Általában nem hajlok a paranoiára, de mostanában tényleg üldöz egy téma. Beszélgetéseim sűrűn előforduló mintája a férfi-nő vonatkozási rendszer. Olyan érzésem van, mintha az egyik fülembe a hölgyek suttognák, hogy manapság nincsenek igazi férfiak, míg a másik hallószervemet panaszos férfihangok töltik meg a valódi nők hiányát hánytorgatván.
Mivel nem kényelmes, ha kétfelől zúg a fejem, kísérletet teszek ennek az anomáliának a felfejtésére. Segítségül idézem a hagyományok analogikus gondolkodását, az emberiséggel egyidős princípium-értelmezést.
Az Isten az EGY-ből lejön játszani a polaritás világába. Polaritásra azért van szükség, hogy legyen egy halmaz, melyen értelmezhető a szabad akarat, a döntés, a felelősség és a hasonló fogalmak. (Lásd még: kolostorban könnyű erkölcsösnek maradni.)
Míg az isteni szférát az egyes számmal lehet könnyen leírni, addig a földi életben már megjelenik a kettősség. Itt nappal van és éjszaka, világos és sötét, forró és hideg, tűz és víz, férfi és nő. Bár minden emberben egyszerre vannak jelen mindkét nemre jellemző attribútumok, a mérleg egyik serpenyője mindig súlyosabb – és ez így van jól. Az adott élet feladatai, a kötelező körös tapasztalások döntik el, milyen testben történik a születés. A test nemének meghatározását sok tényező befolyásolja, ennek részleteire most nem térek ki.
Az alapvetően férfias alapelveket az alapvetően nőies alapelvek egészítik teljessé, az Ember a szexualitás teremtő misztériumában képes visszaemlékezni a polaritást megelőző EGY-re.
Milyen alapelvekről van szó?
A férfias minőséghez tartoznak az aktív, tüzes, cselekvő, kiáradó minőségek, a Nap, a Mars, az arany és a piros. A női minőség ezzel szemben a passzív, vizes, tápláló, befogadó minőségekkel, a Hold, a Vénusz, az ezüst és a kék szín erőivel analóg.
Képzeljünk el egy átlagos kisfiút, akit születése után azonnal halványkék gyermekszoba és halványkék ruhácskák fogadnak. Jelentéktelen apróságnak tűnhet ez az ártatlan, vicces cserebere. De gondoljuk csak tovább: hallottunk már színterápiáról? Hallottunk arról, hogy a színek képesek hatni hangulatunkra? Ha pedig hangulatunkra képesek hatni, esetleg elképzelhető, hogy akár érzelmi fejlődésünkre is hatnak, hosszú távon? Mi történik egy alapvetően savas kémhatású anyaggal, ha folyamatosan lúgos környezetben áztatjuk? Elveszti vajon eredeti jellemzőit és semlegessé válik? Hát, bizony, igen. A kioldódás és a semlegesség lehet kitűnő folttisztításkor és háborús helyzetben, de korántsem előnyös, ha életutak beteljesítéséről beszélünk.
Megnézhetjük ugyanezt a kislányoknál. Érkezik a Földre egy kis holdgyermek, majd egyből beteszik a piros csoportba, piros pántlikát kötnek a hajába, pirossal kell ráhímezni a jelét az óvodai zsákra. Ez vajon elősegíti a női minőségek kifejlődését? Hölgyek, emlékeztek, hogy gyermekként zsigerileg tiltakoztunk a piros színnel való azonosulás ellen, és inkább a kéket vágytuk?
Talán semmi jelentősége annak, hogy a mostani divat huncutul felcseréli a jelölőszíneket. (Mint ahogy bizonyára a mágikus szimbolikának sincs semmilyen, de tényleg semmilyen szerepe sem a napi politikában, sem a vallási vagy filozófiai áramlatok hatásmechanizmusában.) Talán az is teljesen mindegy, hogy a nemesfémek divatja is arra kanyarog, hogy a nők hordjanak szívesebben aranyat, a férfias fém pedig az ezüst lett.
És akkor mi még mindig szerencsésebbek vagyunk, mint a német nyelvterület, ahol szerencsétlen Nap lett nőnemű, a Hold pedig hímnemű. Vajon milyen üzenete van, hogy egy milliók által beszélt nyelvben ilyen kis furán alakulnak alapvető fontosságú jelképek?
Természetesen erre is mondhatnánk, hogy a szómágia – mint olyan – nem létező, kitalált rémhír. És talán az is.
De ha mindenhol minden rendben van és sem a nevelés, sem a szimbólumok szintjén nem hat egyáltalán semmi az alapvető minőségek megélése ellen, akkor miért olyan sírnivalóan nagy a hiány a nőies nőkből és a férfias férfiakból?
Kedves ismerősöm a minap arra hívta fel a figyelmem, hogy a mai tizenévesek között (tisztelet a kivételnek!) nagyon nehéz megkülönböztetni a lányokat a fiúktól.
Pedig szerintem nem nehéz. Hanem gyakorlatilag lehetetlen.
Azért találom ezt károsnak, mert a különbségek lefaragása nem az isteni EGY felé, hanem a jellegtelenség és a semmilyenség felé mutat. Mert ezek az új lények nem androgün teljességet sugároznak, hanem nemtelenséget. És a nemtelenség nem csupán nemnélküliséget, hanem ugyanakkor a nemesség hiányát is jelenti. (Igen, szabad ismét leborulni a magyar nyelv csodasága előtt.)
Járható út vajon, ha a nők udvarolnak a férfiaknak? Ha nem sikk már gondoskodni a lányokról és nem sikk férfiként önálló egzisztenciával rendelkezni? Milyen jövőkép az, amelyben a harmincakárhányadik évében lévő fiúgyermek elhagyja anyukája szárnytöveit (ha elhagyja) és áttelepül egy olyan párkapcsolatba, ahol az asszony a pénzkereső és az asszony szereli a bojlert? Milyen mintát lát a következő nemzedék?
Az érem egyik oldala ma nagyon menő. Szeretjük az önálló, független hölgyeket, akik magukról gondoskodnak, nem hódolnak be senkinek, agresszivitásban verhetetlenek és bármikor asztal alá isznak bármely férfit. Vagány az, ha egy asszony úgy káromkodik, mint egy kocsis, és birkózni jár. Dögös, amikor egy törékeny fiatal lány megüli a nagymotort és több partnert használ, mint papír zsebkendőt.
Csak az már senkit sem érdekel, amikor ezek a lányok soványmalac vágtában rohannak analízisbe (vagy lesznek mindenfélétől függők), mert nem találják a helyüket, nem értik, miért ébresztenek félelmet a férfiakban, nem értik, miért nem kapnak virágot. Pedig a szabadosság az égig ér, semmit nem várnak el, semmire nem számítanak, a házasság és a gyermekvállalás gondolatát pedig olyan mélyre ássák, hogy Kínában jön elő. Egyébként ez így pont megfelel, mert valakinek férfinak is kell lenni amellett a sok keskenyvállú, kehes, lógógatyás kísértet mellett, akiknek mostanában a személyi számuk első jegye a legerősebb nemi jellegük.
Eközben a másik parton lézeng egy-két férfi, aki nőt keres tűzhely mellé, társnak, gyermekek édesanyjának. Nagyon kevesen vannak, és ez a kevés is egyre bizonytalanabb a sok amazon miatt. Mert a világon senki nem tanítja meg a nőket nőnek, a férfiakat férfinak lenni. És ez most nem a feminizmusról vagy az általános gazdasági- és értékválságról szól. Hanem arról, hogy Isten az embert férfivá és nővé teremtette. És hogy óriási tévedés, hogy a nő annyira nő, amennyire a mellette lévő férfi férfi és viszont.
Hölgyek és Urak! Kérlek, fejezzétek be a siránkozást arról, hogy „ideális” meg „férfias/nőies”, és „a világ kényszerít, hogy…”
Érkezzetek meg önmagatokba, ássátok elő a régi, rozsdamentes értékeket és észre fogjátok venni, hogy ha a külvilágtól függetlenül sikerül ráérezni a polaritás lényegére, ha büszkén és szabadon meg tudjátok élni férfiságotokat és nőiségeteket, többé nem lesz fontos, hogy a világban egyébként mennyi a valódi nő és a valódi férfi. Mert a hasonlók mindig felismerik, mindig megtalálják egymást.
Mindig.
Lilith Cadmon
www.lilithcadmon.hu