Hullámlovaglás az életünk. Amikor fent vagyunk és süt ránk a nap, nem sokat törődünk a jövővel. Ám amikor hullámvölgybe kerülünk, tudni szeretnénk, mikor jönnek jobb napok. Lylia léleklátó megmondja, mit hozhat a holnap, és milyen irányba induljunk a vágy
Magas, kedves lány fogad a belvárosi bűbájos-boltban. Apró, de hangulatos helyiség, a polcokon ezoterikus könyvek, az üvegvitrin mögött gyertyák, amulettek, mágikus eszközök. Mielőtt elkezdenénk az interjút, Lylia, alias Tatár Alexandra bepillantást enged a saját jövőmbe is. Néhány nappal később rövidtávú előrejelzései máris beigazolódnak. Nem kevésbé pontosak a jelenlegi helyzetemre, a velem kapcsolatban álló személyekre vonatkozó jellemzései. – Hogyan kerültél kapcsolatba az okkultizmussal? – 11 éves voltam, amikor édesanyám elkezdett tanítani. Megtanított meditálni, az ingával bánni, az álmokat értelmezni. Aztán magam is kutattam, olvastam, és jöttek segítők, akik tovább tanítottak. Amikor 22 éves lettem, köszönetet mondtam édesanyámnak a tőle kapott tudásért. Legnagyobb döbbenetemre azt felelte, ő soha nem foglalkozott ilyen dolgokkal, így nem is tanulhattam tőle semmit. Tágra nyílt szemekkel bámultam, mert én kristálytisztán emlékeztem mindenre. – Mivel magyarázod ezt? – Úgy gondolom, hogy a szellemi vezetőm az anyám képében tanított engem, hogy ne ijedjek meg. Egyébként a családi hagyományokat folytatom, hiszen üknagymamám és az ő anyai felmenői kártyajósok és bábaasszonyok voltak. A szocialista rendszerben már nem lehetett folytatni ezeket a tevékenységeket, anyukám tanárnő volt, én is tanítóképzőbe mentem. Jól sikerültek a vizsgáim, de éreztem, hogy nekem nem ezzel kell foglalkoznom, így a 3. félévben otthagytam a főiskolát. A gyerekeket viszont azóta is nagyon szeretem, van két sajátom is.