Az ember szüntelenül keresi az igazit, de vajon megtalálja-e? Mindannyian álmodozunk valakiről, akitől hevesebben ver a szívünk, elvarázsol, megnevettet, letörli arcunkról a könnyet, és karját nyújtja, amikor szükségünk van rá.
Vattacukor, kölyökkutyák, jogosítvány
Mindegy, hogy agykontrollnak, hitnek, vagy teremtő erőnek nevezzük, hisz a végeredmény ugyanaz: álmunk testet ölt. Gondoljunk csak arra, mennyire vágytunk a szüleinktől kihisztizett vizslakölyökre, aki pillanatok alatt összetiporta a virágoskertet, vagy Apa aggodalmaskodó arcára, amint első alkalommal kezünkbe nyomta a slusszkulcsot, a sikeres felvételinkre, ahol a folyóson titkon vagy fél tucat cigit szívtunk el idegességünkben. A képlet egyszerűnek tűnik. Akkor miért nem álmodozunk többet leendő szerelmünkről? Álmodozni különben is jó! Mert megédesíti a percet, amikor a szürke hétköznapok gondjait magunk mögött hagyva egy olyan világba csöppenhetünk, ahol igazán boldogok lehetünk. Mert a legkisebb erőfeszítés nélkül találkozhatunk álmaink hercegével, és megélhetünk vele bármit, amit csak akarunk – határ csak a csillagos ég. És mert közben feltöltődünk energiával, jobb lesz a közérzetünk, és egész biztosan szebb a mosolyunk.
Tisztában vagyunk vágyainkkal?
A legtöbb ember bizonytalanná válik és kibúvókat keres, amikor arról kérdezzük milyen partnert szeretne: „mindegy, csak jól nézzen ki és szeressen”, „legyen sok pénze, a többi nem számít, úgyis boldog leszek”- válaszolják, de valójában maguk sem tudják, mit akarnak. Az égiek viszont annál komolyabban veszik kívánságainkat, hiszen pontosan azt kapjuk odafentről, amit kérünk. Ilyenkor persze elégedetlenek vagyunk: új barátunkat ugyan rendkívül vonzó külsővel áldotta meg az ég és szeret minket, de halálra unjuk magunkat mellette. Vagy tehetős ugyan, de a karrierje fontosabb nálunk, és mellette tanuljuk meg igazán, mi is az a társas magány? Ilyenkor aztán válságkezelő programokat szervezünk, és hasonló cipőben járó barátnőinkkel zajos kávéházakban vodkás-narancsot szopogatva, hüppögve próbáljuk megfejteni a szerelem nagy misztériumának rejtélyét, vagy egyszerűen csak duzzogva tépelődünk a sarokban.
Kívánságlista
Fogalmazzuk meg, milyen tulajdonságokat keresünk leendő partnerünkben, és melyek azok, amelyekből minél kevesebbet szeretnénk látni, majd vessük papírra elképzeléseinket! Pl. legyen családcentrikus, szórakoztató, intellektuális-típus. Ne legyen verekedős, mamakedvence vagy reptében-a-legyet-típus. A külsőségeket (magasság, testalkat, öltözködés, karakter) ugyanígy körvonalazzuk, de ne a tökéletes férfit keressük (mert nem létezik), és mert mi sem vagyunk azok? Végül listánk segítségével szembesítsük magunkat a valósággal, és döntsük el, hogy a felsoroltakból mit nézünk el kedvesünknek és mit nem. Amennyiben utóbbival van tele a papír, meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy valószínűleg nem a megfelelő ajtón kopogtatunk?
Mindig van megoldás!
Azt mondják, semmi jóra nem vezetnek azok a bizonyos „de”-vel kezdődő kapcsolatok, melyeket hajlamosak vagyunk még magunknak is megmagyarázni. „Nagyon tetszik, de?”, „Jól megvagyunk, de?” „Valóban hazudott, de?” Amennyiben ismerjük saját vágyainkat, valószínűleg nem vágunk bele olyan – kompromisszumokkal teli – kapcsolatba, amely futóhomokra épül, és amelyben a csalódás elkerülhetetlennek látszik. DE ha mégis?akkor se keseredjünk el, mert kellő szeretettel és empátiával egy-egy rossz tulajdonság mellett felismerhetünk olyan belső értékeket, amelyek mellett máskor talán – szemellenzővel a fejünkön – elmennénk, és amelyek talán csak arra várnak, hogy felfedezzük őket és kárpótoljanak minket az esetleges rosszért! Minden ember formálható – tolerancia, igyekezet, türelem és mély érzelmek kérdése az egész.
A sült galambról?
… pedig annyit, hogy továbbra sem repül senkinek a szájába. Fontos, hogy szeressük önmagunkat, mert aki magát nem szereti, hogyan várhatná el mástól? Testünk-lelkünk meghálálja a törődést. Készítsünk magunknak frissítő fürdőt, járjunk sportolni, kiránduljunk, találkozzunk barátainkkal és nevessünk sokat, kényeztessük magunkat új ruhákkal, menjünk fodrászhoz, kozmetikushoz, szervezzünk színes programokat, és vegyük észre az élet apró csodáit! Mindeközben ne veszítsük el türelmünket, és ne akarjuk mindenáron, görcsösen megtalálni álmaink lovagját, mert úgyis akkor jön majd velünk szembe, amikor nem számítunk rá. Az élet már csak ilyen. Lehet, hogy egy hideg, téli reggelen a sarki péknél futunk össze vele, lehet, hogy munkahelyünkön egy lerobbant fénymásolónál bosszankodva ismerkedünk meg vele, de az is lehet, hogy egy rémes, füstös, kiábrándító szórakozóhely lépcsőfordulójában toporog majd egy éjszaka barátaira várva, amikor mi épp hazamenni készülünk?