A testbeszéd elismert szakértője Barbara és Allan Pease. Az ausztrál házaspárt arról kérdeztük, miért fontosak a
A testbeszéd elismert szakértője Barbara és Allan Pease. Az ausztrál házaspárt arról kérdeztük, miért fontosak a gesztusok. Allan: Mert az egymás közötti kommunikációnak 60-80 százalékát teszi ki. Meglepőnek tűnhet,de a szavak csak a mondanivaló 7-8 százalékát hordozzák. Fontosabb a hang- szín és a hanglejtés. De ennél is többet elárul, hogyan viselkedünk beszéd közben. – Mi az eredeti foglalkozásuk? Barbara: Allan ügynökként kezdte, majd bolti eladó volt, azaz a gyakorlatban sajátította el a testbeszéd lényegét. Később ügynököknek és üzletembereknek tanított kommunikációt. Én modellpályafutásom végén kerültem ugyanerre a területre. Egyszer elmentem meghallgatni egy előadását. Így ismerkedtünk meg. – Nem lehet könnyű egy olyan házasságban, ahol mindkét fél a testbeszéd elismert szakértője. Barbara: Ráadásul mindketten az Oroszlán jegy szülöttei vagyunk, azaz uralkodni vágyunk! De tény: nem tudjuk becsapni egymást. Allan: Kezdetben néha nem mondtam meg az igazat, de a feleségem mindig rájött. Ma már csak telefonon vagy írásban próbálkozom. Nem véletlen, hogy sok ügynök vagy bróker telefonon próbál üzletet kötni. Úgy általában az erősebb érvekkel bíró fél győz, míg személyes találkozásnál ez nincs így, mert végső döntéseinkben nagyobb súllyal esnek latba a látottak, mint a hallottak. – Miért nem az számít, amit mondunk? Allan: A testbeszéd az ember érzelmi állapotának külső megnyilvánulása. Aki fél, védekezik, keresztbe teszi a lábát vagy összefonja a karját. Aki zavarban van, húzogatja az inge, zakója, pulóvere ujját, vagy igazgatja a mandzsettagombját, óráját, gyűrűjét. – Ahhoz, hogy tudjuk, mit jelentenek ezek a mozdulatok, ismernünk kell a jelentésüket is. Barbara: Ehhez nyújt segítséget a könyvünk. De sokan ösztönösen észreveszik, ha ellentmondás van a hallottak és a látottak között. A nők sokkal jobb megfigyelők, ráadásul egyszerre öt-hat dologra is tudnak figyelni egyszerre, míg a férfiak csak a felére. A nők megérzőképessége messze jobb, mint a férfiaké. Ebbe beletartozik az is, hogy észreveszik a szavak és a testbeszéd közötti diszharmóniát. Ha a szó és a gesztus között ellentmondás van, a nők a szót elengedik a fülük mellett. Allan: A nők különben is sokkal jobbak a jelek fogadásában, mint a férfiak. Korábban ezt női ösztönnek nevezték. Ma már tudjuk, másképp működik az agyuk, mint a férfiaké. Erre kezdettől fogva nagyobb szükségük volt: fel kellett fogniuk a csecsemők jelzéseit – a sírás hangszínéből, az arc mimikájából következtetniük kellett arra, mi a baja az újszülöttnek. Csak így volt esély az életben maradásra. E vele született képesség miatt érzékelik és fejtik meg jobban a nők a nem verbális jelzéseket. Ezért tud kevés férj úgy hazudni, hogy a feleség rajta ne kapja, viszont a legtöbb nő, ha akarja, orránál fogva vezeti a férfit. Barbara: A férfiak sokkal egyenesebben gondolkodnak, a nők a szavak mögötti tartalmat is felfogják. Éppen ezért az interneten ismerkedő nők közül sokkal több nyúl félre, mint azok közül, akik a személyes kontaktus alapján döntenek. Nem véletlen, hogy a férfiak kedvelik jobban a chat-szobát: azt írnak, amit akarnak, sem hangszínük, sem gesztusaik nem árulják el, valójában nem tartós kapcsolatra, csupán egyetlen alkalomra vágynak. – Az agykutatás új eredményeit is felhasználták. Mi derült ki ezekből, amit a gyakorlatban még nem tudtak? Allan: Sok olyan dologra derült fény, amit nap mint nap tapasztalunk, de eddig nem tudtuk az okát. Ilyen az agy MRI, azaz mágneses rezonanciavizsgálata. Ez világosan megmutatta, miért múlják felül a nők a férfiakat kommunikációban és emberismeretben. A nők agyának tizennégy-tizenhat területe foglalkozik a viselkedés elemzésével, míg a férfi agynak csak hat-nyolc területe. Ez a magyarázata annak is, miért érzik a nők úgy, a férfiak keveset beszélnek, míg a férfiak úgy, a nőknek be nem áll a szájuk. – A párkeresés területén milyen különbségek vannak a két nem között? Allan: A két nemben közös az, hogy ha meglát egy potenciális partnert, kihúzza magát, fokozódik az izomtónusa, behúzza a hasát, élénkebben és rugalmasabban jár, tartása és mozgása is fiatalosabb lesz. A férfi kidülleszti mellkasát, hogy dominánsabb benyomást keltsen. A nő, ha érdeklődik a férfi iránt, ugyancsak kidomborítja a mellét, de fejét félrebillenti, tekintetét leszegi, igazgatja a haját, vagyis azt a képet sugározza magáról, képes behódolni. Barbara: Ha megkérdezzük a férfiakat, ki teszi meg az első lépést, azt válaszolják, ők. Gyakorlatilag 90 százalékban a nők kezdeményeznek, persze csak finom jelek küldésével. Ha a kiszemelt férfi veszi az adást, odamegy a nőhöz és megszólítja. Úgy fest, mintha ő lépne először. Pedig épp fordítva történt. – Allan: A nők finom testbeszéd-jeleit a férfiak nehezen értik.Hajlamosak összetéveszteni a barátságos viselkedést a szexuális érdeklődéssel. Ennek oka, hogy szervezetükben tízszer,sőt, akár hússzor annyi nemi hormon képződik, mint a nőkében. Tehát a férfiak erőteljesen szexuális beállítottságúak. Ezt a nőknek el kell fogadniuk, de a férfiak sem bújhatnak ezen érv mögé, amikor erőszakosan közelednek. Könyvünkben az ud- varlás teljes folyamatát bemutatjuk, ami nem sokban különbözik attól, amit az állatvilágban is megfigyelhetünk. Nagyrészt ösztönös. – Meg lehet-e változtatni gesztusainkat, át lehet-e szokni egy másfajta testbeszédre? Allan: Épp ez a célunk a könyvvel. Segítséget szeretnénk adni azoknak, akik magánéletükben vagy munkájukban nem elég sikeresek, akiket túl sok elutasítás ért. Először is megmutatjuk, mennyi mindent elárul rólunk a kéz-, fej- vagy lábtartásunk, a kézfogásunk és így tovább. Ezeket és még sok minden mást is lehet tudatosan irányítani. – Meddig lehet ezt fenntartani, becsapni másokat? Nem jönnek vissza egy idő múlva az ösztönös mozdulatok? Allan: A legtöbbször azt kérdezik tőlünk, lehet-e hamisítani a testbeszédet. A válasz az, hogy általában nem, mert a fő gesztusok, az apró jelek és a kimondott szó közti diszharmónia előbb-utóbb elárulja azt, aki hazudik. Ön ennél finomabb kérdést tett fel. Ami ösztönös, azt nem igazán tudjuk irányítani. Ilyen például az arckifejezésünk, amikor örülünk, meglepődünk, sértés ér minket és így tovább. De azt, hogy valaki elhagyja a rossz beidegződéseit, amik miatt az emberek kerülték őt, vagy nem figyeltek rá, nem nevezném becsapásnak. Egyszerűen csak meg akar felelni a társadalmi elvárásoknak. Nézzen csak ide – mutatja zakója bevarrt zsebét. – Korábban állandóan zsebre tettem a kezem társalgás közben. Márpedig ez a testbeszéd nyelvén azt jelenti: nem akarok beszélgetni. Jó darabig még nyúlkáltam a zsebem felé, de mára sikerült leszoknom róla. Ha egy férfi a nadrágzsebébe dugja a kezét beszélgetés közben, az még rosszabb: fensőbb rendűséget vagy fenyegetést sugall. – A politikusok is tanulhatnának ebből a könyvből. Allan: A legtöbb országban az állam- és kormányfők, elnökök mellé adnak ilyen tanácsadót. Az ő számukra a legfontosabb ugyanis, hogy el tudják magukat fogadtatni a szavazóikkal. Bill Clinton a legjobb példa erre: három kommunikációs szakértő foglalkozott vele. Ha nem nyolc év lenne a legtöbb, amit amerikai elnök hivatalban tölthet, ma is ő állna az ország élén. Bush viszont reménytelen eset, semmilyen tanácsra nem hallgat. – Nem kell ahhoz világjárónak lenni, egy amerikai film nézése közben is mindannyian tapasztalhatjuk, bizonyos gesztusok nem ugyanazt jelentik, mint nálunk. Barbara: Különösen a kézjelek lehetnek veszélyesek. Nagyon nagyok az eltérések a különböző kultúrákban. Az enyhén szétálló mutató- és középső ujj a legtöbb országban, így az USA-ban is kettőt jelent, de az az azonos kultúrkörhöz tartozó Nagy-Britanniában és Ausztráliában azt: kapd be. Önöknél, úgy tudom, a győzelem jele, Franciaországban a békéé, az ókori Rómában pedig azt jelentette, Julius Caesar öt sört rendel. De lehet, hogy ez csak legenda. – Célszerű tanulmányozni a helyi szokásokat, mielőtt külföldre mennénk. Barbara: Nagyon is. Főként, ha másik kontinensre utazunk. Számunkra Japán jelentette a legnagyobb kulturális különbséget. Hiába tudtuk, hogy kerülik a testi érintkezést, nem nyújtanak kezet, nem puszilkodnak, többször meglepődtünk. Amikor a japánok hallgatnak valakit, olyan sajátos mosoly-, biccentés- és hangrepertoárt alkalmaznak, amelynek más nyelvekben nincs megfelelője. A cél a beszélő biztatása, amit az európai kultúrán nevelkedettek félreértenek: egyetértésnek hiszik. A bólintás náluk csupán udvarias gesztus, nem az igenlés jele. Ugyanakkor nemet sem mondanak. Ha egy üzleti tárgyalás azzal a mondattal ér véget, hogy megvizsgáljuk a kérdést, az európai reménykedik. Pedig ha elmélyedt volna a szokásokban, tudhatná, semmi esélye sincs. Allan: Visszatérve a kézjelekre. Tudunk olyan esetről, amikor ezért tartóztattak le egy társaságot. Az amerikaiak híresek arról, hogy nem tisztelnek más kultúrákat, pontosabban nem is tudják, más is létezik az övékén kívül. A konkrét eset egy texasi amerikai futball csapat szurkolóival történt meg Olaszországban. A csapat a bikáról kapta a nevét, szurkolói ezért felmutatott kis- és mutatóujjukkal formázzák a bika szarvát, úgy drukkolnak. Csakhogy Itáliában ez a felszarvazott férjek jele, ennél nagyobb sértés aligha létezik. Amikor a szurkolók Rómában így örültek csapatuk otthoni győzelmének, rágalmazás és garázdaság miatt a fogdán tölthették az éjszakát. Könyvajánló Barbara és Allan Pease: A testbeszéd enciklopédiája c. könyvéből mindent megtudhat a testbeszédről. Segítségével hatékonyabbá teheti mondanivalóját, s többet megtudhat beszélgető partnere szándékairól is. (Park, 3900 Ft)