Bár hazánkban is nagy népszerűségnek örvend a bíborszínű cékla, mégis elsősorban az ukrán konyha kedvencei közé sorolják ezt az édes zöldséget évszázadok óta, amelyet – az egészségre gyakorolt hatása miatt – szinte gyógynövényként tisztelnek.
Az ősnövény elsősorban a Földközi-tenger menti országokban mindenütt vadon termő répaféle. Már az ókori görögök, rómaiak és egyiptomiak is művelték zöldségnövényként. Ukrajnában szinte nincs egyetlen dácsakert, egy darabka föld sem, ahol ne termesztenének céklát. A gubó nyár végén érik be, és nyersen el lehet tenni a hűtőbe két hétre. Minthogy a levének van a legnagyobb aromaanyag-tartalma, a céklát lehetőleg héjában kell megfőzni, hogy minden íz érvényesüljön. Egy óra is kell, mire megpuhul, akkor azonban nagyon finom salátaként, töltve, sütve, püréként vagy salátaként.
Gyógyhatása
A gyökérnek nagy jelentősége volt a népi gyógyászatban. Serkenti az étvágyat, és magas cukortartalma ellenére cukorbetegek is fogyaszthatják, mivel elsősorban lassan lebomló fruktózt tartalmaz. Sok benne a C-vitamin és az ásványi anyagok, például kálium, vas, folsav. Rákmegelőző hatással bír, emellett serkenti a vérképződést és az immunrendszer működését. A céklában lévő betain segít a savhiány ellen, fokozza a zsír lebomlását a májban, cellulóztartalma pedig támogatja a bélműködést. A friss céklából készült lé hatékony kimerültség, vérszegénység és magas vérnyomás ellen. Most pedig jöjjön néhány igazi, klasszikus ukrán céklás recept!
Céklalepények
Hozzávalók: 15 dkg köles, 4 dl zöldségleves, 3 közepes cékla, 30 dkg túró, 1,2 dl tej, 1 tojás, 1 csapott evőkanál cukor, só, olaj a sütéshez, 2 dl tejföl Elkészítés: 1.) A kölest zöldséglevesben felforraljuk, fedő alatt 10 percig csendben főzzük, majd lezárt edényben 20 percig duzzadni hagyjuk. 2.) Közben a céklát nem túl puhára megfőzzük, majd finoman lereszeljük. 3.) Összekeverjük a megpuhult kölessel, a túróval, a tejjel, a tojással, a cukorral és sóval. A kapott masszából kis lepényeket formálunk, és a forró zsiradékban mindkét oldalukat kisütjük. Kevés tejföllel tálaljuk.
Borscs kijevi módra
Hozzávalók: 15 dkg száraz fehérbab, 60 dkg darabokra vágott sertésborda, 1 vöröshagyma, 3 vékony csíkokra vágott sárgarépa, 1 közepes fehérrépa, só, 3 közepes, csíkokra vágott cékla, 2 evőkanál sertészsír, 3 evőkanál paradicsompüré, 1-2 evőkanál borecet, fél, vékony csíkokra vágott zellergumó, 2 csíkokra vágott zöldpaprika, 2 nagy, csíkokra vágott paradicsom, 3 közepes, kockára vágott burgonya, 15 dkg vékony csíkokra vágott fejes káposzta, 1 babérlevél, 4 gerezd fokhagyma, 4 dkg felkockázott sertésszalonna, őrölt bors, 1 evőkanál cukor, fél-fél csokor finomra vágott kapor és petrezselyem, 4 evőkanál tejföl Elkészítés: 1.) A száraz fehérbabot egy éjszakára beáztatjuk, majd friss vízben majdnem puhára főzzük. 2.) A húst leöblítjük, a hagymával, a sárgarépával és fehérrépával kb. 3 liter, kissé megsózott vízben majdnem puhára főzzük. Közben folyamatosan leszedjük a habját. Ezután kivesszük a főtt zöldséget a levesből. 3.) A céklát 1 evőkanál forró zsírban megpároljuk, hozzáadjuk a paradicsompürét és az ecetet, 10-15 percig együtt pároljuk. 4.) Egy másik edényben a maradék felforrósított zsírban kissé megpirítjuk a zellert, majd beletesszük a sárgarépát, a paradicsomot és a paprikát, és kb. 10 percig pároljuk. 5.) A babot, a burgonyát, a sárgarépás-zelleres keveréket és a káposztát a húslevesbe tesszük, majd hozzáadjuk a párolt céklát és a babérlevelet. 6.) A fokhagymát a szalonnával és 1 késhegynyi sóval mozsárban szétzúzzuk, beletesszük a levesbe. 7.) Az egészet felforraljuk, sóval, borssal és cukorral ízesítjük, majd kis lángon további 30 percig főzzük. Tálalás előtt megszórjuk zöldfűszerekkel. (Tradícionálisan pampuskával és tejföllel tálaljuk.)
További érdekességeket, ínycsiklandó recepteket, leírásokat és számtalan gyönyörű fotót: Marion Trutter – Gregor M. Schmid: Orosz Kulinária című könyvében találsz!
Vince Kiadó >>>
Részlet a könyvből: Az Orosz Föderáció több mint 125 nép és népcsoport olvasztótégelye, valamennyien mostanában kezdik újra felfedezni saját hagyományaikat. A természet és a kultúra mindig is visszatükröződött a konyhaművészetben. A melengető orosz kemence határozza meg az ételek klasszikus, lassú elkészítési módját, a főzést, a sütést-párolást. A tartósítás, például az uborkasavanyítás, a gombapácolás gyökerei a hosszú, hideg télre való felkészülés szükségszerűségébe nyúlnak vissza. A vallásos hitnek köszönhetik az oroszok rengeteg vegetáriánus receptjüket, ugyanis az orosz ortodox egyház tanítása az évnek több mint a felében böjtöt ír elő. Így aztán szigorúan elválasztották a böjti ételeket – a zöldséget, a gombát, az erdei gyümölcsöket, bizonyos korlátok között a halat – az ünnepre szánt, húsból és tejtermékekből, tojásból készülő fogásoktól. A történelem során az orosz társadalom két rétegre tagolódott: a néhány ezer jómódúval szemben ott volt a szegénységben élők hatalmas tömege. Ennek nyomán az orosz konyha egyrészről nagy becsben tartja az egyszerű alapélelmiszereket, például a rozskenyeret, a káposztát, másrészt a 19. század során kialakultak olyan kulináris csúcspontok, mint a tokhal, a kaviár vagy a krími pezsgő élvezete, azaz a magas konyhaművészet (haute cuisine), amelynek jegyében a francia szakácsok keze nyomán a cári és a nemesi palotákban a népi ételekből rafinált kreációk születtek… …Ha valaki már egyszer is együtt ülhetett az élvezetek iránt fogékony oroszokkal a terített asztalnál, jól tudja, hogy a közös étkezés összeköt, hozzájárul a kölcsönös megértéshez. Az orosz konyha az életmód, a vendégszeretet, a temperamentum, a szokások és a jellem követe, egy egész ország képviselője, amelynek hatalmas területén számtalan nép, népcsoport él. Fotó: http://www.oprah.com
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
