A kisbaba abbahagyja a sírást és elszenderedik a lágy altatódalra, a kellemes zene hangjaira. A fáradt, feszült, ideges ember megnyugszik, ha feltesz egy jó lemezt, esetleg rajzolgat, fest, hogy kikapcsolódjon. S olyanok is akadnak, akiket a tánc nyugtat
Már a történelem előtti idők régészeti leletei is bizonyítják, milyen jelentős szerepet játszott a művészet a mágikus gyógyító szertartásokban. A sámánok és a keleti gyógyítók is jól ismerték a személyiségformálás lelki gyógyhatását. Azonban az orvoslásnak az a hagyománya, amely a betegek alkotó erőit is felgerjesztette, idÕvel feledésbe merült. Az orvostudomány a XVIII. század végén alkalmazta ismét a lelki- és elmebetegek kezelésében a festészetet és a színházművészetet. Nevezetessé váltak a charentoni elmekórház színielőadásai, melyeket az intézet író-filozófus lakója, a „szadizmus” névadója, De Sade márki (1740-1814) rendezett. A különféle művészetterápiák célja a „belső emlékezés” ösztönzése. Ennek háttere az az elképzelés, hogy amit az érzékek tudomásul vesznek, a test emlékezetként tárolja. Ily módon az emlékek akkor aktivizálhatók, ha kapcsolatot teremtünk a testtel, vagyis muzsikálás, tánc és alkotás közben érzelmeket és gondolatokat fejezünk ki: az érzékelést konkrét formába öntjük. A terápia szempontjából nem az alkotások művészi színvonala a fontos, hanem az a folyamat, melynek során megvalósultak, és az, amit alkotójuk számára jelentenek.
Eljátszott rosszkedvünk
Luther Márton szerint a muzsika a legjobb balzsam a megszomorodott ember számára, ami által a szíve ismét elégedetté és felfrissülté válik. Luther igazát a modern orvostudomány bizonyította: mérhetően csökken a vérnyomás, a pulzusszám és a légzés gyorsasága. A muzsika hallgatása oldja az izmok feszültségét, hangulati változást, álmosságot idézhet elő. A harsány disszonanciák viszont éppen az ellenkezőjét válthatják ki. A drámaterápia az életet jelenetek és hangulatok színváltozásának tekinti, amelyek bevésődnek emlékezetünkbe. Célja, hogy mindenki pozitív értelemben váljon saját történetének rendezőjévé. A drámaterápiát szinte kizárólag csoportokban alkalmazzák. Egyik résztvevő például szóba hoz egy problémát. Ezt megbeszélik, rekonstruálják, s aztán jelenetté formálják. Játék közben alakul ki az összefüggő láncolat, amely lépésről lépésre elvezet a korai, egykor sokkoló élmény feltárásához. A drámaterápia gyógyító hatása lényegében oda vezethető vissza, hogy minden csoporttag érzelmileg vesz részt a cselekvésben: ami egy alakit megindít, az a többiekre is hatással lehet.
Örömdoktor
Van, akit a tánc gyógyít és nyugtat meg. Tánc közben minden test őszinte nyelven beszél. Táncolva az emberek kifejezhetik örömeiket, gondjaikat, s közben megmutatják testi önarcképüket, amely állandóan változik. A testi-lelki gyógyulásban mindig fontos szerepe volt az örömnek. Ezen az örömterápián alapul a „bohócdoktorok” munkája. Ők olyan színészek, akik a gyermekkórházakat járják, és rögtönzött elÕadásaik után a kis betegek sokkal jobban vannak, amit a leleteik is bizonyítanak. Hogyan alkalmazhatjuk hétköznapjainkban ezeket a terápiás módszereket? Ha fáj a fejünk, ha zaklatottak, feszültek vagyunk, ne nyúljunk azonnal gyógyszerért. Inkább kényeztessük magunkat lágy zenével. Próbáljuk ki, mi az a mÛvészeti tevékenység, amely nyugtatólag, stresszoldóként hat ránk. A drámapedagógia alapelveit a gyermeknevelésben is alkalmazhatjuk. Testvérek közötti konfliktushelyzetek eljátszásával feloldhatók az ellentétek, és mi, szülÕk is bekapcsolódhatunk a játékba. SÕt, ha megengedjük, hogy a kicsik Õszintén eljátsszanak minket, megtudhatjuk, milyen hibákat látnak bennünk. Tipp Sok egyetemista beszámolt arról, hogy vizsgaidÕszakban, az intenzív tanulás, szellemi munka után tökéletesen kikapcsolja őket egy kissé monoton alkotótevékenység, például varrás, hímzés, makramékészítés. Ugyanígy a nehéz fizikai munka után pihentetÕ lehet a zenehallgatás, versolvasás vagy csak egy kis önfeledt firkálgatás egy fehér papírra.