Nem sokkal később már vadul vetkőztetett, a szájával vette le rólam az utolsó ruhadarabot, miközben mindketten nevettünk, de olyan erős szexuális izgalmat korábban sosem éreztem, mint akkor.
Güvran, a török isten. Mondhatnám, hogy görög isten, mert ez lenne rá az igaz jellemzés, de hazudnék, hiszen nem görög, hanem török. Ettől függetlenül úgy néz ki, mint egy gyönyörű görög szexisten, remek testű, fekete hajú, fekete szemű, izmos szépség. Akire ránéz, az a lába elé hull.
Rástartoltam a pasira
Előző nap érkeztünk, és nem sejtettem, hogy ilyen esztétikai élményben lesz részem Törökországban. Pár perccel később kiderült, hogy a férfi a jet-ski kölcsönző alkalmazottja vagy tulajdonosa, ezt nem tudtuk megfejteni, de azt igen, hogy köze van a vízi járművekhez. Mondanom sem kell, azonnal elhatároztam, hogy bérelünk majd tőle ilyen alkalmatosságot. Nem volt mit vesztenem, szingli voltam, ezért is utaztam el Erikával egy barátnős nyaralásra – az utazást nem akartam kihagyni, de mivel nem volt olyan férfi, akivel megtehettem volna, a barátnőmet választottam. – Nagyon bejön ez a pali – súgtam Erikának nevetve, aki megvonta a vállát: – Ez egy macsó. Mi a fenét vársz tőle, biztosan egész nyáron itt vadászik, láthatod, hogy kifejlesztette már azt a mély nézést? Eddig nem gondoltam, hogy ilyenekre buksz. Meg is írom Marcinak. – Majd én? – vigyorogtam, és már vettem is elő a mobilomat. Marci a legjobb barátom volt, még főiskolás korunkból, és mára összeolvadt a baráti körünk. Már meg is fogalmaztam neki az SMS-t: „Nem kell tovább aggódnod, hogy pártában maradok, mert ma partra suhant itt egy török isten. Drukkolj, mert Erika ellenünk van!” Elküldtem az üzenetet, de a napszemüvegem alól továbbra is az isteni külsejű srácot néztem. Hamarosan jött a válasz: „Féltelek a török istenektől, én Erikával vagyok, vigyázz magadra!” Szerettem Marcit, mert mindig megosztottuk egymással a szerelmi ügyeinket, most is elég jól kezelt, hogy siránkoztam neki időnként az egyedüllétem miatt, és értetlenkedtem az egyéjszakás kalandjait látva. Marci harmincnégy évesen még teljesen képtelennek látszott az elköteleződésre, de nem adott sosem világos magyarázatot, miért. Talán a kamaszkori hosszú szerelem miatt vágyott egyfolytában a szabadságra és a hódításra. Fura, hogy engem meg féltett a kalandtól? Olvasd tovább a történetet >>>