Annyira meghitt volt a pillanat. Megfogta az arcomat, maga felé fordított és megcsókolt.
Magam sem tudom, miért mentem hozzá Endréhez. Túl nagy volt a nyomás a család és a barátok részéről, állandóan azt hallottam: mire várunk, miért nem házasodunk már össze. Szerettem, de a kezdeti nagy lángolás után eléggé ellaposodott a kapcsolatunk. Az esküvő után ugyan javult a helyzet, de nem telt el sok idő, és újra szinte csak barátként éltünk egymás mellett.
Nem akartam ezzel foglalkozni, mégis figyelni kezdtem Misit. Észrevettem, hogy mindig akkor ment ebédelni, amikor én, és ha tehette, egyszerre indultunk haza. Nem tagadom, hízelgett az érdeklődése. Amikor egy különösen rossz hangulatú reggelen forró teával és csokival várt, beszélgetni kezdtünk. – Nem a legmegfelelőbb hely, elismerem – nézett körül az apró konyhában -, de már régóta szeretném megkérdezni: nem találkozhatnánk valahol? – Én férjnél vagyok – nyögtem ki nagy nehezen. – Nem is a házasságkötő teremre gondoltam – mosolygott szemtelenül.- Egyébként én is házasságban élek, félig-meddig. – Az meg milyen? – Már évekkel ezelőtt elköltöztem a feleségemtől, de nem váltunk el. Valahogy nem volt fontos egyikünknek sem…
Mindketten házasok voltunk
– Értem. De én együtt élek a férjemmel – feleltem halkan. – Jó, rendben. De azért egy esélyt kaphatok, nem? – kérdezte, és végigsimította a karomat. Beleborzongtam az érintésébe. – Igen – suttogtam. – Akkor ma elviszlek valahová, ahol én mindig megnyugszom… Olvasd tovább a történetet A Kiskegyeden >>> Az Astronet ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!