Meg fogok gyógyulni!

A gyógyulás képessége ugyanis bennünk van. Nem véletlen, hogy azt mondjuk, küzdünk az életért, harcolunk egészségünkért, legyőzzük a betegséget. A csodálatos gyógyulások hátterében mindig a beteg együttműködése és a hite áll. Az egészség nagyon kényes testi-lelki egyensúly eredménye. A betegség akkor tör ránk, ha ez az egyensúly felbomlik. Dr. Medgyesi János, a Rák Ellen az Életért, a Holnapért Alapítvány orvosa szerint egy pozitív lelet, egy szövettani eredmény minden embert villámcsapásként ér. A hír előbb sokkol, majd a düh, a félelem, a depresszió, az elfogadás és a megnyugvás állomásai következnek. Az a beteg, aki megreked a folyamat valamelyik állomásán, kisebb eséllyel gyógyul meg, mint az, aki eljut a megnyugvásig. A düh, a félelem és a depresszió állapotában romlik az emésztés, a felszívódás, a keringés, alulműködik az immunrendszer. A megnyugvás állapotában a szervezet már képes saját öngyógyító erőit csatasorba állítani, a beteg rájön, mit kell tennie a gyógyulásáért. Ha így vállalja a kezeléseket, azok eredményesebb lesznek, mint akkor, ha csupán az orvos írja elő azokat.

Megtanulunk küzdeni

Laboratóriumi vizsgálatok bizonyítják, vannak olyan pszichés állapotok, amelyekben csökken egy fontos ölősejt, az NK-sejt mennyisége a szervezetben. Ilyen pszichés állapot a depresszió, amikor az ember széttárja a kezét, és azt mondja, nem tehetek semmit, megadom magam, betegségbe menekülök. Hormonok és molekulák sokaságának mennyisége változik meg ilyenkor a szervezetben. Csökken az immunvédekezés, zavarok lesznek a vérkeringés szabályozásával, romlik a nyiroksejtek vírus- és daganatfelismerő képessége. De ilyen pszichés állapot a gátoltság is: amikor egy munkáját imádó embert nyugdíjba küldenek, tétlenségre kárhoztatnak. Ilyen a negatív beállítottságú személyiség állapota, azé, aki mindig mindennek a rossz oldalát látja. S ilyen a főleg nőkre jellemző személyiségtípus, a mindent jól, mindent egyedül, mindent másokért végző ember állapota is. Az örömre, elégedettségre, lazításra képtelen személyiség hamarabb lesz beteg. Ez figyelmezteti, hogy valamit rosszul tesz. A sikeres gyógyulás folyamatában a betegnek meg kell tanulnia küzdeni saját magáért, azért, hogy szépnek lássa az életet. Minden olyan hiteles és képzett gyógyító, legyen orvos, természetgyógyász, pszichológus, kineziológus, csontkovács, aki képes megnyugvást és hitet adni és rávenni az embert, hogy szervezete öngyógyító erőit csatasorba állítsa, megteszi az első lépést betege gyógyulása felé. Összeállításunkban gyógyult emberek mesélik el történeteiket. Keresik a választ: vajon az orvoslás vagy a hit, esetleg mindkettő együtt szabadította meg őket a betegségtől.

Istentől kérjük a csodát

– Egy ferences rendi szerzetestől azt hallottam, hogy a csodának két tulajdonsága van. Az egyik a jelentőségében, a másik a rendkívüliségében leledzik. Az nem csoda, ha a fakír megeszik egy kiló szöget, és semmi baja nem lesz tőle. Mert ez rendkívüli, de nincs semmi jelentősége – magyarázza dr. Csókay András idegsebész. Az egykori alagútépítő mérnökből lett orvos neve akkor vált ismertté, amikor előző szakmájából szerzett tapasztalatait sikeresen felhasználta a súlyos fejsérülést szenvedett betegeken végzett agyműtétei során. (A beteg koponyájában az agyduzzanat miatt nő a nyomás, a vérerek elnyomódnak, összeomlik a keringés. Csókay doktor ideiglenesen eltávolítja az érintett koponyacsontot, a veszélyeztetett ereket pedig alagútba helyezve védi a nyomástól.) „Kalkutta az egész világ, nem kell idejönni, hogy megtaláld. Keressétek, ahol éltek” – üzente a Kalkuttába segíteni igyekvőknek Teréz anya. – Igaza volt a szentté avatott asszonynak, aki ott létrehozta a Haldoklók Házát, ahonnan csodával határos módon számtalan halálos beteg távozott élve – folytatja Csókay doktor. – Hogyan történhetett? A Haldoklók Házában nem volt intenzív osztály, műtő, gyógyszer, sztárorvos. Az oda bekerülő, cselekedni, járni képtelen betegek gyógyulására a válasz azokban a tudományosan is igazolható bölcsességekben, csodákban keresendő, amik a nővérek hite által születtek. Mi, orvosok a gyógyítás érdekében mindent megteszünk, a csoda azonban nem rajtunk múlik. A csodát általában Istentől kérjük. Mindig kérem a nagyon súlyos, reménytelen állapotú betegeim hozzátartozóitól, mondjanak ők is imát a gyógyulásért. Munkám során többször tapasztaltam természetfölötti dolgokat. Egy személyeset említenék: egy hete a kisfiam összeszedett a Balatonon valami vírust, délelőtt hatszor hányt, gyógyulása normális esetben legalább két nap lett volna. Javasoltam, hogy imádkozzunk együtt a gyógyulásáért, de ne kérő, hanem a szenvedésünket felajánló imát mondjunk el. Fél óra múlva a kisfiam felkiáltott: „Meggyógyultam, kérem a zsömlémet”. És tényleg, kutya baja se volt.

Pszi-sebészek titkai

A vágás és seb nélkül operáló csodadoktorokról először a Magyar Televízió forgatott filmet a Fülöp-szigeteki Manilában. A riport vetítése után. a költségekkel mit sem törődve, gyógyíthatatlan betegek tucatjai vándoroltak a távoli országba. Dr. Jesus Lava, a Fülöp-szigeteki természetgyógyászat legjobb ismerője azt mondta, bár az országban több ezren foglalkoznak gyógyítással, csupán néhányan eredményesek, mert csak ők rendelkeznek azzal a gyógyító erővel, ami kevesek sajátja. Magyarországról a II. számú gyerekklinika fül-orr-gégész professzora kétszer is járt a szigeteken, annyira érdekelte a csodadoktorok tevékenysége. A professzor szerint léteznek olyan betegségek, amelyek maguktól is meggyógyulnak, és olyanok is, amelyek hullámokban javulnak és rosszabbodnak. Ilyenkor a gyógyulásba vetett hit az önszuggesztió által segíthet átmenetileg. A gyógyíthatatlan betegeket azonban a kinti csodadoktorok sem tudták meggyógyítani. – Amikor néhány éve Magyarországon is gyógyítani kezdett egy a Fülöp-szigeteki beavatáson átesett francia pszi-sebész, közelről láttam, hogy mit csinál. Egy beteg asszony csupasz hasából „távolított el” egy cisztát az orrom előtt. A csodadoktor rövid ujjú fehér inget viselt, kis üvegtálkába tiszta vizet tett, s abba látszólag steril vattát dobott, majd a hófehér, vizes vattát az asszony hasára nyomta. Vér csobogott föl ujjai közül, a csupasz hasból húscafatokat húzott elő. Majd tisztára törölte a beteg hasát. Mielőtt távozott, elkértem tőle az eltávolított húsdarabokat, s a Szent János kórház patológiai osztályán megvizsgáltattam. Sápi Zoltán egyetemi docens a szervdarabkákat formalinba tette, 4 mikronos metszeteket készített belőlük, mikroszkóp alatt megvizsgálta és megállapította, hogy valamilyen kis termetű emlősállat tüdejéből származnak. Azért piszkálta a kíváncsiságomat, hogy mindezt hogyan csinálta a francia. Telefonon megkérdeztem dr. Gloviczki Pétert, a híres amerikai Mayo klinika érsebész professzorát, aki az 1977-es Ki mit tud?-on ifjú bűvészként lépett fel. Gloviczki doktor azt mondta, rengeteg hasonló trükk létezik. Nem véletlenül hívják ezt a gyógyítást pszichosebészetnek. A beteg ugyanis, aki megtapasztalja, hogy belőle a rosszat kiemelik, valóban kezdi jobban érezni magát. Elképzelhető, hogy a lelki okok miatt kialakult betegséget valóban lehet így gyógyítani, a gyógyíthatatlant viszont soha.

Mai napig harcol

A 17 éves Gőgös Gergő Valentin napján, négy éve kis csomaggal köszöntötte első szerelmét. Sötétedett, mire elbúcsúztak. Gergő átrohant az úttesten. Az autós, aki elgázolta, csak annyit látott, hogy nekivágódik, majd átszáll a kocsija felett. Gergő a Honvéd kórházban hetekig feküdt mozdulatlanul, gépekre kötve. Agysérülései miatt öt hétig mély kómában tartották, utána egy évre éber kómába került. Az orvosok Gergő édesanyját, Ottiliát semmi jóval nem biztatták, azt mondták, az ő tudományuk kevés. De az anya nem fogadta el, hogy a fia magatehetetlen marad. Tudta, hogy Gergő mindig küzdött, ezt a harcot se adja fel! A fiú az Uzsoki útra került. Ottiék nem kértek mást, csak azt, hogy gyógytornász és logopédus foglalkozzon a fiúval, és szükség esetén „legyen kéznél” orvos is. Az anya megtanulta Gergőt gondozni is, félóránként forgatta, így vette észre, hogy a bal oldala megbénult. De küzdött érte tovább. Gergő az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben írta le újra először a nevét. Hazaengedték, otthon rengeteget tornáztatták, lassan megmozdult a bal oldala, de menni még nem tudott. A baleset előtt Gergő műszaki szakközépiskolába, számítógépes tanfolyamra járt. Az igazi visszatérését abban látták, amikor ismét érdekelni kezdte a számítógép. A balesetnél megsérültek a látóidegei is, ezért speciális számítógépet kerestek neki. Azóta alapfokon újra levizsgázott. Rájöttek, a változások segítik a gyógyulását, különféle rehabilitációs intézeteket járták végig. Sopronban, az állami szanatóriumban állt fel először Gergő, Veresegyházán pedig – két év után! – kimondta, hogy „nem”. Az első lépéseit a Pető Intézetben tette meg, itt tanult meg újra szabályosan lélegezni. Gergő semmire nem emlékszik a balesetből. Még szerelmét, Julcsit is elfelejtette, pedig a lány bejárt hozzá a kórházba, otthon is látogatta, amíg egyértelművé nem vált, hogy a fiú már nem ismeri. De még mindig jutnak eszébe emberek, esetek, egyénisége is mind „gergősebb”. A humora már a régi, és olyan udvarias, mint korábban. A hiúsága sem változott: zavarja a súlyfölöslege. Karcsú, izmos volt, ám a balesete után meghízott, most emiatt tornázik. – Amikor hazahoztuk a kórházból, meghívtam az osztálytársait, de akkor Gergő még csak jelekkel kommunikált. Megértem, hogy a srácok 17 évesen nem tudtak vele mit kezdeni, de néhány kivételtől eltekintve azóta se látogatják – mondja Ottilia. – Pedig a fiam már beszél, igényli a társaságot. Sokáig azt hitte, még mindig 17 éves, és most is csak azért érdekli a kora, mert iskolába akar járni. Fotózni szeretne, de nem találok tanárt, vagy könyvet, amiből én taníthatnám. Most lelkes, mert felvették a bakonyoszlopi alapítványi iskolába, ahol hozzá hasonló sérült emberekkel foglalkoznak. Gergő azt hiszi, ma is ugyanaz, aki volt. Én nem ringatom magam illúziókban, tudom, a régi kisfiam soha nem tér vissza, abban azonban hiszek, hogy néhány év múlva képes lesz az önálló életre. Végül is még csak 21 éves.

Hittem az orvosban, a gyógyulásban

Dobák Lászlóné közgazdász örökre megjegyezte 2002. április 18-át: rutinvizsgálatra ment be a szegedi rendelőintézetbe. Az ultrahangos rákszűrés után a nővér szólt, hogy menjen el a sebészhez, mert egy nyolc milliméteres foltot találtak a mellében. – Elsötétült előttem a világ – emlékezik az asszony. – Amikor magamhoz tértem, kába voltam, föl se fogtam a nővér szavait. Május 2-án megműtöttek, a sebész azzal nyugtatott, ártalmatlan cisztáról lehet szó, de biztosat csak a szövettani vizsgálat után mondhat. Három hét múlva kiderült, hogy rosszindulatú daganatom van. A hír az orvosaimat is megviselte, de biztattak, végig emberségesen beszéltek velem. Megoperáltak, majd három hét múlva ismét kés alá feküdtem, mert áttétet találtak bennem. Utána harminc napig sugárterápiára jártam. Általános levertség, gyengeség, fásultság vett erőt rajtam. A nehéz napokban a férjem és a két lányom tartották bennem a lelket. Próbáltak a széltől is óvni, de nem akartam, hogy a terhükre legyek. Aztán elmentem az első ellenőrző vizsgálatra, már nem mutatott ki semmit. Nagyon megkönnyebbültem. Félévente járok kontrollra, ami, hála istennek, két éve negatív. A következő vizsgálat majd két év múlva lesz, addig is bizakodom. A betegségem nagy tanulsága, hogy bízni, hinni kell a gyógyulásban. Amikor a lányaim még kicsik voltak és betegen feküdtek, aggódtam értük. Gyógyulásukat mindig egy-egy kis csodának tartottam. Ők felnőttek, én pedig elfelejtettem, milyen is ez a csoda. Most újra megtapasztaltam.

Hat éve azt mondták, hat hónapom van

Több mint hat éve, hogy D.-né, Lakatos Margó közgazdász hagymaszedés közben rosszul lett: nem tudott kiegyenesedni a fájdalomtól. A biciklibe kapaszkodva vonszolta magát haza. Másnap a férje bevitte a kórházba, ahol a röntgenfelvételeket látva az orvosok azt hitték, baleset érte. Kiderült, az asszonynak csontrákja van, emiatt a gerincén a IV-es csigolyájának egyharmada letört. – Korábban húsz kilót fogytam, ami csak a lányom ballagásán tűnt fel, mert leesett rólam a ruha – meséli Margó. – Egy orvos barátom megnézte a leleteket, majd azt tanácsolta, végrendelkezzem, legfeljebb hat hónapom van hátra. Az onkológiára utaltak, oda viszont nem mentem el. Bizalmatlan voltam, egy ismerősöm daganatos lett, minden orvosi utasítást pontosan betartott, mégis meghalt pár hónap múlva. Úgy véltem, a sugárkezelésen úgysem tudják belőni a megfelelő dózist. A csontdaganatot nem lehet műteni, olyan, mint a szú, lyukat fúr a csontban, ami meggyengül, leválik. A törés helyén fájt a csont, a fájdalom átsugárzott a kezemre, lábamra. Még a hajam is fájt, éjjelenként csikorgattam a fogamat, majd megőrültem a kíntól. Az ismerőseim millió csodaszert ajánlottak, én egy kínai gyógynövényt használtam, azt mondták, nincs mellékhatása. Dr. Sipos Tibor természetgyógyász gyümölcsből és barna rizsből só- és fehérjementes diétát állított össze, mondván, mindent elvon, amiből a daganatos sejt táplálkozik. Egy szakkönyvben olvastam, hogy a daganat-visszafordítás lelki úton történik. Kopornyik Zita pszichológus segítségével megtaláltam a daganat kialakulásához vezető lelki okokat. Évivel, az ikertestvéremmel depressziósok voltunk, évtizedekig jártunk kezelésre. Mindketten rákosok voltunk, én meggyógyultam, Évit viszont nem tudták megmenteni az orvosok. Bűntudatot éreztem a halála miatt, naponta egy órát aludtam, rosszullét gyötört. Mire a depressziómból kigyógyultam, a csontrákkal kellett szembenéznem. Relaxációval gyógyítottak. Naponta háromszor húsz percig kellett elképzelnem a daganatot a szervezetemben, amit az immunrendszerem felismer és elpusztít. A daganatot egy egérrel helyettesítettem be, a fehérvérsejtjeim mindegyike a cicám, Samuka volt. Képzeletemben Samu felfalta az egeret, vagyis a daganatot. Hálás vagyok Zitának, mert visszaadta az életemet. Most a saját kertészetemben dolgozom, a férjemmel virágokat termesztünk. Célom, hogy megérjem az unokáim születését, és játszhassak velük.

Marika újra jár

Több mint tíz éve egy reggel Major Imréné, Marika hiába próbált felkelni, a lába nem engedelmeskedett. A polgármesteri hivatal igazgatásrendészeti osztályán dolgozó asszony kétségbeesett, minden próbálkozása, hogy talpra álljon, kudarcba fulladt. – Az a nap örökre megváltoztatta az életemet – sóhajtja Marika. – A kórházban kiderült, hogy agyvérzést kaptam, megbénultam. Komáromban két hétig, a győri kórházban egy hétig feküdtem, majd hazaküldtek. Az orvosok azt mondták, gyógyíthatatlan a betegségem: „Agyembóliája van, a központi idegrendszer trombózisa miatt a bénulása végleges”. Az agyam nem akarta elfogadni, hogy életem végéig ágyban fekvő, magatehetetlen betegként éljek. Aztán jöttek a szürke hétköznapok: szembesültem azzal, hogy egyedül nem tudom ellátni magam. Képtelen voltam segítség nélkül enni, fürdeni, a legapróbb dolgokban is másokra szorultam. Elkeserítő, megalázó helyzet volt. Szégyelltem, hogy az amúgy is ápolásra szoruló 86 éves édesanyám gondozott. Álmomban néha a réten szaladtam, mint kiskoromban, az ébredés azonban mindig keserű volt. Három év telt el így. Már a csodában sem bíztam, amikor Balázs Tiborné, az új házigondozó egy TENS nevű, tenyérnyi méretű elektromos szerkentyűt helyezett a kezemre és a lábamra. Azt mondta, ez a kezelés talán segít rajtam. A hatodik kezelés után megmozdult az ujjam. A fiammal egymás nyakába borultunk az örömtől. Soha nem felejtem el, amikor segítséggel először felkeltem, és megtettem az első apró lépést. Majd leültem pihenni. Napról napra többet léptem, végül kimentem a kertbe. Az első utam a körtefához vitt. Egy egészséges embernek ehhez tizennégy lépésre van szüksége, nekem tízszer ennyi volt.

A kötések tartották egybe a gyerekemet

Már kezdem elfelejteni. Barni pedig tudomást sem vesz a vállán és a kulcscsontján levő két hegről. Már kezdem elfelejteni a mozdulatot, ahogy a gyerek után kapok, aki üvölt, zokog és egész testében remeg. – Egy csésze gőzölgő tea volt – magyaráztam a mentőorvosnak. Egyetlen csésze, amit óvatlanul a konyhapult szélén hagytam. Ezt rántotta magára a gyerek. A forró tea fejét, arcát, mellkasát és a kezét érte. Testfelületének 20-25 százaléka szenvedett másod-, harmadfokú égési sérülést. Talán furcsán hangzik, de a baleset napja és a kórházban töltött első éjszaka volt a legnyugodtabb mind közül. Mert akkor még nem sejtettük, hogy csupán a második-harmadik napon dől el, milyen mélyen károsodtak a szövetek, s hogy szükség lesz-e műtétre. Barni a fájdalomcsillapítással meglehetősen jól tűrte, amíg a sérült bőrt eltávolították, sebét kezelték és bekötözték. Sőt, délután még magába tömött egy adag sült krumplit is. Aztán másnap reggel, a kötözés után én is egyensúlyomat vesztettem, ahogy megláttam. Mintha csak a hófehér kötések tartották volna össze a gyereket. Addigra már egy kis ufó-sipkát is kapott a fejére. De a legborzalmasabb az volt, hogy a két apró csuklót gézpánttal az ágy széléhez kötözték, s hogy Barni orrából egy cső lógott ki. A döbbenettől szóhoz sem jutottam, kiderült, hogy éjszaka leesett Barni oxigénszintje, ezért az orrszonda. Hát igen, a kezét pedig azért kell kikötni, hogy ne tudja kirángatni. Sem ezt, sem a branült, amit vénapreparációval – már a műtőben – a bőre alá rejtettek. A harmadik nap reggelén Barni kezelőorvosa azzal fogadott, hogy eldőlt, szükség van a műtétre. Dr. Győri Sándor röviden elmagyarázta a beavatkozást. A sérült bőrfelületet disznóbőrrel fedik le – a disznóbőr hasonlít leginkább az emberi bőr szerkezetéhez -, ezzel serkentik a hámosodást, a regenerálódást. A disznóbőr az idő előrehaladtával – s ahogy az alatta levő bőrfelület gyógyulni kezd – egyszerűen megkeményedik és lepereg. Persze ezzel még nem ér véget a gyógyulási szakasz, de jó esélyünk van rá, hogy egy hét elteltével hazamehetünk. A műtét után Barni még kapott egy kis vért is, majd egy tüdőgyulladás következett, és állandó reménykedés, hogy aznap talán már megszabadulhat az oxigéncsőtől. Talán a hét vége felé kezdtem először azt érezni, hogy Barni már jobban van. Játékait rendre kihajigálta a rácsos ágyból, szinte sportot űzött abból, hogy a műanyag ketyerék minél hangosabban landoljanak a padlón. Kiköpte a kórházi főzeléket, és az átmenetileg felszabadított kezével a testéből kilógó csöveket piszkálta. Vasárnap volt, egy kimondhatatlanul hosszú hét után az első nap, hogy sétálni indulhattunk. Két nap múlva pedig már otthon voltunk. Talán két hétig jártunk még kötözésekre, kétnaponként, aztán már egyedül láttuk el és kenegettük Barni kezét és mellkasát. Az arcán már az első hét után alig látszott az égés, vállán és kulcscsontján ma két, ötvenforintos nagyságú heg árulkodik a forrázásról. Meggyógyult hát, s szerencsére semmire nem emlékszik a két évvel ezelőtt történtekből. Mostanában véletlenül kezébe került egy akkor készült fotó. Egy baba, mondtam neki, egy baba a kórházban. Szegény, mondta erre ő, és arrébb tette a képet. Meggyógyult, és lassacskán én is kezdem elfelejteni.

Képekkel a rák ellen

Napjainkban mind többet hallhatunk rákos megbetegedésekről. A betegeket alávetik a sugárkezelésnek és kemoterápiának, ami köztudottan számos mellékhatással jár. Sokan nem is gondolnánk, hogy a hagyományos gyógymódok mellett az emberek lelkét is gyógyítani kell. Magyarországon csupán néhány orvos foglalkozik a rákos betegek lelki gyógyításával. Az egyik közülük Vargáné Kopornyik Zita, a szegedi Támasz Egyesület alapítója. – Tizenhárom éve foglalkozom rákbetegekkel. A Simonton-módszert alkalmazom, amelynek lényege, hogy gondolati, képzeleti úton segítem a betegek öngyógyítását. A módszert egy amerikai házaspár dolgozta ki, lényege két alapvető tényen alapul. Az egyik: amire sokat gondolunk, azt képesek vagyunk behívni a valóságba. A másik: a szervezet immunrendszerének az a feladata, hogy megölje a pusztító kórokozókat, amelyek megtámadják testünket. A stratégia két részből áll. Először a páciensek különböző relaxációs gyakorlatokkal ellazítják a testüket. A relaxáció segít a képalkotásban, a tudatos kontroll megszűnik, így képesek lesznek elrugaszkodni a valóságtól. A következő fázisban minden beteg kitalál egy képet a betegségéről. Ki-ki személyisége szerint helyettesíti be a daganatot, ami lehet személy, tárgy vagy egy képzeletbeli forma is. Ezután ki kell találni az eszközt vagy megoldást, amivel elpusztítják a betegségüket. A relexációs gyakorlatokat a súlyos betegek naponta háromszor végzik, amit fokozatosan csökkentenek napi egy alkalomra. A gyógyulás az így kezelt betegek esetében 90-95 százalékos.

Álorvosság: placebo

Néha meglepő fizikai hatásokat lehet előidézni hatástalan tablettákkal is. Az orvosok gyakran használják is a placebót. A kórházakban külön erre a célra tartanak rendszerint piros színű kis tablettákat, amelyekben semmiféle hatóanyag nincs. A beteg mégis jobban érzi magát, ha ezeket megkapja. Jobban alszik, nyugodtabb, csökkennek a fájdalmai. Miért? Azért, mert elhiszi, hogy a tabletta, amit kapott, nyugtató, altató vagy fájdalomcsillapító. Bizonyított tény, hogy álalkoholtól be lehet rúgni, álkokaintól fel lehet élénkülni. A régi korok gyógyítói jószerével csupán kémiailag hatástalan szereket alkalmaztak. Csak a beléjük vetett hit volt gyógyító erejű. A hatás hátterében valószínűleg az emberi agy sajátos képessége áll, amely bizonyos körülmények között képes öngyógyító folyamatok elindítására. Sajnos ezek a bizonyos körülmények ma még tisztázatlanok, ezért a placebo tökéletlen, megbízhatatlan gyógyszer.

Gyulay Endre püspök: A hit nem csoda

Hiszek, de hozzáteszem, nem minden csoda, ami annak látszik. Az nem csoda, ha az emberi hit és az orvosi gyógyellátás együttes hatásának köszönhetően gyógyul meg a beteg. Az igazi csoda az, amikor az orvostudomány véget ér, a nagy tudású szakemberek lemondanak a beteg gyógyulásáról, aki csak a hite segítségével nyeri vissza az egészségét. A franciaországi Lourdes-ban és a nagyobb búcsújáró helyeken több csodálatos gyógyulást is feljegyeztek. De Magyarországon is volt már néhány regisztrált csodálatos gyógyulás.