Mindannyian érző lényként születtünk, létfenntartási ösztönünkön túl elsődleges igényünk a másokkal való, érzelmi alapú, lelki intimitást adó kapcsolódás. Azonban ennek létrehozása nem mindig olyan egyszerű…
A megfelelő verbális kommunikáción túl az érzelmek kimutatása, és azok befogadásának a képessége is nélkülözhetetlen a lelki közelség megteremtéséhez, az egészséges kapcsolatok fenntartásához.
Csend és közöny – a kapcsolatok néma gyilkosai
Kapcsolatainkban az egyik legnehezebben kezelhető, és talán a legfájdalmasabb szituáció, mikor egy hozzánk közel álló személy részéről hidegséget, közönyt, és érzelmi reakciómentességet tapasztalunk.
Egy kisgyermek számára az elsődleges biztonságérzetet az édesanyja és családtagjai érzelmi reakciói adják, felnőttként pedig a hozzánk érzelmileg közel álló személyek emocionális visszajelzései. Amennyiben ezek a visszajelzések hiányosak, vagy rendkívül sekélyesek, az érdektelenség és szeretetlenség érzete hamar eluralkodik az emberen, ez pedig számtalan lelki és viselkedésbeli probléma okozójává válik.
Dr. Edward Tronick amerikai gyermekpszichológus 1970- ben végzett „ pókerarc” kísérlete egy kisgyermekkel és édesanyjával tökéletesen szemlélteti, mit vált ki belőlünk egy közeledésünkre közönyösen és érzéketlenül reagáló személy viselkedése.
A „pléhpofa” kísérlet
A kísérlet során Dr. Tronick megkérte az édesanyát, hogy semmiféle érzelmi reakciót ne tanúsítson a babahordozóban fekvő néhány hónapos kisgyermeke felé néhány percen keresztül.
A kisbaba vidáman gügyögve, játékosan próbált kapcsolatot létesíteni az édesanyjával, aki erre totális pókerarcot produkált, és nem tartott szemkontaktust sem a kicsivel. A reakciómentességet észlelve a gyermek egyre hangosabban gőgicsélve, erősebben gesztikulálva és kapálódzva igyekezett felhívni magára a figyelmet, mindezt ismételten sikertelenül.
Ezt követte a kétségbeesés fázisa: édesanyja érzelmi közönyét észlelve a kicsi olyan mértékben elkeseredett, hogy sírásba, üvöltésbe és egy komplett „ hisztirohamba” torkollott a viselkedése. Ekkor Dr. Tronick engedélyt adott az anyukának, hogy újra tanúsítson érzelmi reakciókat.
A kisbaba nem sokkal később ismét mosolygott.
Az érzelmileg elérhetetlen személy
Van, aki alapvető személyiségjegyeiből kifolyólag hideg és zárkózott típus, más esetekben a kimúló érzések okozzák a taszító magatartást. Talán az egyik legnehezebb és legtöbb fájdalmat okozó helyzet , tartósan együtt élni valakivel, aki érzelmileg elérhetetlennek bizonyul.
A ridegség és közöny a közeledni vágyó félből folyamatos megfelelési kényszert vált ki, ráadásul hosszú távon az önértékelés és önbizalom jelentős csökkenése figyelhető meg. A befogadásra képtelen személy ezáltal egyfajta hatalmi, irányító pozícióba kerül, gyakran áthárítja viselkedésének okát a másik félre, aki pedig legtöbb esetben alárendelődik, és a kisgyermek példájához hasonlóan újra és újra, mindent bevetve megpróbálja felolvasztani a jeget. Közben pedig személyisége és viselkedése az érzelmi visszajelzések híján tovább torzul, saját maga felett teljesen elveszítheti a kontrollt.
Vajon javítható- e egy érzelmileg elérhetetlen személlyel folytatott kapcsolat, vagy saját érdekünkben a kilépés mellett érdemes döntenünk?
Amennyiben egy nagyon régóta fennálló, családi vagy párkapcsolati viszonyról van szó, amely az évek során fokozatosan haladt a romlás irányába, nagyon nehéz a közöny kialakulása után az érzelmek visszahozatala. Ilyen esetekben általában egyfajta racionális, gyakorlatias, napi ügyvitelhez szükséges normális kommunikáció kialakítása lehet a legoptimálisabb cél, amennyiben technikailag nem megoldható a különválás. Figyelnünk kell arra is , hogy saját védelmünk érdekében kerüljük a túl emocionális közeledést és megnyilvánulásokat, mert ezzel csak saját magunkat sebezzük meg.
Sokkal nehezebb dolgunk van egy alaptermészetéből kifolyólag zárkózott, érzelmei kimutatására képtelen személlyel. Ilyenkor többek közt azt kell mérlegelnünk, bármely más síkon ad- e számunkra pozitívumokat a kapcsolat, az együttműködés, kiszámíthatóság jelen van- e ? Illetve, hogy valóban nincsenek felénk érzései a másiknak, vagy csak azoknak a kimutatására képtelen?
Egy érzelmileg elérhetetlennek tűnő személlyel nem lehetetlenség együtt élni, ha racionális szempontok alapján működőképes a kapcsolat, és folyamatos asszertív kommunikációval érezhetően képesek vagyunk javítani a helyzeten.
Ha azonban folyamatos bizonytalanságot, belső magányt, szeretethiányt tapasztalunk, úgy érezzük, kezdjük elveszíteni önmagunkat a megfelelési kényszer hatására, állandó bűntudattal és depresszióra utaló gondolatokkal küzdünk, akkor érdemes kilépni a méltatlan helyzetből. Hiszen mindez azt jelzi, hogy érzelmi biztonságunk az elsődleges számunkra, amit a másik fél nem tud, vagy nem akar megadni nekünk, bármennyi áldozatot hozunk is.
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
