Zeneterápia: játék vagy kúra?

Maga a terápia szónak is számos jelentése van, úgymint ellátni, elszállásolni, gondozni, gyógyítani, simogatni, kötözni. Bár a zeneterápia ma már igazolt hatású, orvosaink szemlélete maradi. Tekintélyelvű maga az orvosképzés is. Ebben a kis utazásban Dunkel Nepomuk Norbert, a hazai zeneterápia legnagyobb szakértője lesz segítségünkre. – Miért savanyú a magyar? – Ilyen a kultúránk, sírva vígadós, beleértve a savanyú, örömtelen vallásgyakorlásunkat (ahelyett, hogy önfeledten táncolnánk a templomban) és természetesen ide értve a szomorú kórházakat, de még a savanyúan előadott nemzeti himnuszunkat is! Valamikor, „eretnek” korszakomban nem is értettem; hogyan gondolják a doktor urak, hogy humor nélkül lehetséges bárminő gyógyítás? Különösen a végidejét élő biológiai pszichiátriára gondolok, ami alapvetően egy beteg agy részletévé redukálja a teljes embert. Miközben az orvosi egyetemeken képmutató módon azt mondják, nem betegséget, egész embert gyógyítunk, aminek a gyakorlatban ennek nyomát sem látjuk. Nem beszélve arról, hogy a monotónia, a szürkeség, a bánat, a magány és az elidegenedés, és már maga a kórházi elszemélytelenítés is betegít! A betegek 80-90 %-a megfizetni sem tud egyéni pszichoterápiát, amely kimenetele felettébb kétes. Ma futószalagon kapnak diplomát igénytelen, primitív lelkek, akiknek a betegek oda vannak vetve? A zeneterápia alapjai az öröm, az ünnep, a személyesség, az impulzusok felszabadítása, és a szavak előtti birodalomba való visszaút, ami 0-4 éves korunkig jellemző. – A játék ma már a komolytalanságot is jelenti. Lehet „komolytalanul” terápiát csinálni? – A játék nagy lehetősége és legfőbb mozzanata, hogy feloldódjunk benne. A játék intim, spontán és öncélú, azért csinálom, mert szeretem. És hogy miért intim? Mert az intimitás = védőmechanizmusok és páncél nélküli lét. A játék mezítelen. Ezért lehet a lét alapállapota a kreativitás, az intimitás, a szeretet és a mezítelenség (önmagamnak lenni tudni, társadalmi szerepek, kényszerek, szégyen nélkül). A világ mindössze néhány alaptörvényre redukálható, mi csak variálhatjuk azokat.  Ilyen értelemben monomániásokként éljük életünk; újrajátsszuk, variáljuk, ragozzuk, tropizáljuk (betoldunk és díszítünk) az élet alaptörvényeit. A saját szövegnek az életbe toldása nem nárcizmus, nem is személyiségkultusz vagy öncél. Egyenesen szükséglet, mert e nélkül az az élet, amit élek, nem az én életem. Mert mindenki önmaga, saját csak reá jellemző tulajdonságokkal, meghatározottságokkal és szükségletekkel. – Miért olyan fontos a kreativitás, a rajz, tánc, és maga a zenei rögtönzés az Ön terápiáján? - A kreativitás a lét alapállapota (Winnicott), s a mintakövetés, az állandó behódolás a mindenáron alkalmazkodás: betegség. A kreativitás a gyermek omnipotencia hitével kapcsolatos. Ő bármi lehet még, bármit tehet még, az agyában még nem szilárdultak meg az: „ez lehetetlen, ez csúnya, azt nem szabad” társadalom eredetű programok. Programozottak vagyunk (genetikai-, biológiai, szociokulturális, pszichológiai értelemben), de olyan programozott létezők, kik saját maguk is programozhatnak, mi több, beleszólhatnak önnön programunkba (önnevelés, autokorrekció, tudatosság). A játék a szabadság szinonimja: elvárás nélküli tér, a teremtés szabad tere. A művészek, feltalálók, újítók, tudósok, azok az alkotók, akik megismétlik a teremtés misztériumát, tudniillik ők maguk is teremtenek (emberi léptékkel). Ráadásul a játékban (improvizációban és alkotásokban is) sajátos arányban, de jelen van az asszimiláció és adaptáció is: a játékban alkalmazkodom (az adott lehetőségekhez, feladat, hangszer, technikai tudás, stb.) és magamhoz idomítom, átalakítom (asszimiláció) a világot. Az alkotás egyfajta gyermekkori szinkretizmus (lásd: Piaget két világ elmélete), egyfelől megtalálható benne az autisztikus, mágikus gyermeki vágygondolkodás és álmodozás elemei (asszimiláció, autizmus), másfelől a felnőtt kor akkomodációs, logikus, reális gondolkodásmódja is.

– A zene akkor egyfajta érzelmi tabletta, emocionális „vaníliás öntet”, ami élni segít erősen eltárgyiasító és személytelen társadalmunkban? - A zene nem csak érzelem, hanem nyelvi jelentés, hiszen rezgés az egész Univerzum. A saját tudományos kutatásaim szerint a zene is nyelv, kezdetben a csecsemő nyelve (preverbális = a szavak előtti korszak, 0-3 éves korig) egyben a világegyetem alapkommunikációs (rezgési) mintája. Részben: protokommunikáció, a szóbeli-fogalmi közlés elődje. Tudományos nevén ún. prezentációs szimbólumnyelv, és mint önmagam kommunikálása, rólam szól, de alkotás esetén senkihez sem intézem a szavakat (mert a tárgy nélküli térben nincs tárgy. A zene, főleg az improvizáció, légből kapott (tudatelőttes, tudatalatti) és pusztába kiáltott szó (nincs rajtam kívül senki). Ráadásul a zenei nyelvem preverbális, a szavak előtti nyelv. Nem fogalmi, de deskriptív (leír állapotot/ vágyat/akaratot/ érzelmet/ helyzetet). – És ez nem káros? - Maga a regresszió nem feltétlenül káros. Sőt, nem is lehetünk a nap mind a 24 órájában azonos érettségi színvonalon, este már mindenki fáradt, és regresszióban van. A regresszió igen is kell, a felnőttek társadalma hiába komoly és racionális, még sem jó, mert a mentális betegek nagy része nem csak biológiai okból beteg: a betege egy beteg társadalom tünetei is!! Eleve terápiás céllal visszük a beteget regresszióba, onnan lehetőség van újra felnőni, újraépítkezni, a gyermeki én megismerése elve mentálhigiénés módszer és cél is. A művészet gyógyító erejét a tárgykereső és világépítő természetében látom. A zene, pontosabban a zeneiség hatásai már az anyaméhben éri a magzatot. A legerősebb ingerlésnek (ami a felszálló agytörzsi aktiváló rendszert mintegy felébreszti) a hangok (és ami ugyanaz: a rezgések!) számítanak. A magzatvíz is, a csontok is, és a testüregek is (homloküreg, csecsnyúlvány, hasüreg) közvetítik a rezgéseket és vibrációkat. Minden rezgés hordoz élettani jelentést (veszély, fájdalom, kényeztetés), amire a kultúra esztétikai jelentésréteget is ráépít. A klasszikus zene a maga formai tagoltságával és harmonikus zeneiségével bekapcsolja az agy bizonyos részeit. Elsősorban a nyelviséget, a beszédet fejleszti, de ingerli a kérges testet, ami okán a két agyi félteke sokkal jobban kapcsolódik egymáshoz, jobban, egész pontosabban: sokoldalúan tud dolgozni. A zene, a hang, tulajdonképp egy nyomáshullám, így bőringer is, a simogatás kedvező hatásaival. (A pszichoanalitikus Karl Gusztáv) Jung már írt róla, hogy a művészet, így a zeneterápia tulajdonképpen szimbólumterápia. A lelki traumák (sebek) a feldolgozás során szimbólumokat (pl. görcs, köhögés, tikkelés, emésztési zavar) hoznak létre. E testi szimbólumok a pszichoszomatikus betegségek, de természetesen vannak szellemi szimbólumok is, valaki mindig virágokat, szíveket, vagy mint egy 17 gimnazista betegem állandóan halálfejeket rajzol. – Hol a helye a zeneterápiának? - A magyar mentálhigiénés helyzet rendkívül primitív, gyilkoljuk egymást, kirekesztjük a fogyatékosokat, és a munkahelyeken rendszeresen alkalmazott a pszichoterror. A zeneterápia elsősorban mentálhigiénés, önismereti és lelki támogató terápia. Mindemellett betegnevelés is – ami sehol nincs ma Magyarországon. Egy vidéki városban, ha úgy tetszik Európa legnagyobb falujában, felmérést végeztem munkahelyemen: 23 pszichiátriai betegből 1 személy tudta a gyógyszere pontos nevét is, és hogy mire szedi a gyógyszert. Másik 3 személy tudta, milyen nevű szert szed, de senki (ismétlem, senki) sem tudta, hogy mire jó a szer, milyen mellékhatásai vannak, és hogy várhatóan meddig kell a szert alkalmazni. Tehát a kezelőorvos nagyívben elhanyagolja a betegnevelést, pedig a beteget nem infantilizálni és nem függővé kell tenni, hanem nevelni: ez a korszerű gyógyítás ÉS felvilágosítás. Az olyan orvos, aki egy 20 másodpercre ránéz egy emberre és kijelenti, hogy depressziós, majd rendeli a szokásos antidepresszánst, nem orvos. A jó orvos felderíti, mik okozhatták a bajt (élethelyzet, lelki reagálás, biológiai adottságok EGYÜTTESE), majd legalább egy javaslatot tesz, milyen tényezőktől remélhetünk javulást (pszichotréning, sport, jóga, relaxáció, egyéb, elérhető terápiák, gyógyszer). – Kicsoda Dunkel Norbert? Hol úgy beszél, mint egy orvos, hol, mint egy filozófus, hol meg úgy, mint egy zenész? A Zeneakadémián (Bp), Debrecenben 4-5 éves orvostanhallgatóknak, de még a montréáli Mc Gill egyetemen is tanított zeneterápiát. - A zeneterápia interdiszciplináris tudományterület. Nem zenei, és végképp nem orvosi kérdés. Zeneszerző és előadóművész vagyok, de valóban tanultam élettant, anatómiát, pszichológiát és pszichiátriát is, sőt, saját feltételezéseim-kutatásaim is vannak, amiket ma már a CT és MRI vizsgálatok igazolnak is (agyi régiók zenei hatásokra megváltozott működés). Orvosoknak a zene pszichoszomatikus hatásáról beszélek, zenészeknek mentálhigiénéről és know how [hogyanjá] -ról. Mert minden ember az Egészért született e Földre. Az egészség ápolása pedig mindenki (családtag, házmester, tanár) feladata, nem orvosi kérdés. Ez a legszebb ajándék; másokat hozzá segíteni ahhoz, hogy saját-maga legyen, egész-ségben: testi, lelki, szociális – és spirituális egész-levésben, jóllétben.