Az újév kezdete sokakban a tiszta lappal kezdés újabb lehetőségét csillantja fel, az újévi fogadalmak pedig, mintha egy olyan új ember születését ígérnék, aki képes túllépni egy-két megrögzött rossz szokáson. Miért sikertelen ez mégis oly gyakran?
„Programozzunk” hát szebb jövőt! Van, aki alacsonyra teszi a mércét, van, aki magasra, a változás mégis, mintha a legtöbb esetben elmaradna. Ilyenkor vajon mi történik? Miért marad el a változás, miért marad el a várt „újjászületés”? Talán azért, mert az újjászületés előtt valaminek meg kell halnia, talán azért, mert a felszíni gondok jobbára mélyebben gyökereznek…
Vágy a változásra
Kevesen vannak azok, akik elégedettek magukkal, önmagát illetően kinek ezzel, kinek azzal van baja. Panaszaink listája többnyire mégis tüneti, a pozitív változást leginkább külsőségekben és tetszetős új szerepekben képzeljük el, ez persze egybevághat mások vélt vagy valós elvárásaival, amik általában szintén társadalmi vagy szociális sztereotípiák. A változtatás tárgyát így gyakran a külsőnkben, viselkedésünkben, vagy sajátos szenvedélyeinkben, magunk és mások által elítélt szokásainkban látjuk, olyan dolgokban, amik többnyire mégsem okok, hanem jóval inkább okozatok.
– Nem vagyunk elég szépek, viselkedésünk, életvitelünk kritizálható; – csak pár önvádpont azokból, amelyek a betartott fogadalmakkal talán mégis megváltoztathatók. Sok függőségünk valóban és tapinthatóan káros következménnyel jár, például a dohányzás, az alkoholizmus vagy éppen az elhízás sok mindenben korlátoz, mégis folytatjuk, és várva az igazi döntésre, csak halasztjuk a rossz szokás abbahagyását. Az új év kezdete így jó pillanatnak tűnhet ahhoz, hogy letehessük a múltat, és elkezdhessünk egy új jövőt, azonban mint tudjuk, nem elég a jót akarni, a jóért tenni kell.
Az igazi megmérettetést ugyanakkor nemcsak a szokások átírása, hanem a szükséges mérték megtalálása is jelenti, ami a változásokat tartósan stabilizálni tudja. A legfontosabb azonban mégis az lehet, hogy rádöbbenjünk arra, hogy mik jelentik az igazi akadályokat egy gyökeres változást illetően, amelyeknek a felszámolásával sok egyéb rossz szokásunkat tünetként számolhatjuk fel. A felszíni változások a mélyebb okok érintetlenül hagyásával ugyanis nem tartanak sokáig, a részletkérdések megoldása a lényeget nem változtatja meg. Lássuk tehát, valóban változni akarunk-e, látjuk e színről-színre azt, mi is az igazi, sokszor észre nem vett valódi cél az életünkben!
Oknyomozás a mélyben
Az igazi hiányt sokak életében valójában az jelenti, hogy végső soron nem a sorsukat élik, vagyis nem a hivatásuk a munkájuk, nem a társuk, akivel élnek, vagy nem a helyük az, ahol az életük telik. Sok dolog a sorsban nyilván már determinált, így például a családi múlt és jelen sok szempont szerint értékelendő, sok dolog viszont – ha szükséges – alapjaiban is megváltoztatható. Egy munkahelyváltás, vagy egy kapcsolat és élethelyzet újra cserélése csodákra képes, így végső soron felérhet egy újjászületéssel. Az ilyen elhatározások azonban óriási elszántságot és erőfeszítést igényelnek, ehhez erőt pedig a valódi célok tisztánlátása és őszinte felvállalása adhatja.
Életünk tévútjainak oknyomozása az őszinte magunkba szállással kezdődik, azzal a lélekjelenléttel, ami szembe tud nézni a legalapvetőbb félelmekkel is. A rettegések – mint az életben általában – itt is az elvesztéshez, ha úgy tetszik, a kevésbé lényeges vágyakhoz való ragaszkodásokhoz kötődnek. A szokások a megszokottat, az ismert dolgok kényelmét jelentik, ami jutalmaz, mint a szenvedőket a csokoládé, ám a változást illetően mégis gúzsba köt. A járt utat a járatlanért elhagyni sokszor mégis érdemes, annak minden kockázatával egyetemben. De mi is lehet az a cél, ami megvalósítható és mi az, ami túlmutat az ésszerű realitáson?
Ennek eldöntéséhez – paradox módon – már magába a vágyott állapotba kell helyeznünk lelkivilágunkat, a helyes gondolkodás ugyanis kötöttségektől, elfojtásoktól mentes tudatállapotot feltételez. Éljük át bátran azt a jövőképet, amit megvalósítani tervezünk, vagyis ne a múltból vizsgáljuk a jövőt, hanem a jövőből a múltat, ami átlátja annak gyenge pontjait. Kezdjünk magunkkal párbeszédet, és adjuk át abban a szót annak a bölcsebbik énünknek, aki tisztán látva sorsunk okait, elfogadni és szeretni tudja benne jelenünket is. Hogy mi is ennek a megvalósítható gyakorlata, arról Paulinyi Tamás írásának következő részében olvashatunk…
Paulinyi Tamás (www.szintezis.info.hu)
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
