Nehéz feladat volt anyaként is helytállni és közben megőrizni Kálmán szerelmét. Nem segített, gyakran hagyott késő éjszakáig egyedül, türelmetlen és figyelmetlen volt.
Már nem hittem abban, hogy rám talál a szerelem, amikor Kálmán megjelent az életemben és rövid idő alatt felforgatott mindent körülöttem. Nekem nagyon fontos volt a családom, sok időt töltöttem a szüleimmel és a testvéreimmel, míg Kálmán családja a határon túl élt, ezért nagyon ritkán találkoztak.
Nehezen viseltem, hogy fizikailag és érzelmileg is távolabb kerültem tőlük, de a szerelem fontosabb volt, és életemben először a testiségben is örömöt találtam – jó volt Kálmánnal a szex – végre igazán nőnek éreztem magam.
Nem akart a szüleimnél lakni
Amikor komolyabbra fordult a kapcsolatunk, elhatároztam, hogy hozzá költözöm, az albérletébe. Apuék hiába ajánlották fel, hogy lakjunk náluk, Kálmán határozottan nemet mondott.
– Nem tudnék együtt lakni senkivel. Évek óta nem kell tekintettel lennem senkire, ne akard, hogy most kelljen ezt megszoknom.
Az én kezdő mérnöki fizetésem volt a biztos bevétel, Kálmán ugyanis vállalkozó volt. Eleinte nem tudtam, mit is jelent ez pontosan, de nem is igen érdekelt.
Mindig volt pénze, legalábbis a kapcsolatunk kezdetén úgy tűnt. Később adódtak problémák, gyakran nekem kellett a tulajdonosnak kifizetni a bérleti díjat, ha rákérdeztem, Kálmán mindig csak legyintett.
– Pénzügyek, ne is beszéljünk róla! Egyszer fent, máskor lent. Ma nincs, de holnapra lesz, te is tudod. Nem kell aggódnod!
Egyébként ő ezt az elvet követte, nem aggódott semmiért. Néha próbáltam beszélni vele arról, mit szeretnénk elérni együtt az életben, de soha nem vett komolyan.
A nagy álmom a közös lakás volt, de egy idő után feladtam a reményt, hogy valaha is megvalósul. Ha nagy nehezen összeszedtük az induló tőkét, biztos, hogy akkor kellett a vállalkozásába egy nagyobb összeg, és addig rágta a fülemet, amíg bele nem egyeztem, hogy oda folyassa a pénzünket. Gyakran tűnt el nagyobb összeg a közös pénzünkből, amit a szüleinek küldött el…
Olvasd tovább a történetet a Kiskegyeden>>>