváncsi-e még valamire vagy sem, de ezt a terapeuta is megkérdezi. Ha a válasz igen, akkor továbbkíséri, ha nem, akkor visszahozza. Ez egy nagyon érdekes tudatállapot: az ember egyszerre tudja, hogy egy szobában tartózkodik, ahol beszélnek hozzá és ahol ő folyamatosan válaszol a feltett kérdésekre, és mégis, mindeközben teljes érzékszervi intenzitással képes arra, hogy átéljen olykor egészen régi történeteket. Ezek lehetnek derűsek, kellemesek, élvezetesek, de lehetnek tragikusak is. Sokan megijednek, ha valami tragikusat él át az illető, pedig lehet, hogy valami miatt arra az átélésre kifejezetten szüksége van. Ha például az illető azt éli át, hogy lelövik vagy belezuhan egy szakadékba, nem kell azonnal kirángatni és visszahozni onnan, mert attól, hogy átél egy ilyet, a heverőn fekve nem fog meghalni.– … de átéli a halálát? – Átéli. Ez is egy nagyon érdekes tapasztalás. Amennyiben halál közeli állapotban haldoklik vagy súlyos beteg az illető – meg szoktuk kérdezni, hogy akarja-e átélni a halálát. Ha igen, akkor tovább vezetjük. A halál állapotát általában úgy szokták leírni, mint egy nagyon kellemes, megnyugtató érzést. Kiszállnak a testükből, és elkezdik felülről látni a testüket. – Mindenki ugyanúgy éli meg?

-  Hasonlóképpen. – Egy ilyen élmény után az emberek kevésbé félnek a haláltól? – Feltétlenül. Más nézőpontból ugyan, de nagyjából azokat az élményeket szokták átélni, mint akik a klinikai halálból tértek vissza. A különbség annyi, hogy aki a klinikai halálból visszatér, az csak egy bizonyos pontig tudja elmesélni, hogy mit érzékelt a halála pillanatában és közvetlen utána, aki pedig egy ilyen reinkarnációs, múlt életi élményben éli át a halálát, az utána arról is be tud számolni, hogy mi történt vele a továbbiakban. Egy kellemes, fényes, békés, fehér helyet szoktak említeni, amit köztes létnek hívnak, és ahol nagyon jól érzik magukat. Itt tudhatja meg azt is, hogy mi volt az értelme, tanulsága az adott életnek. – A páciens a halála után így akár a születését is meg tudja élni? – Igen. A jelen életből elindulva vissza lehet menni a pici gyermekkorig és a születésig. Ez olyan traumák oldására szoktuk használni, amelyek születéskor történtek. Problémás, nehéz szülés esetén, például, ha a születés során a baba nyakára csavarodott a köldökzsinór. – Ez olyan komoly traumát okozhat, amely kihat az egész életre? – Hogyne! Ráadásul ez napjainkban nagyon gyakori probléma. Azok az emberek, úgy élték meg a születésüket, hogy reménytelennek érezték közben a helyzetüket, később, felnőtt korukban gyakran stresszesek,  szorongók telesítmény-helyzetekben, sőt fizikai tüneteik is lehetnek. Járt nálam egy hölgy, aki nagyon nehezen született meg. Később, élete során minden olyan helyzetben, ahol teljesítményt vártak tőle, ahol meg kellett küzdeni valamiért, egyfajta asztmatikus légszomj-állapotba került egészen addig a pillanatig, amíg vissza nem ment egyszer a születéséhez. Átélte az elakadást és a fuldoklást. Ebben az esetben abban kellett segíteni őt, hogy vívja meg ezt a harcot, erőt adni ahhoz, hogy kiküzdje magát és ne adja fel. Nagyon nehéz volt, még az újrafelidézés is. Kimerült, kifáradt, de nagyon boldog volt a végén. Többé nem jelentkezett ez a kellemetlen, fulladásos érzés az életében. Átélte a rettegett küzdelmet, és azt, hogy megcsinálta, túlélte és végül kiküzdötte magát (ahogy a való életben is, hiszen megszületett), de míg korábban az egész egy szörnyűség volt, az újra átélés gyakorlatilag törölte az emlékeiből a rosszat. – A szorongásokat, fóbiákat a legtöbb esetben antidepresszáns illetve nyugtató tablettákkal kezelik. Mit gondol erről? – Van egy kedvenc Zen-idézetem: ” A folyóba esett érmét a folyóban kell megkeresni”. Ha valami történt az emberrel születése közben vagy kétéves korában, akkor azt nem tablettával kell megoldani huszon-, harminc-, negyven- vagy ötvenéves korában, hanem célszerű visszamenni oda, ahol az a valami történt. Súlyos esetekben a gyógyszerre, mint segítségre szükség lehet, de nem fog végleges és tartós megoldást hozni. A kezelésekkel kapcsolatban el kell mondanom, hogy sokat segít az, ha az illető újra át tudja élni a dolgokat. Minden csak addig félelmetes, amíg sötét és árnyékban van. Ha napfényre kerül, azaz tudatosul, már nem annyira félelmetes. Sok esetben mindez elegendő. De más lehetőségek is vannak: különböző múltbéli erőforrásokat lehet keresni és aktiválni a problémák megszüntetésére. Egy zseniális, Vas József nevű miskolci pszichiáter azt írja egyik könyvében, hogy a negatív élmények megszüntetésére az un. „szendvics módszert” alkalmazza, azaz egy negatív élményt két pozitívval kell közrefogni. Ezzel át lehet írni az élményeket. – Mindenki alkalmas az ilyen terápiára? – Nem. Vannak olyan emberek, akik mindenben kételkednek vagy túlságosan erős az önkontrolljuk. Folyamatosan kontrollálni szeretnék önmagukat és a terapeutát is, de egyszerre nem tudnak ellazultan benne lenni egy élményben, és közben kívülről kritikusan szemlélni magukat. Vannak annyira szélsőségesen felpörgött, extravertált emberek, akiknél nem azért nem megy a terápia, mert alkalmatlanok rá, hanem azért, mert annyira feszültek, hogy el sem tudják kezdeni a relaxációt. Először lazítani kell megtanulniuk. Ha már el tudnak lazulni, akkor biztos, hogy menni fog a terápia is. Az egyik oktatóm azt mondja, hogy mindenkinél megy, aki már legalább egyszer életében elaludt. – Mire jó a csoportos ülés? – Főleg élményszerzésre. A csoportos ülés során a terapeuta a relaxációt elvezeti egy adott pontig, ahol beindítja az imaginációt, és egy darabig magára hagyja a csoportot, hogy mindenkinek beinduljanak a saját képei, történetei. Gyakorlatilag úgy néz ki, mint egy vezetett meditáció, amely során mindenkinek van olyan élménye, amit meg tud beszélni a többiekkel illetve a terapeutával. – Mennyibe kerül egy ilyen kezelés? – Nagyságrendileg ugyanannyiba, mint amennyibe egy természetgyógyász vagy egy pszichoterápiás kezelés. A klienstől és problémától függ, hogy hány alkalomra van szükség. Egy üléstől természetesen nem lehet csodát várni. – Mi a személyes tapasztalata, mi vezette erre az útra? – 54 éves vagyok. Tizenéves koromban a keleti ezotériával kezdtem el foglalkozni, majd hosszú éveken keresztül természetgyógyászként dolgoztam. Számomra az, hogy léteznek elmúlt életek, soha nem volt kérdés. Az érdeklődésem a fizikális gyógymódok felől egyre inkább a lelkiek felé terelődött, és ma már inkább utóbbival, ezen belül is elsősorban az NLP-vel (neurolingvisztikai programozással) foglalkozom. Ez egy néhány évtizedes amerikai módszer, amely segítségével megváltozott tudatállapotban a kommunikáción keresztül nagyon sok viselkedési zavart, lelki problémát lehet kezelni. Üzleti célra is használják ezt, a partnerek megdolgozására, de ez engem nem igazán érdekel. – Az előző életünkből magunkkal hozott negatív élményeket felfoghatjuk úgy is, mint karmikus adósságot. Ezen mennyire lehet változtatni? – Mindenen, így a karmán is lehet változtatni. A karma nem egy életfogytiglan tartó ítéletet jelent, amit – ha már a legfelsőbb bíróság meghozott – már nem lehet fellebbezni. Mindig van lehetőségünk arra, hogy változtassunk. Amikor az ember jót tesz, oldja egy-egy rossz karmáját. A keletiek ezért tesznek gyakran különösebb indok nélkül jót, mert úgy gondolják, hogy biztos van a negatív oldalon is valami. Ha valakivel jót teszünk, az jó neki, és jót tesz a saját karmánknak is. Tegyünk egy keveset a mérleg pozitív serpenyőjébe is! – Említette, hogy könyvet is írt a reinkarnációs terápiáról. – Igen, a kiadó tájékoztatása szerint november közepe-vége körül a boltokban lesz „Időkapu” címmel a könyvem a reinkarnációs és korregressziós terápiáról, sokféle módszerrel és számos érdekes eset ismertetésével. Remélem, egyaránt megnyeri a szakemberek és a laikus érdeklődők tetszését.