A lánygyerekek csecsemőként apjuk (fiatal!) arcát látják. Ez az arc vésődik be a tudatukba, tudatalattijukba. Később lehet, hogy rengeteg konfliktus lesz köztük, és a hideg kirázza, ha az apjára gondol, a végén mégis olyan partnert választ, aki hasonlít r
A pszichológusok nem is csodálkoznak ezen. Freud óta nyilvánvaló, hogy a negatív minta is minta, az is orientációs pontként jelenik meg az életünkben. Ha tetszik, ha nem, párválasztásainkban benne vannak a szüleink. És bármennyire tiltakoznak most a gondolat ellen, hogy apjukhoz hasonló társat válasszanak, amikor majd hatvan évesen visszatekintenek az életükre, másképp fogják értékelni a helyzetet.
Hasonló a hasonlóval
Kezdjük egy furcsa gyakorlattal, amely a családi rendszereket vizsgálja, s arra keresi a választ, milyen alapon választunk ki valakit sok ember közül. Vegyünk egy nagy termet, tele emberekkel. Mindenkinek választania kell egy másik embert, aki emlékezteti őt családja valamely tagjára, vagy azt az érzést kelti, pótolni tudna valamely hiányt a családjában. Mindezt anélkül, hogy megszólalnának. Kis idő elteltével kialakulnak a párok. Ekkor már válthatnak pár szót, hogy kiderítsék, miért választották egymást. Majd újra választaniuk kell, szintén szavak nélkül egy másik párt, ugyanolyan elvek alapján, mint az előbb. Miután kialakultak a négyfős „családok”, mindenkinek választania kell egy szerepet, majd meg kell vitatniuk, ki miért választotta, akit választott. Ahhoz, hogy vonzódást érezzünk valaki iránt, valamilyen közös alapnak lennie kell. S ha ez igaz – márpedig az -, nem nehéz levonni a következtetést, hogy szerelembe is olyasvalakivel esünk, akiben valami ismerősnek tűnik. Talán nem véletlen, hogy azok, akik első látásra egymásba szeretnek, azt mondják, olyan, mintha már ezer éve ismernék egymást. Innen már csak egy lépés annak bizonyítása, hogy apánkhoz hasonló férfi lesz számunkra az Igazi.
Ez bizony apakomplexus
Miért játszik ilyen fontos szerepet életünkben a család – na és persze apánk? Pszichológiai közhelyszámba megy, de az égvilágon mindent a családban sajátítunk el: alapvető viszonyulásainkat, készségeinket, és persze, nem utolsó sorban a nemünknek megfelelő viselkedésmintát is. Ha édesanyánk alávetette magát férje akaratának, mi is ezt tesszük majd párunkkal, ha anyánk egyenrangú partnere volt apánknak, mi is erre vágyunk majd, s ha ő viselte a kalapot, mi is így teszünk párkapcsolatainkban. És itt jön a képbe az apánk. Ha szerettük, ha harmonikus volt vele a viszonyunk, tiszta sor, hogy hasonló életvitelű, hasonló felfogású, hasonló etikai normákkal rendelkező férfit választunk felnőtt fejjel.
Pótszülőt választunk
De nem mindenki szereti az apját, és egyre többen nőnek fel apa nélkül, csonka családban. Kezdjük az utóbbival. Hiába válnak el a szülők, vagy legrosszabb esetben hiába veszítette el a kislány az édesapját, akkor is sok mindent megtud róla az édesanyja, rokonai elbeszéléséből, reakcióiból. Mert lehetetlen, hogy soha ne kerüljön szóba a velük nem élő apa. Ilyen helyzetben gyakori, hogy a kislány kiválaszt a környezetében egy férfit, aki az apa szerepét tölti be az életében. Sőt, az is előfordul, hogy mint egy furmányos kis kerítőnő, összehozza édesanyját a számára ideális apapótlékkal. Aki nem választ „pótpapát”, abban is kialakul egy kép az apjáról. Hogy milyen, az már más kérdés. Legtöbb esetben jó darabig nem bízik majd egyetlen férfiban sem, hisz az anyját is elhagyták. Ami azt jelenti, hogy bizony-bizony az apja befolyásolta férfiakhoz fűződő viszonyát.
Akárcsak az anyánk
És végül, lássuk azt a helyzetet, amikor azt gondoljuk, mindegy milyen a férfi, csak olyan ne legyen, mint az apánk. De mert a negatív minta is minta, akár akarjuk, akár nem, ugyanúgy „félrenyúlunk” a párválasztásban, mint az anyánk. Ennek szélsőséges esete, és sajnos ez a gyakori, amikor alkoholista apa mellett nő fel egy kislány. Végigszenvedi a gyerekkorát, a szörnyű cirkuszokat, ahogy részeg apja a hajánál fogva húzza anyját, és nem érti, anyja miért él egy ilyen állattal. Aztán hozzámegy egy fiúhoz, aki nem iszik. De öt év múlva már alkoholista. Így a lány ugyanazt a kört futja meg, amit az anyja. Hogy lehet ez? Az alkoholista férfit a szakpszichológus orálisan fixáltnak nevezi. Az orálisan fixált férfi olyan, mint egy nagyra nőtt szopós csecsemő. Csak felnőttként az anyatej helyett az alkoholt szívja magába. Ahhoz, hogy a család valamennyire működőképes legyen egy ilyen férfi mellett, határozott nőnek kell lenni. Dominánsnak. Ezekben a kapcsolatokban megfigyelhetjük, hogy a nő igyekszik elvenni a férjtől a fizetését, ő osztja be a pénzt, ő törődik a gyerekekkel – lényegében mindent ő csinál. A férj hazaadja a pénzt, anyuka a főnök. Az ilyen családban felnövő lánygyerek mit lát? Egy domináns nőt, azt, hogy észnél kell lenni, hogy igazából nem bízhatja rá magát egy férfira sem. Ezért amikor kapcsolatba kerül egy férfival, nem tud másként viselkedni, csak domináns, határozott módon. Egy domináns nőt pedig általában gyenge férfi választ. Jelen esetben egy alkoholista. És máris bezárult a kör.